perla

Ne verd, hanem simogasd!



A napokban azzal vádolták meg perlát, hogy túlságosan komolytalan témákhoz nyúl. És bár soha nem állítottam, hogy ezen a felületen pl.a megismerő funkciók fejlődési jellemzőivel foglalkozom, azért szorult belém némi önkritika, így elhatároztam, hogy vadabb vizekre evezek.

Családon belüli erőszak.

Személyesen érint a téma, mivel ismerek egy bántalmazót. Nem, nem rólam van szó. Egy másik nőről. Aki a családon belül a bántalmazó szerepkört tölti be. De. Jól írtam. Ő a bántalmazó.

Tudom, hogy ha ez a kifejezés szóba kerül, akkor rendszerint bántalmazott nők és gyerekek képei jelennek meg a lelki szemünk előtt, na de mi van akkor amikor a bántalmazott nem a nő és nem is a gyerek, hanem a férfi?

Beírtam a google-ba, hogy családon belüli erőszak. Kedvenc barátunk nem volt rest véresre vert asszonyok, gyermekek képeit kidobni. Sehol egy bántalmazott férfi...Mintha egy férfi nem lehetne egy kapcsolatban bántalmazott?!

Pedig lehet. Egy nő legalább olyan mocskos féreg tud lenni, mint egy férfi. És az a nő, aki rendszeresen bántalmazza a férfit, olyan aljas jellemvonásokkal van megáldva, hogy pontosan jól tudja, hogy egy férfi nem fog a külvilághoz fordulni segítségért. Hiszen az cikinek számít. "Megvert az asszony". Azt hiszem egy ilyen mondat hallatán a nagy többség kiröhögné az adott fickót.

Pedig mint jól tudjuk a bántalmazás nem csak fizikai úton történhet. Szerény véleményem szerint sokkal rosszabb az, amikor lelkileg terrorizálnak valakit. A test képes begyógyulni, de a léleknek sokkal több időre van szüksége ahhoz, hogy a sérelmeit feldolgozza. Ha egyáltalán valaha is sikerül neki...

Szóval adva van ez a bántalmazó leány. Abszolút átlagos testalkatú, diplomás, két gyermek édesanyja. A férje sem egy cingár, rezgő csontú kiskamasz felépítésű férfi, sőt, egy kifejezetten jó kiállású, sportos emberről van szó.

És a hölgyike miért bántja a férjét? Mert elégedetlen az életével, és sokkal egyszerűbb a másikat szekálni, mint bele mondani a tükörbe, hogy lúzer vagyok. És azért is, mert visszaél azzal, hogy a férje végtelenül türelmes és nyugodt. Emlékszem amikor a lány nevetve mesélte, hogy a kanapén elalvó férjét úgy ébreszti fel (a férfi sokat dolgozott éjszaka és nem volt rest elaludni este nyolckor a kanapén, az asszonyka pedig sérelmezte a korai elalvást), hogy gyomron rúgja...ő ezt elég mókásnak tartotta, még a férj is mosolygott, de én akaratlanul is a két gyerekre néztem.

A gyerek csak gyerek, de nem hülye. Mindent vesznek. Mi lesz ebből a két gyerekből felnőttként, ha azt látják, hogy amikor anya kiborul, akkor feldarabolja apa farmerját, rendszeresen megpofozza és nem rest visszaélni azzal, hogy ő az anya, kvázi egy válás esetén nagy eséllyel a gyerekek hozzá kerülnek.

Azt hiszem a legundorítóbb tett egy anya részéről ha a saját gyerekeivel zsarolja a férjét. A legszomorúbb ebben az egészben az, hogy a férj talán még önmagának sem meri bevallani, hogy fél az asszonytól. Elvégre a férfiak nem szoktak félni, főleg nem egy törékeny nőtől...

A férfi bátor és erős. Legalábbis ez az elvárás feléjük. A családon belüli erőszakra fényt deríteni nagyon nehéz. Még akkor is ha a bántalmazott fél a nő. De azt hiszem ha a férfi az áldozat, akkor egyenesen kész kihívás. Nem értem, hogy ebben a témában miért nem lehet a férfiakat is megszólítani. Felhívni a figyelmüket arra, hogy egy kapcsolatban ugyanolyan jogokkal rendelkeznek, mint a nők. Senki nem gyakorolhat felettük hatalmat és még a verbális bántalmazást sem kell elfogadniuk csak azért, mert mi nők szeretünk sárkányosdit játszani.

És tovább gondolva az említett párocskát: kövezzenek meg, de legszívesebben én verném nyakon ezt a menyecskét. Na nem erősen, de feltétlenül nevelői célzattal. Persze tudom, hogy nem ez a megoldás, de nem vagyok egy Jézus típus, aki minden körülmények között a szeretet áramló erejében hisz. Úgy gondolom, hogy néha nem árt visszaba...ütni annak, aki belerúg az emberbe. Hiszen ez az asszonyka pontosan jól tudja, hogy milyen kontrollt gyakorol a férjére és belegondolni is több, mint aggasztó, hogy mi lesz ha egyszer ez a férfi azt mondja, hogy elég, és mondjuk visszaadja azt, amit ő kapott. Mindezt a két kicsi szeme láttára...

De legyünk optimisták, és higgyük, hogy a férj elfogadta azt a tanácsot, hogy ne tűrjön el semmit. És higgyük, hogy egyre több férfi fog hangot emelni a családon belüli erőszak ellen. Higgyük, hogy ez a téma nem csak a nőkről és a gyermekekről fog szólni, hanem a férfiakról is. Akik nem minden esetben kizárólag bántalmazóként lesznek megemlítve. Higgyük, hogy ez a férfiakkal kapcsolatos megbélyegzés hamarosan eltűnik a köztudatból, és a társadalom szemében egy bántalmazó nő ugyanolyan bűnösnek fog minősülni, mint egy bántalmazó férfi.


Mást sajnos nem tehetek, de egyszer egy könyvben az olvastam, hogy egy mustármagnyi hit is elég ahhoz, hogy gyökerestől szakítsunk ki egy vadfügefát...Nos, annyi hitem mindig van, szóval legyen így, most! 

Tovább
7

És hol vannak a péniszek?



Elismerem, hogy eme bejegyzésem a "több, mint provokatív" kategória nem kicsit dörzspapírra hajazó küszöbét súrolja, de a tűrőképességem elérkezett arra a pontra, amikor a belső békém kikel magából és azt mondja, hogy na, akkor itt álljunk meg!
Kedves nőtársaim, nem unjátok még? Nem nagyon, csak mondjuk teljesen és egészen...

Szerintetek rajtatok kívül ki a szent bánatos retek kíváncsi a méhetekre? Oké, leszámítva a nőgyógyászt.

Nem, akkor sem érdekes, ha egy "pocaklakó" úszik benne, és ez nem gyerekellenes magatartás, de basszus az interneten kódorgó képeitekkel megerőszakoljátok a retinám intim zónáját.

Boldog vagy, hogy összejött a baba és világgá akarod kürtölni? Rendben, tedd meg, de könyörgöm ne dokumentáld az egész várandósságodat! Ezeket a pillanatokat miért nem csak azokkal osztod meg, akik valóban közel állnak hozzád? Nem érzed azt ezek után, hogy egy madárlátta falatnál többet adtál magadból, mint azt bárki is kérte volna? Mi jogon várod el bárkitől is, hogy a terhes pocakod láttán a bugyijába élvezzen örömében?

És kérlek, hogy azt is csak a férjeddel, vagy az anyáddal oszd meg, amikor megszoptatod a babádat. (Kivétel ez alól: nyilvános helyen, amikor nincs más alternatíva). Tudom, hogy napi szinten cuppannak a női mellek az auránkba, de annak más a funkciója. Az csak arról szól, hogy egy liba magamutogatást végez. De ha te megszoptatod a gyermekedet, akkor áruld már el nekem, hogy mi a lófarkot keres ott a face meg a twitter meg a Fáncsi néni a 4-es villamosról? Mennyivel vagy olyankor különb, mint az a nő, aki azért pakolja ki a kirakatba a csöcseit, mert éppen ennyi az értékrendje, vagy a menedzsere azt mondta, vagy mert mit tudom én a vallási felekezete ezt írja elő...Ugyanolyan magamutogató vagy, mint ők. Csak éppen az anyaság szent képkeretébe illeszted a fotódat.

Tudom, hogy ez már lerágott csont, és egy magára valamit is adó áldott állapotba kerülő nő képtelen anélkül kihordani a gyermekét, hogy azt ne posztolná ki a világhálóra. Azt is elfogadtam, hogy már a szülőszobából KELL jelezni, hogy megszületett a szemedfénye, mert ha ezt kihagyod, akkor nagy valószínűséggel...én nem is tudom mi lesz, de az édesvíz készletünk aggasztó csökkenése ehhez képest, egy hétvégi buliból visszamaradt kellemetlen élménnyé avanzsálódik. (Kedvenc indokom: "mert máshogy nem tudom megosztani az összes barátommal, hiszen távol élünk egymástól, így a legegyszerűbb" blabla...)
Csak egy kérdés: email esetleg, hogy mondjuk a barátod tényleg barátnak érezze magát, és ezáltal az információ megosztásnak egy kicsit a személyesebb és bensőségesebb formáját válaszd? Így talán tényleg elhiszi, hogy név szerint gondolsz rá, hiszen kizárólag az ő email címére postázod a becses fotókat.

De oké, éljen a gyerekvállalás, osszuk meg, hogy megérkezett a baba, anyuka gátmetszése sikeres volt, a teje megindult, a jövő héten pedig várhatóan bokáig lecumizza apukát, az azt következő héten pedig lemegy neki kutyába, hogy végre szexeljenek egy jót.

Miért ne?

Ez nem természetes? Csak a magzatvízben úszó "kis olajbogyók", szoptató kismamák, szülőszobából fáradtan integető friss szülők, és a szülés után véres, giga pelenkában pózoló anyukák képei? Ha már ezeket az intim helyzeteket megosztod a világgal, akkor azt miért nem, ahogy megülted a párodat, hogy ezek a képek elkészülhessenek?

És drága Uraim...Önöket végképp nem értem. Mi ez a szemérmes hozzáállás? Ennyi "természetes" nő mellett Önök mit rejtegetik a brokit? Hol vannak a "behatolás előtt és után" képek?! Hiszen Önöknek kb. ennyi marad a sok szent-anya terhességi csíkja után... A nő megmutatja-fogalmam sincs, hogy kinek-, hogy milyen áldozatokkal jár egy gyermek világrahozatala, és már kész is az önmaga hőssé avatása. Merthogy ő mekkora árat fizetett érte, nézzük meg a testét: a megereszkedett melleit, a plusz kilókat, a kitágult bőrét stb., de ő mégis büszkén vállalja.

Vállad cseszd meg, de tiszteld már meg a többiek intim zónáját annyival, hogy nem rohangálsz a monitoron egy szál évakosztümben, miközben a ciciden lóg a gyereked.

Erről jut eszembe egy "hír": xy híresség kiposztolt egy szösszenetet, amint anyatejjel táplálja gyermekét, ezzel is felhívva a figyelmet a szoptatás fontosságára.

Na bakker...ki az az ostoba picsa, aki csak azok után fogja anyatejjel etetni a babáját, miután az aktuális q faktoros szolfézs-csoda erről dumált a profilján? Tényleg annyira hülye nők szülnek, akiknek egy sztár kell ahhoz, hogy elugassák nekik, hogy hééé te, a melledből kifolyó fehér löttyel itasd már meg a manót, mert tudod az azért van, és királyul jót tesz a porontyodnak...

Kezdem abszolút nem érteni a nőket...Tisztelet a kivételnek, de eljátsszák a nagy szemérmes-finomkodó nőt, aztán utána átalakulnak szuperanyává, akik agresszíven mutatják meg a világnak, hogy ők milyen hősök, mert anyák lettek.


És Önök apukák? Az Ön testük nem változik meg gyerekszülés után? Önök ugyanúgy ráérnek mondjuk eljárni edzeni, mint gyermekvállalás előtt? Önöket nem készíti ki egy kicsit sem az új helyzet, amikor már nem egyért, hanem kettőért, háromért vagy akár hirtelen egy egész focicsapot kitevő kiscsaládért kell felelni? Az Önök arca nem lesz ráncosabb, mert éjjel felébrednek a baba sírására, de másnap akkor is menni kell dolgozni? És a sort folytathatnám...Kedves Uraim, hol vannak a képek, amik azt mutatják meg, hogy Önök is éppolyan hősök, mint az oldalbordájuk? Ja igen, Önökön nem végeztek gátmetszést, nincs vágás a hasukon, nem híztak meg stb. ezáltal kuss, és szegény nők, tegyük is fel őket mindjárt az oltárra!

Ismeretes számomra az a szomorú tény, hogy egy szülésbe akár bele is lehet halni, és annak ellenére, hogy a mai orvostudomány mellett ez ritka jelenség, azért sajnos előfordulnak még tragédiák a szülőszobában.

De hiszem, hogy egy jó férj pontosan tisztában van azzal, hogy a felesége mit vállal, és ennek megfelelően viselkedik vele. Így ezek után az asszonykának nincsen szüksége semmilyen külső támogatórendszerre ahhoz, hogy világos legyen a számára, hogy igen, tisztelve van azáltal, amiért életet adott. Ugyanúgy mint a férje.  Nem mellesleg én egy férfinek sem irigylem az idegrendszerét, akinek a feleségét vajúdva betolják a szülőszobára. Hiszen az ő fejében minden bizonnyal nem csak a legszebb, hanem a legrosszabb opció is megfordul olyankor. Ő sem fizet kevesebbet, csak másképp.

Szerintem.

Na, szóval drága Uraim...Éljen a természetesség! Természetes a menstruáció, a hüvelygomba, a magzatvíz, a méhlepény...komolyan mondom, hogy nem értem Önöket. Kapják már ki a gatyájukból a csodatévő cirbolyafenyőt, készítsenek egy szelfit róla és a kép kiposztolása előtt írják a fotó mellé, hogy "örömmel jelentem, hogy a mai napon megtettem, amit meg kellett, 9hónap múlva jönnek a képek Józsikáról vagy Rózsikáról".Lehet, hogy első körben felháborodik a nép, de nyugi, a mai világban, már olyan csodafotókban gyönyörködhetünk, amiken az ágyon térdelő meztelen nő éppen tolja ki magából a csecsemőt. Ezek után már igazán szánalmas képmutatás intimitásról beszélni. Főleg amikor ez a sok ősanya habzó, fröcsögő szájjal elkezd arról dumálni, hogy deeeeee ezt meg KELL mutatni, mert ez a természet rendje!

Uraim, mi nők már mindent megmutattunk. Most mutassák meg Önök is, hogy mi a természet rendje egy férfi életében!

Le a gátlásokkal és a gatyával: éljenek a merevedő, dagadó péniszek, az életet adó fénykardok!

Tovább
1

Nőnek maradni szakítás után



És újra itt!

Régen perláztam, de higgyétek el, hogy ennek igazán nyomós oka volt. Viszont nem kívánok senkit sem fárasztani a koszovói-teleregény szagú életem apró-cseprő ügyeivel, ezért pörögjünk is fel latinosra és csapjunk bele a közepébe.

Kérdés: észrevettétek, hogy mennyi ribanc van?

Nem, nem a hivatásosokra gondolok, sem a celeb libuskákra, de még csak nem is a született, tökéletes feleségekről beszélek, akik kirakatban élik a mindennapjaikat, amikor pedig legördül a függöny, akkor nem restek nekiesni az első útjukba eső vízvezetékszerelőnek. Őket most békén hagyom.

Rájöttem, hogy ribancon belül is több kategória létezik (őrület, hogy mennyi időm van, mi? Pedig nem ám, de én is szeretem az illúziókeltés művészetét) A mai bejegyzésemben arra keresem a választ, hogy vajon némely nő miért alakul át ribanccá egy szakítás után?

Eddig különösebben nem foglalkoztatott, hogy bizonyos lányok egy kapcsolat felbontása után hirtelen miért válnak kiéhezett szukákká, egészen addig a pontig, amikor egy általam tisztelt nő egy átlagos este be nem jelentette, hogy elbukott...Oké, gondoltam magamban, ő sem Jézus, miért ne feküdhetne le egy férfivel egy-két héttel a szakítás után, mely az elmondása alapján abszolút érzelmekre épült? Viszont amikor benyögte, hogy tette mindezt az egyik barátnőjével, akkor nagyjából úgy bámultam magam elé, mint a néhai matek órákon...

Innentől a párbeszédünk leredukálódott a következőkre:

"-??? Egy nővel?

- Igen, puszi volt...-

-Mármint szex? Nyelves puszi? Ott?

- Igen. Akkor én most biszexuális vagyok?

- Erre a kérdésre hadd ne én válaszoljak-"

Persze utána még dolgoztak a gondolatok a fejemben, hogy ez a nő meghibbant, vagy most ébredt rá arra, hogy valójában leszbikus, vagy mi a szent bokréta van, de kellett pár nap, mire eljutottam odáig, hogy azok a nők, akik egy szakítás után még a nemi identitásukban sem biztosak, azok egy eget verően pocsék kapcsolatból léptek ki.

És ugyanezen véleményem érvényes azokra a lányokra is, akik a gyászos esemény után egy szórakozóhelyen körbehánynak minden létező sarkot, és nem restek akármelyik pasit bokáig cummantani a "végre szabad vagyok!" elv szellemében.

Milyen eldeformált, korcs kapcsolatokban élhettek ezek a lányok, ha kifordulva önmagukból, olyan cselekedetekre vetemednek, amin másnap reggel az ágyuk szélén kuporodva még bőgni sem mernek?

Miről szólhatnak azok a kapcsolatok, aminek a felbontását követően az adott lány azt sem tudja, hogy hetero-, biszexuális vagy leszbikus? Milyen rombolás történhetett ott?

Azok a lányok pedig, akik kapásból belerohannak ezek után egy vadidegen férfi karjaiba, vagyis inkább csak vágtából ugorják meg a lovat, azok milyen elfojtásnak tehették ki magukat, amikor közös-csöpögős szelfikkel árasztották el a világhálót?

Mikor hazudtak ezek a lányok maguknak (a párjukról most inkább nem is beszélek)? A kapcsolat elején, közben, vagy akkor amikor az érzéki szeretkezés közben arról fantáziáltak, hogy egy munkásbrigád nyolc tagja egyszerre hágja meg őket hátulról?


Mielőtt bárki megkövez, vagy általánosítással vádol, tudom, hogy a kapcsolatok nagy többségében a felek boldogok és őszintén szeretik egymást...De! Én igenis hiszem!

De ez a sok összetört ribanc, ez...Tulajdonképpen sajnálom kellene őket, mert igen komoly önismereti problémájuk, kisebbségi komplexusok, meg egyéb lelki bajaik lehetnek, ha újdonsült szingliként lesz némi zavar a bugyiban. Viszont én nem az a típus vagyok, aki az egész világot magához tudná ölelni, szóval inkább egyre jobban kezdem megérteni azokat a férfiakat, akik azt mondják, hogy nincsenek normális nők. Hangsúlyozom: kezdem!

Mert igenis léteznek olyan nők, akik nagyjából, hozzávetőlegesen tudják, hogy kik ők, és mit akarnak az élettől, mit várnak el a másiktól egy párkapcsolatban stb., de sajnos el kell ismernem, hogy a " ha nincs kurva, nincs kurafi" mondás örökzöld slágerként pörög az éterben.

Termeljük a kurafikat...nagyiparban. Kurválkodunk, aztán mégis sírunk ha ennek gyümölcseként saját magunkat sálálázzuk meg hátulról.
Szerintem ideje lenne elkezdenünk szeretni magunkat. Először emberként, aztán nőként. És ha ez megvan, akkor utána neki lehet állni a fehér keszkenőt elejtegetni.

Persze ennek hiányában is megoldható a feladat, de akkor ha kudarcot vallunk, akkor utána ne picsogjunk, mint egy szűz kurva. De még a szűz jelző nélkül sem.

Azon pedig végképp ne akadjunk ki, ha a férfiak nem éppen magasztos véleményt alakítanak ki rólunk.


 

Tovább
1

Anális szex. Még nem próbáltad? Pedig már a gyerekek is így szexelnek



Lehet, hogy a témaválasztásom egy csöppet kényesre sikeredett, de azt hiszem, hogy a mai világban, amikor a tévé többek közt olyan műsorokat sugároz, amikben agyhalott korcsok tök pucéran keresnek magukat párt, akkor már semmi sem számít tabunak. És hiába álszenteskedünk, köpködünk erre a sok pillanat emberre, valakik mégis nézik ezeket a műsorokat. Sőt, egy majka húsz év múlva tán még Kossuth-díjat is kap, szóval nem kell feszengeni, hogy a soraim a hátsó fertályt érintik.

Elég sok időt töltök Angliában, ahol már kevés dolog vált ki belőlem meglepődést, de egy sztori hallatán kis híján mentőt kellett hívnom magamra.

Első körben még furcsa volt, hogy a gyerekeket már az iskolában arra buzdítják, hogy ne fojtsák el a nemi vágyukat, bátran vállalják fel a másságukat meg ilyesmik, de mára már megszoktam, hogy gyakran azt sem tudom, hogy fiú vagy lány jön velem szemben az utcán; hogy átlátszó cicanadrágban ugráló csitrik szaladnak el előttem; 8-10 éves gyerekek nyalják-falják egymást a parkban; gyereklányok tolják a babakocsit stb. de nemrég hallottam egy első hallásra igen bizarr történetet, amin elgondolkodtam és a döbbenetemet felváltotta a szomorúság.

A sztori főhőse egy átlagos tizenkét éves kislány. Hinném én, hogy kislány, de manapság a tizenkét éves kislányok többsége inkább eltorzult mini felnőtt, mintsem gyerek. Szóval adva van ez leányka, akit az ügyeletre szállítottak be, mivel egy hancúrozást követően össze kellett toldozni-foltozni. Igen...ott.
Nem, nem történt semmi erőszak, sőt a kislány kikérte magának, hogy a suliban vizsgálat indult annak ügyében, hogy vajh melyik fiúcska okozhatta neki eme élményt. A választ ő maga adta meg:"az egyik srác a suliból, és ez tök jó, és anális szexfüggő lettem".

A dörzsölt pszichológus és szociális munkás azonban nem nyugodott bele ebbe a válaszba, és hamar egy olyan helyzetben találták magukat, ami még őket is meglepte. Ugyanis kiderült, hogy a suliban ez egyfajta divat, és a tizenéves lányok a "virgin forever" szellemében simán bevállalják az anális szexet, sőt kisebb fajta versengés van köztük, hogy ki bírja gyakrabban.


Lehet, hogy egy habtejszín állagú burokban élek, de én úgy tudtam, hogy a szexnek ehhez a fajtájához az alapkő a bizalom. Elvégre hadd ne ecseteljem-arra van a google-, hogy ez az együttléti forma mivel jár. Vagy én vagyok egy konzervatív fapicsa, aki szerint több mint gáz, hogy tizenkét éves gyerekek így szexelnek? Ez ma már normális? Tudom én, hogy az angolok mindig is furcsa népnek számítottak, de ennyire?!

Elgondolkodtam, hogy mi lesz ezekből a kislányokból? És a kisfiúkból? Akik ilyen könnyen khm... megnyílnak egymásnak, és a szexnek a szépségét nem lépcsőfokról lépcsőfokra haladva élik meg egy szerelmi kapcsolatban, hanem pusztán a vagányság és ki tudja még minek a jegyében?
Nem akarok a saját öreganyám lenni, de ki a franc fog ennyi kiégett emberrel együtt tudni élni? Mit képes adni két kiégett ember egymásnak?

Kissé össze-vissza bejegyzés lett, de még mindig nem tértem magamhoz ebből a történetből. Tudom, hogy ez nem egy általános jelenség (legalábbis remélem), de szerintem baromi jól haladunk abba az irányba, amikor majd mini zeuszok és ganümédészek lány testben fognak futkosni az iskola folyosóin. És persze ezért okolhatjuk a médiát, a felgyorsult világot, amiben élünk, de az igazság az, hogy a ribanc- és kurafipalánta elburjánzásról mindannyian tehetünk, elvégre felelősséggel tartozunk egymásért, főleg a gyerekekért.

Vagy köpjem ki a Teréz anya tablettát és nézzek inkább pornót, mert ez a jövő?

(A képen Kristina Pimenova szupermodell látható. 10éves...)

Tovább
6

Miért jó szeretőnek lenni?



Nőnek lenni nem egyszerű. Legalább annyira nem, mint férfinek. De mivel ezen a téren nincsen tapasztalatom, úgy döntöttem, hogy inkább hazai pályán maradok, és megvizsgálom a különböző női szerepeket.

Tudom, hogy a nők nem szeretnek kizárólag egy skatulyában feszengeni, de az átláthatóság kedvéért most külön vizsgálom meg a lehetséges opciókat.

Ki tudja, így talán még arra is megtalálom a választ, hogy számomra melyik lenne az igazán kényelmes szelence...?

Kezdjük egyből a társadalom és az erkölcscsőszök által leginkább elítélni való státusszal.

Szerető

Miért jó szeretőnek lenni?

Mert:

-különlegesnek érezheted magad, hiszen a férfi azért megy hozzád, mert valami olyasmit tudsz, amit a meggyűrűzött nem

-mindig felfokozott izgalmi állapotba kerülsz a találkozások alkalmával, elvégre a lebukás veszélye állandóan fenn áll

-szex után tiéd az egész ágy, hogy kényelmesen kipihend magad, mert a pasi fut haza az asszonyhoz

-a találkozások előzetes és pontos egyeztetést igényelnek, így van időd arra, hogy kicsinosítsd magad (kvázi önfeledten élvezheted a szexet, nem gondolva közben arra, hogy a bikini fazonod közel sem szalonképes)

-ha gazdag pasit választasz és ügyesen megzsarolod, akkor könnyen meggazdagodhatsz

-a pasi soha nem kérhet számon tőled semmit

-nem kell koszos alsógatyákat mosnod

-intenzívebb törődésben és szenvedélyben lehet részed, mint egy évek óta tartó párkapcsolatban

-minden kötelezettség és indok nélkül akármikor dobhatod a pasit

-nincsenek szürke hétköznapok

És lássuk az érem másik oldalát:

-előfordulhat, hogy használati tárgynak érzed majd magad

-ha szerelmes leszel a pasiba (márpedig fullra bele fogsz hülyülni) akkor csak vesztesként kerülhetsz ki a kapcsolatból

-bárhogy is magyarázod magadnak, nem fogsz épeszű érvet találni arra, hogy miért tartasz fenn egy ilyen kapcsolatot

-kizárólag csak elképzelni tudod, hogy milyen lehet Mellette felébredni

-akárhányszor bőgve rohansz a barátnőidhez ha hiányzik, akkor egy "te kerested magadnak a bajt" szemrehányáson kívül másra nem számíthatsz

-undorodni fogsz a tükörképedtől

-paranoiás leszel

-az önértékelésed a gyöknulla alá csúszik

-anyád nem fog veled dicsekedni

-apádról nem is beszélve

Tovább
8

Festett hajú, csupasz kisfiúkat akarok!



Nem nézek tévét.

Nem, tényleg nem. És nem azért, mert kultúrsznob vagyok, hanem mert a műsorszerkesztők és az én ízlésvilágom nem egyezik. De valamelyik este bekapcsoltam a készüléket, mert kellően idegbe kerültem ahhoz, hogy az állapotom stabilizálásra csak a a tévé nyújtson orvosságot. Mert hála a szolgáltatóknak mindig akad olyan moslék műsor, ami sokkolja az embert és kiragadja a krízisből.

A problémát egy férfi okozta (hisz' ki más is?) A Férfi, aki pontosan jól tudja, hogy melyik fiókban van a helye a szívemben, mégis kéreti magát, mint egy elsőáldozó aggszűz, és addig csűri csavarja a dolgokat, mígnem képes elhitetni velem, hogy a hiba generátora én vagyok. A "vihar a biliben" hangulat teljes mértékben működött.

Tehát a tévé: választásom egy zenecsatornára esett, ahol éppen valami bedrogozott ribanc rázta a seggét, és onnantól kezdve éreztem, hogy ez most nekem nagyon jó lesz...Rögtön meg is kezdtem a hangolást a fröcsögéshez. Szidtam az összes igénytelen embert a világon, aki ilyen erkölcsi hulladékokat sztárol, de persze leginkább Őt, azt az öntudatos, konok, büszke Férfit.

"Úgy kell nekem, miért kezdek ki férfiakkal? Miért nem elég nekem egy pasi?" Fogalmazódott meg bennem a kérdés, miközben egy pubertás korú lányra emlékeztető, festett szőke hajú fiúcska lépett a színpadra, és stílusosan megvakarta a cerkáját. Eme mozdulat hatására lányok visítása volt a reakció, én pedig a fejemet fogtam, hogy szent ég, ki ez a mutálását megélő, csőgatyás, divat-tetoválásokkal tarkított x-f@sztoros kishenceg?
Levettem a szemüvegemet és megtöröltem, hogy jobban tudjam követni az ugrándozó cukorfiút, és zavarban éreztem magam, hogy ettől a jelenségtől olvadnak el a lányok. De nem csak a lányok! A közönség soraiban a tizenévestől a klimaxos nénikig az összes korosztály képvisletette magát!

Tisztában vagyok azzal, hogy nyálhuszárok mindig is voltak és lesznek. Nem is akadnék ki, ha a történet ennyiről szólna, de amikor langyikakaón nevelkedett kis húsfalatok jönnek velem szemben az utcán is, akkor időnként elkap a pánikhangulat.
Szűknacis, álvagány-tetkós, fülbevalós, női frizurát viselő, szedett szemöldökű hímringyók. És most nem az emós tinifiúkról beszélek, hanem korunk férfi ideáljáról.
Azokról a metroszexuális férfiakat dimenziókkal túlszárnyaló hímekről, akik reggelente annyi időt töltenek el a tükör előtt, mint egy átlagos nő egész héten.
Nem, nem vagyok egy rohadt feminista dög, de ezek láttán tényleg felkiáltok, hogy basszus a nevadai 51-es körzetbe kerültem és egy ufó támadásnak vagyok a részese? Kik ezek a giccses, kínai porcelán benyomását keltő ...izék? De most komolyan lányok, hogy tudtunk egy ilyen generációt kitenyészteni? A sok harcos szingli eredménye az, hogy a férfiak elnőiesedtek és sírógörcsöt kapnak, ha mondjuk fát kell vágni? Juj, hiszen attól bibises lesz a kezük...

Oké, gonosz vagyok. Gonosz, mert A Férfi azóta sem kért bocsánatot. Nem, mert ebben a kavalkádban, ami manapság kialakult a nemi szerepek között, ő abban a hitben él, hogyha egy férfi elnézést kér, akkor rögtön cicanadrágos, gáncs nélküli királyfivá válik. Tehát elismerem, hogy van némi férfi undor bennem, de akkor is kitartok azon véleményem mellett, hogy ennyi hím retardálttal még soha a büdös életben nem találkoztam, mint mostanában.

És mialatt ezen gondolkodtam, sunshine Ken átszellemült arccal felkonferálta a következő dalát, amit "csak neked" küld és elérzékenyülten beleharapott a szájába.
És kimondja, mit kimondja?! ELÉNEKLI, hogy ne haragudjon rá a menyecske, mert egy farok volt. Jó nem ezekkel a szavakkal, de a lényege az volt, hogy belátja, hogy hibázott. És megállás nélkül sorolta a közhelyeket, és azokat a szavakat, amiket egy pop slágertől elvárhat az ember, én pedig azon kaptam magam, hogy ideje lenne szégyenkeznem. Mert ez a kölyök legalább képes arra, hogy bocsánatot kérjen. Még akkor is ha a nagy pénzcsináló mágusok kedvenc kis csicskása, de legalább bocsánatot kér. És az arcom akkor vidult fel, amikor a rajongók közt észrevettem egy csomó fiút, akik a sztárgyerekkel együtt könyörögtek bocsánatért. Igen, van remény! Mert ők megtanulnak bocsánatot kérni. Nem úgy mint te...te Férfi!

Nem mondom van némi káosz, hiszen éppen arról írok, hogy mennyire gáz, hogy ilyen korcsok futnak férfi bőrben, közben pedig azon nyekergek, hogy az én általam Férfinek kikiáltott hím, képtelen belátni a hibáit...de maradjunk annyiban, hogy soha nem a logikus hozzáállásomról voltam híres, arról nem is beszélve, hogy a női logika egy külön tudományágat képez a pszichológiában.

Talán a megoldás a kettő között van...

Egyezzünk meg: felveszed a fehér trikót, kimész a kertbe fát vágni és közben dalban kérsz tőlem bocsánatot.

Így:

Igen, fejszével a kezedben táncolj. Megérdemled, elvégre megbántottál. Hallgasd meg és szenvedj te is!

És hasogasd a fát!

Hadd lássam azokat a dagadó izmokat...

Tovább
11

Megcsaltak? Persze, mert egy lúzer vagy!



 "Nem létezik olyan ember, akit még ne csaltak volna meg, vagy ő maga ne lépett volna félre"

Ezt a +12 karikás filmbe illő mondatot egy kedves, bár kissé szórakozott tanártól hallottam. Voltam vagy 20éves és abszolút felháborított, hogy a neves docens nem hisz az örök és tiszta szerelemben. (Igen, az még az az időszakom volt, amikor a megcsalás csak fogalomként volt része az életemnek)

Azt vettem észre, hogy manapság a megcsalás már nem számít olyan embertelenül nagy bűnnek (európai viszonylatban...) Sőt egyes szakemberek szerint egy ellaposodott kapcsolat esetén, ha a felek kölcsönösen megengedik a másiknak a  félrelépést, akkor annak kifejezetten jótékony hatása van.

Oké, de mi van akkor ha a játékszabály csak az "örök hűséget" tartalmazza, és mégis félreélvezés csúszik be a családi vagyis facebook-os fotóalbumba?
"Akkor az van, hogy aki megcsalt, az jogosan tette. Te pedig jelentkezz Raszkolnyikovhoz, hogy a hullád felett tovább nyugtassa magát, miszerint vannak olyan helyzetek, amikor bizonyos embereket ki kell rakni ebből a buliból"

Nem, nem saját gondolat. A témával kapcsolatban egy férfi társaság nézőpontját szeretném Veletek megosztani. Nekem kicsit erős, de majd beleépítem a "nyekergő lelkem kigyúrása" elnevezésű edzéstervembe, és átadom magam a személyiségfejlesztés okozta bizsergető kéjmámornak...(kinek mi jut, na?!)

Induljon a móka!

"Az összes siránkozó puhapöcs és fapina kösse fel magát, ha a megcsalás után nem saját magában keresi a hibát" kezd bele roppant érzékletesen és lényegre törően egy önmagát- szerényen- nőbálványként aposztrofáló menő értelmiségi, mire a többiek helyeslően bólogatnak.

Merthogy a társaság résztvevői szerint mindenki a saját sorsának a kovácsa, és ha valami félresiklik az életünkben-történetesen megcsal a pasink- akkor hiába röhejesen egyszerű a másikat hibáztatni, valójában egyesegyedül saját magunkat okolhatjuk. És miért? Lányok, figyeljetek! A férfiak ezért tolják bele a fa..kardocskájukat egy másik nőbe is:

"mert miután megszerezted a pasit, elhagyod magad, és cseszel arra, hogy pl. használd a testeden a borotvádat. Aztán csodálkozol, hogy a lábad közt heverő bozontos '80-as éveket idéző hangulat láttán a pasid inkább bezabál egy csomag chipset az orális élmény elérése érdekében, mintsem hozzádnyúljon. Nagyon kevés nő marad meg ugyanolyan igényesnek, mint a kapcsolat elején, ha ráadásul még szül is, na akkor utána jönnek a kifogások, hogy miért nem képes lefogyni, ahelyett, hogy beismerné, hogy a gyerek csak egy klassz ürügy ahhoz, hogy az igazi önmaga lehessen: egy igénytelen liba, aki parasztvakítást végzett, amikor behálózta a pasiját"

"mert állandóan siránkozol a múltadon, a jeleneden, a jövődön, a Szulejmánon,  vagy egyszerre mindegyiken ahelyett, hogy lazulnál egyet és inkább a pasid cerkáján pörögnél.  Lehetnek rossz periódusaid, de a nők nagy százalékának fogalmuk sincsen arról, hogy mikor kell abbahagyni a rinyálást"

"mert egy genetikai hulladék vagy, hogy nem vágod már az elején, hogy a bugyi leolvasztó pillantás mögött egy eltorzult görcs lakik, aki éppen rajtad akarja kompenzálni a lelki nyomorát. Ha egy ilyen pasival leállsz, akkor mégis mit sírsz ha megcsalnak?"

"mert a személyiséged még az előző életedben megrekedt és képtelen vagy egy felnőtt kapcsolatot teremteni, kvázi te magad keresed azt, hogy porig alázzanak"

"mert egy gyöknulla vagy és a figyelemfelkeltésnek azt a módját választod, hogy sorozatosan olyan pasikat halászol ki magadnak, akikről pontosan jól tudod, hogy meg fognak csalni, és utána te lehetsz a szegény áldozat a szintén agyhalott barátnőid előtt"

"mert egész egyszerűen egy lúzer vagy, akit a szülei távolból sem terveztek meg, vagyis te vagy az, akivel minden szar megtörténik"  és ekkor a főszónok Puzsér Róbert extázis-fröcsögés színvonalát messzemenőkig túlszárnyalva, önmagát istenné avatva az i-re rátevén a pontot így szólt: "akit megcsalnak, az ennyit érdemel az élettől"

És itt szálltam ki a beszélgetés akarom mondani hallgatásból, mert bár valamilyen szinten egyet értek azzal, hogy a megcsalás mindig kéttényezős, de... Életem során már megtapasztaltam azt az érzést, amikor kiderül, hogy beborult, vagyis azt, hogy a kedvesem másban élte meg az önmegvalósítás organikus izgalmát.  Igen, én tehetek róla, mert bizalmat szavaztam egy emberi lénynek. Mert akármilyen közhelyes, de fiatal voltam és még hittem a szavak tartalmában. Mert olyan régimódi elveket pakoltam a tarisznyámba, hogy tiszteljem a társam, bízzak meg benne stb.

Nos, ha annak fényében vizsgálom meg a megcsalásom okát, hogy én tehetek arról, hogy átvertek, mert bizalmat szavaztam a társamnak, akkor mégis mi a helyes viszonyulás a másikhoz egy párkapcsolatban? A kezdetektől azt kódoljam magamba, hogy bármikor átverhetnek? Persze így is működhet a dolog, de akkor hol van a híres szárnyalás, amit az ember a szerelem berobbanásakor megtapasztal? Hogy lehet úgy szárnyalni, hogy közben a kezem az ejtőernyő kioldó zsinórján van?

Vagy rendesen csinálok valamit, vagy nem. Képtelen vagyok elképzelni, hogy egy olyan kapcsolatban éljek, amiben a bizalom nem az egyik legfontosabb alapkő.

Belegondolni is több, mint aggasztó, hogy bizonyos férfiak szerint ezzel a hozzáállással csak arra lennék jó, hogy Raszkolnyikov a tette alól az én hullám által mentse fel önmagát...

Tovább
3

Mitől "übercuki" a férfi?



Nemrég -önhibámon kívül- egy olyan női társaságba keveredtem, ahol a résztvevőknek a legégetőbb problémája az volt, hogy alaposan kitárgyalják a férfiakat (eredetiség ötös...) Kategórián belül is az elvált, gyermekét/gyermeküket egyedül nevelő apukák kerültek terítékre, akiknek állítólag sokkal könnyebb társat találniuk, mint ugyanilyen felállásban a nőknek. És, hogy miért? Íme a "tudományos" magyarázat ;)

"A férfi teste nem változik meg a szülés után, sőt a vaginája sem tágul kráterré, és mivel az asszonnyal a gyermekvállalás után béna a szex, ezért annyira ki van éhezve, hogy már messziről "full orgazmust okozok neked" szagot áraszt, erre pedig melyik csaj nem bukik?"

"Válás után a gyereket a legtöbb esetben az anyánál helyezik el. Ha a gyerek mégis az apához kerül, akkor azzal azt az üzenetet hordozza, hogy a jóhiszeműsége miatt egy mocskos és mindenre elszánt dögöt választott feleségnek, aki galád módon megvezette, magyarul ő egy áldozat. A nőt úgy kódolták, hogy gondoskodni akar. Na, akkor most képzeld el, hogy ott áll előtted egy elvált apuka egy bűbáj kisgyerekkel, makulátlanul felöltöztetve. Hát nem éééédes? Gyűrött a gyerek ruhája? Drága ember, hogy is tudna vasalni, elvégre férfi?! Ugyanez a szitu nőnél: ha csinosan ki van készítve a gyerek, akkor a nő milyen merev picsa, mert a gyereknek kényelmes ruhát kell hordania, nem páncélt. De ha az öltözéke nem olyan, mintha skatulyából rántották volna ki, akkor az anya egy trehány ócska szuka, hogy nem látja el rendesen a gyereket"

"A nőt a befogadásra kódolták. Neki nem gond egy "idegen" gyereket a sajátjaként szeretni. A férfiak ellenben imádják megjelölni a territóriumukat, náluk státuszszimbólum, hogy a saját gyerekükön kívül másét ne neveljék"

"A mai napig megbélyegzik azokat a nőket, akik egyedül maradnak a gyerekükkel. Mert biztos, hogy valamit elcseszett és magának köszönheti a sorsát-tartja a közvélemény. A férfiakat valahogy jobban sajnálják egy válás után, mert ugyebár a gyereket rendszerint az anyánál helyezik el, és tény, hogy ez baromi nagy büntetés tud lenni egy apának, de azért egyedül maradni egy anyának a gyerekével szintén nem leányálom. Csak az valahogy természetes, hogy majd a nő megoldja nemcsak a gyerek, de a saját életét is"

"Egy negyvenes férfi már egy kutyával is cuki, míg egy negyvenes nő ha macskát tart, az csak és kizárólag egy frigid szingli lehet. Kvázi egy pasi gyerekkel maga az übercuki kategória, a nő meg egy szánalmas elvált asszony"

"Az emberek véleménye egy elvált, gyermekes apukáról az éjszakában: magányos, társat keres. Ugyanilyen felállásban egy nőről: nézd a ribancot, apát keres a gyerekének"

Igen, ez az "érv" már nálam sem ment humor számba, de mivel terveim közt szerepel, hogy még pár évtizedet lehúzok ebben az életben, ezért úgy döntöttem, hogy a bölcs hallgatást választom, megtartva magamnak azt a véleményemet, hogy  abszolút embertípus függő, hogy ki milyen tartozékokkal vállal be egy párkapcsolatot.

Ugyanakkor tény, hogy a hozzám közeli házban élő apuka, aki egymaga neveli a két kislányát, a helyiek által kiérdemelte a hős stigmát. Persze azt is be kell látnunk, hogy a jogrendszer egy válás esetén alapvetően anyabarát, így talán nem véletlen, hogy ezek az apukák élveznek némi privilégiumot a társadalom szemében. Én mindenesetre egyik féllel sem cserélnék, és szerintem egy válás után pont mindenkinek megvan a maga baja, az pedig, hogy milyen társat sikerül maguknak találni, nagyjából rajtuk múlik, nem pedig azon, hogy kinek van gyermeke vagy sem.

Eme bölcseleteimet már csak az üres poharammal tudtam megosztani, mivel időközben befutottak a "kétségbeesetten keresem a lelki nyomorom ill. társam" női képviselői. Aztán megkezdődött a harc a szingli kontra szingli mamik közt, melynek fő hangadója korunk jellegzetes nőtípusa volt: a sikeres, vezető beosztású, több diplomás, szuper szexi független nő, aki szerint nincs lehetetlenebb dolog annál, mint "ilyen kiegészítőkkel egy normális pasit találni".

Na, nesze neked globális felmelegedés problémája, a gondok itt kezdődnek, de ez már egy másik bejegyzés témája.

Tovább
10

Barbie, takarodj! Új példakép a kislányoknak: a csücsörítős celeb céda



Először is már a legelején szeretném leszögezni, hogy tisztában vagyok azzal, hogy könnyebb az axiomatikus halmazelmélet és a posztparmenideánus filozófia kérdéseire megtalálni a választ, mint arra, amire ebben a bejegyzésben vállalkozom, de mivel 2016-ot már régóta a kihívás évének érzem, ezért szinte gigászi boldogság ragadott magával, amikor egy a harmincas éveinek a közepén járó, független nő arról panaszkodott, hogy ha a férfiak elítélik a szajhákat, mégis miért van ennyi belőlük?
 

A média napi szinten hozza le a pornókirálynőkből dj-vé avanzsált éjszakai pillangókkal kapcsolatos "híreket"; a vécé vagyis vévé prostikról szóló írásokat; az üresfejű celebcédák ócska pózolásait; hírhedtségek "merész villantásait"; Dubajban KIZÁRÓLAG csak fotózáson részt vevő modellek "végtelen hosszú" combjait  stb.
Valljuk be ezek a cikkek nagy százalékban a férfiaknak szólnak. Azoknak a férfiaknak is, akik elítélik ezeket a nőket, de azért nyomnak egy like-ot eme hölgyemények képe mellé, ezzel is azt erősítve, hogy hajrá lányok, semmi baj azzal, ha valaki ribanc: nyomd ki a segged, tedd ki a cicid, torkozz bátran...Rozika a zöldségespultból meg naná, hogy azon nyomban posztol a face-re egy sejtelmes kombinés képet, mert hát "a Sanyi teccikelte a Celeb Cili cicis képét". Sanyit pedig meg kell szerezni, és ha Sanyinak a belevaló (így is fogalmazhatunk) csajok tetszenek, akkor hajrá fürdőkádban pancsolós képek, kit érdekel, hogy a háttérben a klotyón ülve Józsi éppen a napi bánatát nyomja ki?
 

Meggyőződésem, hogy a celebpillangóknak a médiában való futtatása (meg a médián kívüli is) hozzájárul ahhoz, hogy a lányok könnyebben mondanak igen-t egy olyan dologra, amit később talán megbánnak, és amit a férfiak többsége mélységesen elítélendőnek tart.
De a nő miért ne mondana igen-t? Hiszen dubaikinga és társai folynak a csapból is követendő példaként, sőt a a kommentelők közt is nem kis százalékban vannak jelen azok a hozzászólok, akik szerint semmi baj nincs azzal a "foglalkozással", amiből ezek a lányok élnek, sőt "lecumizhatna","sunáznám","tolnám, mint a lopott biciklit" de, DE az én nőm ezt ne csinálja, a lányomról már nem is beszélve!

Hajrá skizofrénia!

Nyugalom, nem élek tündérmesében, tudom, hogy ez egy ősi szakma. Az sem újdonság a számomra, hogy kurvák mindig is voltak, vannak és lesznek.
De könyörgöm ennyi??? Naponta lehet cikket olvasni arról, hogy melyik milyen színűre festette a szilikonos porszívószáját, és már az is tudja, hogy ki az a Villantós Valagú Vilhelmina, aki még soha a büdös életében nem kapcsolta be a tévét, ellenben egy feltörekvő tehetségről annyi hírt lehet találni, mint örömforrást a zsigereinkben a sárga csekkek letudása után.
 

Utálom ha azt mondják, hogy "bezzeg az én időmben..."de vegyük már észre, hogy nem is olyan régen még olyan emberek kerültek a címlapokra, akiknek azt sem tudtuk, hogy ki a párja, nem ám azt, hogy hogy néz ki a vaginájuk...belülről...Akkor az a döbbenetes helyzet volt a jellemző, hogy a nők azért kerültek címlapra, mert mondjuk tapsviharban volt részük egy színházi előadás után, nem pedig azért, mert a saját seggének a zsírját tuszkolták bele a pofájába.
 

Halálosan unom már ezt a sok bárcást, és a nők elleni merényletnek tartom a nyilvános szerepeltetésüket, mert az ilyeneknek köszönhetően emelkedik azon férfiak száma, akik már képtelenek fenntartások nélkül közelíteni a gyengébbik nemhez.

Félreértés ne essék, mindenki csinálja azt, azzal, amit akar, de már elegem van ebből az örömlány futtatásból.
Többre becsülöm azokat a prostikat, akik kiállnak az út szélére,mert ők legalább felvállalják, hogy "ez van srácok, óránként ennyiért vagyunk a rabszolgáitok"
Ők legalább nem játszmáznak, nem nézik hülyének a férfiakat, a kislányokat, akik példaképüknek tartják őket, ráadásul önmagukat sem (mondjuk ez mellkasból nem érdekel, de legyen a részemről valami emberi megnyilvánulás is az irányukba)
 

Szóval roppant egyszerű a médiára fogni a nők elkorcsosulásának a jelenségét, de bármennyire is fájdalmas belátni, ez a mi hibánk. Addig amíg rákattintunk egy szajháról szóló írásra, ne csodálkozzunk azon, hogy ezt a kínálatot kapjuk. Tudom, hogy támadni mindig egyszerűbb, mint belátni azt ha hibáztunk, de a saját érdekünkben nem ártana ha gyakorolnánk némi önkritikát. Azt gondolom, hogy mindannyian tartozunk önmagunknak annyival, hogy nem járulunk hozzá az erkölcsi hulladékok sztárolásához, mert ellenkező esetben nincs jogunk felháborodni azon, hogy a bulvár hírek 80 százaléka olyan érzést kelt az emberben, mintha egy bordélyház lakóinak az életét ismertetnék meg az olvasóval.

"Mert boldogok a médiapillangók, mert övék a like, a komment és a szívecskés smiley szentháromsága"

D.C.                           

Tovább
5

Léteznek még átlagos nők?



A napokban összehozott az a drága jó sors egy szupernővel. Na nem olyan felállásra kell gondolni, ami elég sok férfinak tetszik nő és nő között, hanem csak egy szimpla beszélgetést kell érteni alatta. Jó, ez túlzás, mert a végtelennek tűnő fél óra, amit vele töltöttem azzal telt, hogy ő beszélt én pedig kínomban a szénsavmentes ásványvízben számoltam a buborékokat...

Végighallgattam a szuper férjéről, gyerekéről kutyájáról, macskájáról, hibiszkuszáról való áradatát, üveges tekintettel bámultam a telefonjában lévő képeket, melyeken keresztül bemutatta az "amerikai álom" életüket, és közben azon gondolkodtam, hogy ő most tényleg ilyen szuperül boldog vagy ennyire csőberekedt látókörrel van megáldva?

Hazafelé tartva nem egy hasonló szupernőn akadt meg a szemem és így jutottam el ahhoz az egyszerű kérdéshez, hogy: léteznek még átlagos nők? Rajtam kívül, persze.

Él még ezen a bolygón olyan nő, aki nem tökéletes facebook barátnő, anya, kedves, feleség, szerető, szingli stb. hanem szimplán egy átlagos nő nemű lény? Akinek mondjuk időnként állatira nincsen kedve kitakarítani, főzni, szeretkezni, lefutni 30 kört a háztömb körül, hogy olyan teste legyen, mint Rubint Rékának és Norbinak...egyszerre? Aki ha nyaralni megy, akkor nem jelentkezik be sehonnan és nem posztolja ki, hogy milyen szuperül érzi magát Középsőszentbattyánban? Aki a nászútján a nászútját tölti  és semmilyen dokumentációval nem tudatja, hogy a  szuper Nyuszója milyen állatira sokáig bírja? Aki a várandósságát intim élményként éli meg, és nem tolja a többiek arcába a még fel sem sírt szuper pocaklakójának a képét? Aki nem igyekszik betegesen és szánalmasan azt a látszatot kelteni, hogy minden abszolút rendben van az életével? Nemhogy rendben, hanem szuperül...

Igen-igen, tudom jól, hogy ez egy felszínes élet bemutatása, és ezek az emberek rendszerint el akarják hitetni a külső szemlélővel, hogy mennyire elképesztően boldogok  a tökéletes, csillámokban gazdag, takony szerű sziruppal lehányt kis világukban, de ez az illúziókeltés akkor is működik.

Működik, mert ha ennek az ellenkezője lenne, akkor a plasztikai sebészek egy ukrán kiskocsmában max. A halál és a pingvint elemezhetnék, nem pedig a hozzájuk betérő nőknek a bőrszerkezetét.

Tömkelegével gyártjuk a szupernőket. És most nem a média luxusprostijairól beszélek, akiket glamour modellként és egyéb celeb hölgyeményként próbálnak bezabáltatni velünk, miközben nyílt titok, hogy ezek a lányok pénzért cserébe bárki után megtörlik a szájukat. Nem róluk van szó, hanem mondjuk a szomszéd faluban élő Jolánkáról, aki nem rest a szuper életének minden egyes szuper pillanatát megörökíteni és feltenni a világhálóra.

Miért akarunk ennyire szuperek lenni?

Tökéletesen jól tudjuk, sőt, ordít belül a hang, hogy "de olyan nem létezik, hogy amikor egy nő leül, akkor a hasán ne legyen redő", mégis ki ez a sok Ms. Retusa?! Félreértés ne essék. Nem vagyok elhízva, mielőtt egy olyan rádiós szól be, akinek a sérója már a '80-as években is ultra ciki volt. Átlagos testalkatú, átlagos életet élő, átlagos nő vagyok. Aki időnként szeret megenni egy akkora süteményt, hogy a másik felét Kyösti Mäkimattila tartja Finnországban. Aki futás után foltokban vörösödik ki, és ezáltal szemkárosodást okoz a kinézetével. Aki reggel kócosan és álmos fejjel ébred, a haja az esőben vizes lesz, dögmelegben a sminkje elfolyik, ha nevet, akkor ráncok keletkeznek az arcán, ha lefekszik akkor a testére hat a gravitáció, és olyan is elő szokott vele fordulni, hogy betörik a körme...durva, mi?

Tudom, hogy ezek abszolút átlagos dolgok, és tudom, hogy rajtam kívül a nagy többség pontosan ugyanilyen, de akkor mégis miért asszisztálunk ennek a sok harcos-amazon-trendi-menő szupermacának ahhoz, hogy pl. egy vasárnapi ebéd elfogyasztása után beinduljon a lelkiismeret furdalás és egy ótvar vágási hízónak érezzük magunkat a bűntudattól? Aki ráadásul akkora szemét, hogy az étkezést követően nem is mosogat el rögtön, sőt még ahhoz sincsen kedve, hogy este elmenjen edzeni a méregdrága full szexi cicagatyájában (meg mondjuk nincs is neki olyan, csak a hagyományos márka jelzés nélküli).

Miért van az, hogy az emberek nagy része egy elérhetetlen és megvalósíthatatlan szuper életet akar magának?

A választ nem tudom, mert nesze nekem, átlagos vagyok...

Nem pedig szupercsaj, aki minden egyes képen "véletlenül" úgy pózol, hogy látszódjon a betonkemény segge; nem szuper szingli, aki a nagy önmegvalósítása közben félúton elhagyta az érzelmeit; nem szuper anyuka, akinek a gyereke már 6 hetes korában eredeti nyelven olvassa a József és testvéreit; nem szuper értelmiségi, aki annyira értelmiségi, hogy egy fergeteges házibulin is a neofreudiánus irányzatokról társalog; nem szuper elvont művészlélek, aki állítása szerint még életében nem kapcsolta be a tévét; nem szuper spirituális javasasszony, aki annyira meg van világosodva, hogy helyben üli meg a táltost meg a lovát, és ráadásul közel sem az a szupernő, aki eme kategóriákba egyszerre besorolható, mindenkinél mindent jobban tudó istennő.

Ez van, nem lehet mindenki szupernő, de talán nem is olyan nagy tragédia, mert  ha hibázok legalább senki nem róhat semmit a szememre, nem beszélve arról, hogy egy esetleges meteor becsapódásakor batman nem fog velem számolni a világmegmentési projectben. Ezek után ha jobban belegondolok az átlagosságom egy égi ajándék, és ennél kevés jobb dolog történhet velem az életben...

Tovább
33

Mi kell a nőnek?



Na, mégis mi? FÉRFI! Meg persze szerelem, szex és csokis süti.

De vizsgáljuk meg a  kérdést egy kicsit a komolytalanabb oldaláról is...

Az okos és hozzáértő emberek szerint mostanában sokkal több magányos nő és férfi él, mint ...mint akkor, amikor még azért aggódtunk, hogy Julcsi a Szomszédokból lefekszik-e a lombrágó-magas szőke rendőr sráccal vagy sem.

A spiritualitás önjelölt szellemi vezetői brutálisan meggazdagodnak a magányos emberekből, elvégre egy magára valamit is adó szingli olyan lelkesen posztolja a facebook-on a napi életbölcsességeket, melyek az örök boldogsághoz vezetnek, mint ahogy Józsi önti magába az akciós kannás bort.

Én eddig úgy álltam ehhez a jelenséghez, hogy oké, én is látom, hogy mennyi magányos szingli, 40-es elvált anyuka, apuka, sorsára hagyott és elhasznált összetört szív kódorog mindenfelé, de nem igen izgatott ez a téma.

Viszont az utóbbi időben több férfi nekem szegezte azt a bűvös kérdést, hogy "mi kell a nőnek?" Persze a válaszom mindig az volt, hogy erre nem lehet nagy általánosságban felelni, én csak azt tudom, hogy nekem mi kell, ha egyáltalán tudom, és nem csupán sejtem...

Aztán amikor egy kifejezetten sármos, intelligens, jó humorú, mondhatni álom Férfi csalódottan és dühösen  megkérdezte tőlem, hogy na, de mégis mi a fa..sálálá kell nekünk nőknek, akkor mélyen magamba szálltam és elhatároztam, hogy mialatt elmegyek a belső énemet megkeresni, útközben felszedem az elkeveredett választ is.

Nos, mélyen tisztelt Uraim, íme pontokba szedve-barátnőim által hitelesítve- a használati útmutató, mely elvezeti Önöket a gyengébbik nem szívéhez, alkarjához, lábához...

Udvarlás

Nem hiszem el, hogy létezik olyan nő a Földön, akinek nem fontos az udvarlás. Még abban az esetben is, ha mindkét fél tudja, hogy a kapcsolat egy kölcsönös testgyűrésen kívül mást nem fog megélni.
Uraim, tessék udvarolni! Kérem szépen, vagyis könyörgöm! Attól nem lesznek nyálasak és röhejesek, ha a szexuális töltetű megjegyzések helyett apró és figyelmes bókokkal halmozzák el a nőt. A nő pedig imád ragyogni és szép lenni.

Fárasztó dolog észrevenni és megdicsérni, hogy új parfümöt használunk, vagy voltunk fodrásznál? Gondoljanak arra, hogy Önöknek akarunk szépek lenni. Na jó, meg persze magunknak is, meg irigykedjen a sok másik vetélytárs, de az elsődleges figyelmet és elismerést a Férfitől várjuk.

"De én nem tudok ilyen romantikus dolgokat mondani" hangzik el a kelleténél gyakrabban a kifogás. Tipp: google! A kereső programba az aktuális, végtelen nyelőcsővel rendelkező pornó-királynő neve helyett írják be pl. azt, hogy  "legszebb szerelmes versek". Nem kell felszisszenni, nem az egész verset akarjuk hallani, elég ha egy sort idéznek. Meglátják, hogy a romantikus szavak hallatán olyan homogén állapotúvá válunk, hogy győzik majd megtalálni magukat a csillogó szempárban.

(És ráadásul ha ugyanezt a kényeztetést az ágyban sem mellőzik, akkor még az is előfordulhat, hogy nem leszünk restek olyat adni Önöknek, amiért bizonyos országokban halálbüntetést kapnánk...)
 

Megértő hallgatás, vagy legalább annak az imitálása

...mert nekünk igenis komoly problémát okoz, hogy pl. melyik hajfestéket vásároljuk meg, még akkor is, ha a két árnyalat közt mindössze egy anorexiás hangyabokányi eltérés van. Tessék a tükör elé állni és gyakorolni: képzeljék el, hogy közlik Önökkel a rossz hírt, miszerint a kedvenc focicsapatuk vereséget szenvedett...Na, pontosan ezt arckifejezést akarjuk látni, amikor arról panaszkodunk, hogy híztunk 3.5 kilót.
Ne bagatellizálják el a problémáinkat, mert akkor könnyen úgy érezhetjük magunkat, mint egy használati tárgy. A használati tárgyak pedig hamar elromlanak és helyettük újat kell beszerezni, magyarul ismét indulhat elölről a munka.
 

Legyenek bátrak!
Nem attól férfi a Férfi, hogy eljátssza a Titanic elsüllyesztéséért felelős jéghegyet, hanem attól, ha nem fél megmutatni az embert is magából. Az embert, aki igenis olykor elfárad, elbizonytalanodik, szomorú, uram bocsássa meg kisgyermekké válik.

Ez miért jó nekünk? Mert annak ellenére, hogy ízig-vérig nőnek tartjuk magunkat, akármilyen meglepő, de mi is emberek vagyunk. És ha két ember találkozik és nem ijednek meg a kölcsönös kitárulkozástól, akkor abból nagy baj nem lehet.



A „minden nő egyforma, céda, pótolható, hisztis" stb. megjegyzések mellőzése
Ezek, és az ezekhez hasonló bölcsességek talán még menőnek számítanak egy Coco Jumbo-t pörgető diszkóban (és ott is kizárólag egy a bárpultnál felejtett epres illatú használt óvszernél) de nem nálunk.

Higgyék el, hogy mi legalább annyira mérgesek vagyunk arra a "rohadt kokottra" aki elhagyta, megcsalta, átverte, kiforgatta, megalázta, tönkre tette, csőbe húzta, leszólta az anyucija főztjét stb. mint Önök.

És miért? Mert pont ezeknek a nők-szégyeneinek köszönhetjük azokat az előítéleteket, amiknek az eltávolításához minimum egy Feldmár dinasztia szükséges.
 

Azok a bizonyos apró figyelmességek
A papír nem csak a wc-ben képes csodákra, hanem egy toll segítségével bámulatos dolgokat képes kiváltani a nőből. Egy kedves mondat felfirkantása egy kis cetlire, amit olyan helyre rejtünk el, amiről tudjuk, hogy a nő a nap folyamán megtalálja, többet ér a világ összes kockahasánál.

Ezen kívül ugyanilyen varázsszernek számítanak az alábbi mondatok:

- ne haragudj

- gyönyörű vagy ma

- kérlek mond el, ha bánt valami

- sajnálom

- meséld el milyen napod volt

és a jolly joker:  anyádnak is vehetsz karácsonyra ajándékot



Őszinteség

Tisztában vagyok azzal, hogy nagggyon necces ponthoz értünk. De ismételten csak azt tudom hangoztatni, hogy sokkal könnyebben képesek vagyunk feldolgozni a fájdalmas igazságot a megalázó hazugságoknál. Tiszteljék meg a nőt annyival, hogy pl. egy rosszul sikerült randi után nem személyazonosságot váltanak és jelentkeznek a NASA-hoz, hogy a teljes felszívódás megvalósítása érdekében kilövessék magukat a világűrbe, hanem őszintén megmondják neki, hogy az Önök részéről nem történt meg a csoda. A „de azért maradjunk barátok" mondat használata ilyen esetekben szigorúan tilos! Az Önök érdekében is. Hiába roppant hízelgő egy szerelmes nő, ne feledjék, hogy a dologból könnyen szex is lehet, a szex után mi pedig nem a hátunkra fordulunk és horkolni kezdünk, hanem kimerítő részletességgel megtervezzük a még meg sem született gyermekünk esküvői szertartását.

(Cssss, elmúlt, minden rendben. Én csak egy lehetséges katasztrófát vázoltam fel, de már vége van, nyugodtan nyissák ki az atombunker ajtaját)

A nő szex után is nő

Tudjuk jól, hogy minden csoda három napig tart és, hogy a nő addig érdekes, amíg le nem vetkőzik, de ha hosszú távú terveik vannak velünk, akkor érdemes a hancúrozás után is kényeztetni minket. Nyugi, nem kell már dóógozni, elég ha a jól bevált módszert alkalmazzák: pár kedves szó, megspékelve némi gyengéd simogatással. 

A bátrabbak felajánlhatják a nőnek, hogy az ágynak a kényelmesebb oldalán hajtsa álomra a fejét!

Ne fogadják el a „semmi"-t!
Nos, kedves Uraim, ha a nő hallgat, az soha nem jó jel. Woody Allen nem analizálja annyit magát a filmjein keresztül mint egy nő az érzelmeit. Nálunk az érzelem az olyan, mint Önöknél a női mell: képtelenek vagyunk nem tudomást venni róluk. És mi is pontosan ugyanúgy szeretünk beszélni róluk, ahogy Önök az ikrekről. Tulajdonképpen mi mást sem teszünk csak az érzelmeinket foglaljuk mondatokba. Belegondolni is több mint aggasztó, hogy mi munkálhat egy nőben, amikor nem beszél...

Tudom, hogy most azzal érvelnek, hogy „de mert a nők ilyenkor azt mondják, hogy semmi bajom". Az kizárt. A nőnek mindig van valami baja. És ilyenkor azért feleljük ezt, mert akkora nagy a baj, hogy az még minket is megijeszt.
Ne hagyják ilyenkor egyedül a nőt a problémáival. Tudatosítsák benne,hogy Önöknek akkor is fontos, amikor nem sziporkázó-tüneményes-bámulatos tündibündicunermuncer, hanem akkor is, amikor éppen a HP korszakát éli meg.
 

+1

Ne feledjék, hogy a valódi titok az Önök személyében rejlik, és ha még a leírásban szereplő apró trükköket is bevetik annak érdekében, hogy elnyerjék az áhított hölgy kegyeit, akkor könnyen egy olyan helyzetben találhatják magukat, hogy a nőből Nő lesz.

Az a Nő, akinek Ön jelenti az imádott, egyetlen, már-már szinte tökéletes Férfit. Ez az érzés pedig bárhogyan is nézzük a "több mint jó" kategória egyszeri és megismételhetetlen állapotát jelzi...

Tovább
40

A macinaci magyar árnya



Na szóval, a helyzet az, hogy nagyjából már mindenki szétanalizálta a tegnapi meccset, így eljött az idő, hogy én is hozzászóljak a témához.

Először is szeretném jelezni, hogy én azon magyarok közé tartozom, aki nem ért sem a focihoz, sem a politikához. Ráadásul nő vagyok, akinek nagyjából most állt össze, hogy mi a nagy büdös franc az a les. Sőt, már volt, hogy előre kiabáltam, hogy les! A szöglet meg a sarok. Majd egyszer azt is megértem. De egyelőre még azon a szinten vagyok, amikor a félidő után hosszú percekre van szükségem ahhoz, hogy tudatosítsam magamban, hogy a két csapat helyet cserélt. Egy szó mint száz: igen, én is azon nők táborát díszítem, akinek a focimeccsben a legizgalmasabb rész az, amikor elhangzik a himnusz, és el lehet dönteni, hogy az aktuális mérkőzésen melyik focistával lenne a legjobb hemperegni a nyirkos pázsiton. (Vagy melyikekkel...)

De! Egy korszak lezárult. Már nem csak a pályán futkosó srácok formás és suhintani való fenekéért őrjöngtem, hanem a magyar csapatért is. Olyannyira, hogy a tegnapi meccs előtt még arcpakolást is feltettem, hogy szép legyek, nem beszélve arról, hogy élt vasaltam a macinacimba, hiszen ünneplőbe öltöztettem a szívemet. 

Tudjuk mi lett a meccs vége, és amúgy sem szeretnék senkit sem fárasztani a  szakszerű véleményem ecsetelésével.

Csak leírom, hogy egy egyszerű, női laikusnak mi jött át a tegnapi férfi küzdelemből. 

Az elején egy kicsit mintha a csapat nem találta volna a helyét, de ezt betudtam annak, hogy az izgalomtól már az első percekben én is kihordtam lábon egy infarktust.

Aztán az elején az a gól, amit mit tudom én melyik belga csavart be (érzitek a szakszó használatomat?) de én teljes szívemből gyűlöltem akkor. (Egy kicsit még most is).

Viszont igyekeztem a rosszban felfedezni a  jót, és arra gondoltam, hogy nem baj, mert még csak az elején vagyunk és néha nem árt egy kis nevelői célzatú fejbekólintás.

Rengeteget vártam a második félidőtől, és meg is kaptam, csak a rossz oldalról. Pedig annyira, de annyira hajtottak a srácaink. Én meg egy idő után már azért imádkoztam, hogy nehogy kapjunk még egy gólt, mert akkor megijedünk és összeomlunk.

A második gólnál már ízes magyarsággal fenyegettem meg nem csak az egész belga csapatot, de még a szövetségi kapitány másod unokatestvérét is. Természetesen helyben letettem a szent esküt, hogy soha többet az életben nem eszek belga csokit, sőt nyílt levelet fogok írni Charles Michel miniszterelnöknek, hogy Karcsi, ez egy kicsit sem volt humoros.

Drukkoltam, szurkoltam, kiabáltam, többször lementem majdnem angol spárgába, amit még most is érzek a széken ülve, de nem érdekelt semmi más, csak a srácok a pályán...

A harmadik gólnál csordult ki a első könnycsepp, a negyediknél pedig már a tenyerembe bömböltem, mint egy randin ott felejtett, kielégítetlen fruska.

Őszintén szólva már nem is fogtam fel mit látok és csak arra emlékszek, hogy a bíró lefújja a meccset, én pedig megsemmisülve azon töprengek, hogy a foci helyett miért nem inkább sakkot nézek?

Sok nekem ennyi izgalom. De az igazi sokk az ma ért, amikor azt hallottam, hogy "megérdemelte a magyar csapat, hogy kikaptak, mert legalább az Orbán most pofára esett".

Engem meg elkapott a gépszíj. És legszívesebben kapásból tömegeket megmozgató beszédet tartottam volna azzal a kérdéssel, hogy "de most mi tényleg egyszer ebben a rohadt életben nem tudunk egyszerűen csak szurkolni a mieinknek, politikát, bőr-, haj-, szemszínt, nemre való hovatartozást félretéve?!" De mivel a kérdést nem tudtam lerövidíteni, így csak a fejemet fogtam. 

Abszolút tisztában vagyok azzal, hogy az ország gazdasági helyzete közel sem tökéletes. És megértem azokat is, akik azt mondják, hogy ide-oda-amoda kéne a pénz. Én mindent megértek, én vagyok a megértés jó édes anyja. De azt képtelen vagyok felfogni, hogy ennyi utálkozás és fröcsögés, hogy képes elférni egyes emberekben.

Nem elég érett az agyam megfejteni a rejtélyt, hogy miért nem tud a magyar ember 90 percen keresztül egyszerűen csak szorítani azoknak az embereknek, akik az ő országáért is rúgják a labdát. Tisztelet a kivételnek, meg akinek nem inge az rá se nézzen!

Miért nem lehet elvonatkoztatni? Nem nagyon, csak egy kicsit. Utána mehet megint a facebookra kiokádni magából a bölcsességeket és az utálkozást.

Miért nem tud ez a magyar nép egyszer, csak egyszer örülni és a dolognak a jó oldalát nézni?

Egyszerűen csak azt, hogy a MAGYAR (aki te is vagy kedves gyűlölködő) csapat kijutott az EB-re és egészen a nyolcaddöntőig jutott (remélem ez a hivatalos neve...)

Miért kell ebbe is belevinni az Orbánt, meg az egészségügyet, meg a szomszéd néni repedt sarkát? Vagy- ismét megértő vagyok- oké, legyen benne! De! Miért nem lehet egy időre elfelejteni, megélni a pillanatot és utána folytatni a moslékolást? Miért nem tud ez a magyar nép boldog lenni? Tényleg agyunkra ment a "sírva vigad a magyar" mondás? Tényleg egy depressziós, mártír, egymást is képtelen elviselni banda vagyunk?

Én EZT nem tudom megérteni. Ezt, hogy miért hagyjuk, hogy ilyen előítéletek terjengjenek rólunk a világűrben. Hogy miért jó nekünk, hogy ilyennek látnak minket, és miért jó egy ilyen csapathoz tartozni, nem pedig egy olyanhoz, amilyen például a magyar válogatott is? Egy olyan csapathoz, akik mertek álmodni egyet és nem foglalkozva a lesajnálkozó és gonoszkodó emberekkel bejutottak az EB-re és kikészítettek egy Ronaldot, akiről az a hír járja, hogy ért a focihoz.

Személy szerint, amit én köszönök a magyar csapatnak, az az, hogy az ő eredményük által ismét rájöttem arra, hogy ha az ember hisz önmagában, akkor nem létezik számára lehetetlen és az egyszerű macinaciról hirtelen már nem érdekes, hogy nem menő, meg nem trendi, mert megszűnik minden felesleges külcsín és semmi más nem számít, csak az a szív, ami a viselőjében dobban. 

Köszönöm, srácok, hogy fejbe kólintottatok és megmutattátok, hogy mi az a magyar virtus!

Tovább
16

perla

blogavatar

...hozzáadott cukorral és citrommal ízesített női "gondolatok rendszere" (ha-ha). Nyomokban iróniát és cinizmust tartalmazhat! Fogyaszd egészséggel!

Utolsó kommentek

Utoljára kommentelt bejegyzések