perla

Miért jó szeretőnek lenni?



Nőnek lenni nem egyszerű. Legalább annyira nem, mint férfinek. De mivel ezen a téren nincsen tapasztalatom, úgy döntöttem, hogy inkább hazai pályán maradok, és megvizsgálom a különböző női szerepeket.

Tudom, hogy a nők nem szeretnek kizárólag egy skatulyában feszengeni, de az átláthatóság kedvéért most külön vizsgálom meg a lehetséges opciókat.

Ki tudja, így talán még arra is megtalálom a választ, hogy számomra melyik lenne az igazán kényelmes szelence...?

Kezdjük egyből a társadalom és az erkölcscsőszök által leginkább elítélni való státusszal.

Szerető

Miért jó szeretőnek lenni?

Mert:

-különlegesnek érezheted magad, hiszen a férfi azért megy hozzád, mert valami olyasmit tudsz, amit a meggyűrűzött nem

-mindig felfokozott izgalmi állapotba kerülsz a találkozások alkalmával, elvégre a lebukás veszélye állandóan fenn áll

-szex után tiéd az egész ágy, hogy kényelmesen kipihend magad, mert a pasi fut haza az asszonyhoz

-a találkozások előzetes és pontos egyeztetést igényelnek, így van időd arra, hogy kicsinosítsd magad (kvázi önfeledten élvezheted a szexet, nem gondolva közben arra, hogy a bikini fazonod közel sem szalonképes)

-ha gazdag pasit választasz és ügyesen megzsarolod, akkor könnyen meggazdagodhatsz

-a pasi soha nem kérhet számon tőled semmit

-nem kell koszos alsógatyákat mosnod

-intenzívebb törődésben és szenvedélyben lehet részed, mint egy évek óta tartó párkapcsolatban

-minden kötelezettség és indok nélkül akármikor dobhatod a pasit

-nincsenek szürke hétköznapok

És lássuk az érem másik oldalát:

-előfordulhat, hogy használati tárgynak érzed majd magad

-ha szerelmes leszel a pasiba (márpedig fullra bele fogsz hülyülni) akkor csak vesztesként kerülhetsz ki a kapcsolatból

-bárhogy is magyarázod magadnak, nem fogsz épeszű érvet találni arra, hogy miért tartasz fenn egy ilyen kapcsolatot

-kizárólag csak elképzelni tudod, hogy milyen lehet Mellette felébredni

-akárhányszor bőgve rohansz a barátnőidhez ha hiányzik, akkor egy "te kerested magadnak a bajt" szemrehányáson kívül másra nem számíthatsz

-undorodni fogsz a tükörképedtől

-paranoiás leszel

-az önértékelésed a gyöknulla alá csúszik

-anyád nem fog veled dicsekedni

-apádról nem is beszélve

Tovább
8

Festett hajú, csupasz kisfiúkat akarok!



Nem nézek tévét.

Nem, tényleg nem. És nem azért, mert kultúrsznob vagyok, hanem mert a műsorszerkesztők és az én ízlésvilágom nem egyezik. De valamelyik este bekapcsoltam a készüléket, mert kellően idegbe kerültem ahhoz, hogy az állapotom stabilizálásra csak a a tévé nyújtson orvosságot. Mert hála a szolgáltatóknak mindig akad olyan moslék műsor, ami sokkolja az embert és kiragadja a krízisből.

A problémát egy férfi okozta (hisz' ki más is?) A Férfi, aki pontosan jól tudja, hogy melyik fiókban van a helye a szívemben, mégis kéreti magát, mint egy elsőáldozó aggszűz, és addig csűri csavarja a dolgokat, mígnem képes elhitetni velem, hogy a hiba generátora én vagyok. A "vihar a biliben" hangulat teljes mértékben működött.

Tehát a tévé: választásom egy zenecsatornára esett, ahol éppen valami bedrogozott ribanc rázta a seggét, és onnantól kezdve éreztem, hogy ez most nekem nagyon jó lesz...Rögtön meg is kezdtem a hangolást a fröcsögéshez. Szidtam az összes igénytelen embert a világon, aki ilyen erkölcsi hulladékokat sztárol, de persze leginkább Őt, azt az öntudatos, konok, büszke Férfit.

"Úgy kell nekem, miért kezdek ki férfiakkal? Miért nem elég nekem egy pasi?" Fogalmazódott meg bennem a kérdés, miközben egy pubertás korú lányra emlékeztető, festett szőke hajú fiúcska lépett a színpadra, és stílusosan megvakarta a cerkáját. Eme mozdulat hatására lányok visítása volt a reakció, én pedig a fejemet fogtam, hogy szent ég, ki ez a mutálását megélő, csőgatyás, divat-tetoválásokkal tarkított x-f@sztoros kishenceg?
Levettem a szemüvegemet és megtöröltem, hogy jobban tudjam követni az ugrándozó cukorfiút, és zavarban éreztem magam, hogy ettől a jelenségtől olvadnak el a lányok. De nem csak a lányok! A közönség soraiban a tizenévestől a klimaxos nénikig az összes korosztály képvisletette magát!

Tisztában vagyok azzal, hogy nyálhuszárok mindig is voltak és lesznek. Nem is akadnék ki, ha a történet ennyiről szólna, de amikor langyikakaón nevelkedett kis húsfalatok jönnek velem szemben az utcán is, akkor időnként elkap a pánikhangulat.
Szűknacis, álvagány-tetkós, fülbevalós, női frizurát viselő, szedett szemöldökű hímringyók. És most nem az emós tinifiúkról beszélek, hanem korunk férfi ideáljáról.
Azokról a metroszexuális férfiakat dimenziókkal túlszárnyaló hímekről, akik reggelente annyi időt töltenek el a tükör előtt, mint egy átlagos nő egész héten.
Nem, nem vagyok egy rohadt feminista dög, de ezek láttán tényleg felkiáltok, hogy basszus a nevadai 51-es körzetbe kerültem és egy ufó támadásnak vagyok a részese? Kik ezek a giccses, kínai porcelán benyomását keltő ...izék? De most komolyan lányok, hogy tudtunk egy ilyen generációt kitenyészteni? A sok harcos szingli eredménye az, hogy a férfiak elnőiesedtek és sírógörcsöt kapnak, ha mondjuk fát kell vágni? Juj, hiszen attól bibises lesz a kezük...

Oké, gonosz vagyok. Gonosz, mert A Férfi azóta sem kért bocsánatot. Nem, mert ebben a kavalkádban, ami manapság kialakult a nemi szerepek között, ő abban a hitben él, hogyha egy férfi elnézést kér, akkor rögtön cicanadrágos, gáncs nélküli királyfivá válik. Tehát elismerem, hogy van némi férfi undor bennem, de akkor is kitartok azon véleményem mellett, hogy ennyi hím retardálttal még soha a büdös életben nem találkoztam, mint mostanában.

És mialatt ezen gondolkodtam, sunshine Ken átszellemült arccal felkonferálta a következő dalát, amit "csak neked" küld és elérzékenyülten beleharapott a szájába.
És kimondja, mit kimondja?! ELÉNEKLI, hogy ne haragudjon rá a menyecske, mert egy farok volt. Jó nem ezekkel a szavakkal, de a lényege az volt, hogy belátja, hogy hibázott. És megállás nélkül sorolta a közhelyeket, és azokat a szavakat, amiket egy pop slágertől elvárhat az ember, én pedig azon kaptam magam, hogy ideje lenne szégyenkeznem. Mert ez a kölyök legalább képes arra, hogy bocsánatot kérjen. Még akkor is ha a nagy pénzcsináló mágusok kedvenc kis csicskása, de legalább bocsánatot kér. És az arcom akkor vidult fel, amikor a rajongók közt észrevettem egy csomó fiút, akik a sztárgyerekkel együtt könyörögtek bocsánatért. Igen, van remény! Mert ők megtanulnak bocsánatot kérni. Nem úgy mint te...te Férfi!

Nem mondom van némi káosz, hiszen éppen arról írok, hogy mennyire gáz, hogy ilyen korcsok futnak férfi bőrben, közben pedig azon nyekergek, hogy az én általam Férfinek kikiáltott hím, képtelen belátni a hibáit...de maradjunk annyiban, hogy soha nem a logikus hozzáállásomról voltam híres, arról nem is beszélve, hogy a női logika egy külön tudományágat képez a pszichológiában.

Talán a megoldás a kettő között van...

Egyezzünk meg: felveszed a fehér trikót, kimész a kertbe fát vágni és közben dalban kérsz tőlem bocsánatot.

Így:

Igen, fejszével a kezedben táncolj. Megérdemled, elvégre megbántottál. Hallgasd meg és szenvedj te is!

És hasogasd a fát!

Hadd lássam azokat a dagadó izmokat...

Tovább
11

Megcsaltak? Persze, mert egy lúzer vagy!



 "Nem létezik olyan ember, akit még ne csaltak volna meg, vagy ő maga ne lépett volna félre"

Ezt a +12 karikás filmbe illő mondatot egy kedves, bár kissé szórakozott tanártól hallottam. Voltam vagy 20éves és abszolút felháborított, hogy a neves docens nem hisz az örök és tiszta szerelemben. (Igen, az még az az időszakom volt, amikor a megcsalás csak fogalomként volt része az életemnek)

Azt vettem észre, hogy manapság a megcsalás már nem számít olyan embertelenül nagy bűnnek (európai viszonylatban...) Sőt egyes szakemberek szerint egy ellaposodott kapcsolat esetén, ha a felek kölcsönösen megengedik a másiknak a  félrelépést, akkor annak kifejezetten jótékony hatása van.

Oké, de mi van akkor ha a játékszabály csak az "örök hűséget" tartalmazza, és mégis félreélvezés csúszik be a családi vagyis facebook-os fotóalbumba?
"Akkor az van, hogy aki megcsalt, az jogosan tette. Te pedig jelentkezz Raszkolnyikovhoz, hogy a hullád felett tovább nyugtassa magát, miszerint vannak olyan helyzetek, amikor bizonyos embereket ki kell rakni ebből a buliból"

Nem, nem saját gondolat. A témával kapcsolatban egy férfi társaság nézőpontját szeretném Veletek megosztani. Nekem kicsit erős, de majd beleépítem a "nyekergő lelkem kigyúrása" elnevezésű edzéstervembe, és átadom magam a személyiségfejlesztés okozta bizsergető kéjmámornak...(kinek mi jut, na?!)

Induljon a móka!

"Az összes siránkozó puhapöcs és fapina kösse fel magát, ha a megcsalás után nem saját magában keresi a hibát" kezd bele roppant érzékletesen és lényegre törően egy önmagát- szerényen- nőbálványként aposztrofáló menő értelmiségi, mire a többiek helyeslően bólogatnak.

Merthogy a társaság résztvevői szerint mindenki a saját sorsának a kovácsa, és ha valami félresiklik az életünkben-történetesen megcsal a pasink- akkor hiába röhejesen egyszerű a másikat hibáztatni, valójában egyesegyedül saját magunkat okolhatjuk. És miért? Lányok, figyeljetek! A férfiak ezért tolják bele a fa..kardocskájukat egy másik nőbe is:

"mert miután megszerezted a pasit, elhagyod magad, és cseszel arra, hogy pl. használd a testeden a borotvádat. Aztán csodálkozol, hogy a lábad közt heverő bozontos '80-as éveket idéző hangulat láttán a pasid inkább bezabál egy csomag chipset az orális élmény elérése érdekében, mintsem hozzádnyúljon. Nagyon kevés nő marad meg ugyanolyan igényesnek, mint a kapcsolat elején, ha ráadásul még szül is, na akkor utána jönnek a kifogások, hogy miért nem képes lefogyni, ahelyett, hogy beismerné, hogy a gyerek csak egy klassz ürügy ahhoz, hogy az igazi önmaga lehessen: egy igénytelen liba, aki parasztvakítást végzett, amikor behálózta a pasiját"

"mert állandóan siránkozol a múltadon, a jeleneden, a jövődön, a Szulejmánon,  vagy egyszerre mindegyiken ahelyett, hogy lazulnál egyet és inkább a pasid cerkáján pörögnél.  Lehetnek rossz periódusaid, de a nők nagy százalékának fogalmuk sincsen arról, hogy mikor kell abbahagyni a rinyálást"

"mert egy genetikai hulladék vagy, hogy nem vágod már az elején, hogy a bugyi leolvasztó pillantás mögött egy eltorzult görcs lakik, aki éppen rajtad akarja kompenzálni a lelki nyomorát. Ha egy ilyen pasival leállsz, akkor mégis mit sírsz ha megcsalnak?"

"mert a személyiséged még az előző életedben megrekedt és képtelen vagy egy felnőtt kapcsolatot teremteni, kvázi te magad keresed azt, hogy porig alázzanak"

"mert egy gyöknulla vagy és a figyelemfelkeltésnek azt a módját választod, hogy sorozatosan olyan pasikat halászol ki magadnak, akikről pontosan jól tudod, hogy meg fognak csalni, és utána te lehetsz a szegény áldozat a szintén agyhalott barátnőid előtt"

"mert egész egyszerűen egy lúzer vagy, akit a szülei távolból sem terveztek meg, vagyis te vagy az, akivel minden szar megtörténik"  és ekkor a főszónok Puzsér Róbert extázis-fröcsögés színvonalát messzemenőkig túlszárnyalva, önmagát istenné avatva az i-re rátevén a pontot így szólt: "akit megcsalnak, az ennyit érdemel az élettől"

És itt szálltam ki a beszélgetés akarom mondani hallgatásból, mert bár valamilyen szinten egyet értek azzal, hogy a megcsalás mindig kéttényezős, de... Életem során már megtapasztaltam azt az érzést, amikor kiderül, hogy beborult, vagyis azt, hogy a kedvesem másban élte meg az önmegvalósítás organikus izgalmát.  Igen, én tehetek róla, mert bizalmat szavaztam egy emberi lénynek. Mert akármilyen közhelyes, de fiatal voltam és még hittem a szavak tartalmában. Mert olyan régimódi elveket pakoltam a tarisznyámba, hogy tiszteljem a társam, bízzak meg benne stb.

Nos, ha annak fényében vizsgálom meg a megcsalásom okát, hogy én tehetek arról, hogy átvertek, mert bizalmat szavaztam a társamnak, akkor mégis mi a helyes viszonyulás a másikhoz egy párkapcsolatban? A kezdetektől azt kódoljam magamba, hogy bármikor átverhetnek? Persze így is működhet a dolog, de akkor hol van a híres szárnyalás, amit az ember a szerelem berobbanásakor megtapasztal? Hogy lehet úgy szárnyalni, hogy közben a kezem az ejtőernyő kioldó zsinórján van?

Vagy rendesen csinálok valamit, vagy nem. Képtelen vagyok elképzelni, hogy egy olyan kapcsolatban éljek, amiben a bizalom nem az egyik legfontosabb alapkő.

Belegondolni is több, mint aggasztó, hogy bizonyos férfiak szerint ezzel a hozzáállással csak arra lennék jó, hogy Raszkolnyikov a tette alól az én hullám által mentse fel önmagát...

Tovább
3

Mitől "übercuki" a férfi?



Nemrég -önhibámon kívül- egy olyan női társaságba keveredtem, ahol a résztvevőknek a legégetőbb problémája az volt, hogy alaposan kitárgyalják a férfiakat (eredetiség ötös...) Kategórián belül is az elvált, gyermekét/gyermeküket egyedül nevelő apukák kerültek terítékre, akiknek állítólag sokkal könnyebb társat találniuk, mint ugyanilyen felállásban a nőknek. És, hogy miért? Íme a "tudományos" magyarázat ;)

"A férfi teste nem változik meg a szülés után, sőt a vaginája sem tágul kráterré, és mivel az asszonnyal a gyermekvállalás után béna a szex, ezért annyira ki van éhezve, hogy már messziről "full orgazmust okozok neked" szagot áraszt, erre pedig melyik csaj nem bukik?"

"Válás után a gyereket a legtöbb esetben az anyánál helyezik el. Ha a gyerek mégis az apához kerül, akkor azzal azt az üzenetet hordozza, hogy a jóhiszeműsége miatt egy mocskos és mindenre elszánt dögöt választott feleségnek, aki galád módon megvezette, magyarul ő egy áldozat. A nőt úgy kódolták, hogy gondoskodni akar. Na, akkor most képzeld el, hogy ott áll előtted egy elvált apuka egy bűbáj kisgyerekkel, makulátlanul felöltöztetve. Hát nem éééédes? Gyűrött a gyerek ruhája? Drága ember, hogy is tudna vasalni, elvégre férfi?! Ugyanez a szitu nőnél: ha csinosan ki van készítve a gyerek, akkor a nő milyen merev picsa, mert a gyereknek kényelmes ruhát kell hordania, nem páncélt. De ha az öltözéke nem olyan, mintha skatulyából rántották volna ki, akkor az anya egy trehány ócska szuka, hogy nem látja el rendesen a gyereket"

"A nőt a befogadásra kódolták. Neki nem gond egy "idegen" gyereket a sajátjaként szeretni. A férfiak ellenben imádják megjelölni a territóriumukat, náluk státuszszimbólum, hogy a saját gyerekükön kívül másét ne neveljék"

"A mai napig megbélyegzik azokat a nőket, akik egyedül maradnak a gyerekükkel. Mert biztos, hogy valamit elcseszett és magának köszönheti a sorsát-tartja a közvélemény. A férfiakat valahogy jobban sajnálják egy válás után, mert ugyebár a gyereket rendszerint az anyánál helyezik el, és tény, hogy ez baromi nagy büntetés tud lenni egy apának, de azért egyedül maradni egy anyának a gyerekével szintén nem leányálom. Csak az valahogy természetes, hogy majd a nő megoldja nemcsak a gyerek, de a saját életét is"

"Egy negyvenes férfi már egy kutyával is cuki, míg egy negyvenes nő ha macskát tart, az csak és kizárólag egy frigid szingli lehet. Kvázi egy pasi gyerekkel maga az übercuki kategória, a nő meg egy szánalmas elvált asszony"

"Az emberek véleménye egy elvált, gyermekes apukáról az éjszakában: magányos, társat keres. Ugyanilyen felállásban egy nőről: nézd a ribancot, apát keres a gyerekének"

Igen, ez az "érv" már nálam sem ment humor számba, de mivel terveim közt szerepel, hogy még pár évtizedet lehúzok ebben az életben, ezért úgy döntöttem, hogy a bölcs hallgatást választom, megtartva magamnak azt a véleményemet, hogy  abszolút embertípus függő, hogy ki milyen tartozékokkal vállal be egy párkapcsolatot.

Ugyanakkor tény, hogy a hozzám közeli házban élő apuka, aki egymaga neveli a két kislányát, a helyiek által kiérdemelte a hős stigmát. Persze azt is be kell látnunk, hogy a jogrendszer egy válás esetén alapvetően anyabarát, így talán nem véletlen, hogy ezek az apukák élveznek némi privilégiumot a társadalom szemében. Én mindenesetre egyik féllel sem cserélnék, és szerintem egy válás után pont mindenkinek megvan a maga baja, az pedig, hogy milyen társat sikerül maguknak találni, nagyjából rajtuk múlik, nem pedig azon, hogy kinek van gyermeke vagy sem.

Eme bölcseleteimet már csak az üres poharammal tudtam megosztani, mivel időközben befutottak a "kétségbeesetten keresem a lelki nyomorom ill. társam" női képviselői. Aztán megkezdődött a harc a szingli kontra szingli mamik közt, melynek fő hangadója korunk jellegzetes nőtípusa volt: a sikeres, vezető beosztású, több diplomás, szuper szexi független nő, aki szerint nincs lehetetlenebb dolog annál, mint "ilyen kiegészítőkkel egy normális pasit találni".

Na, nesze neked globális felmelegedés problémája, a gondok itt kezdődnek, de ez már egy másik bejegyzés témája.

Tovább
10

Barbie, takarodj! Új példakép a kislányoknak: a csücsörítős celeb céda



Először is már a legelején szeretném leszögezni, hogy tisztában vagyok azzal, hogy könnyebb az axiomatikus halmazelmélet és a posztparmenideánus filozófia kérdéseire megtalálni a választ, mint arra, amire ebben a bejegyzésben vállalkozom, de mivel 2016-ot már régóta a kihívás évének érzem, ezért szinte gigászi boldogság ragadott magával, amikor egy a harmincas éveinek a közepén járó, független nő arról panaszkodott, hogy ha a férfiak elítélik a szajhákat, mégis miért van ennyi belőlük?
 

A média napi szinten hozza le a pornókirálynőkből dj-vé avanzsált éjszakai pillangókkal kapcsolatos "híreket"; a vécé vagyis vévé prostikról szóló írásokat; az üresfejű celebcédák ócska pózolásait; hírhedtségek "merész villantásait"; Dubajban KIZÁRÓLAG csak fotózáson részt vevő modellek "végtelen hosszú" combjait  stb.
Valljuk be ezek a cikkek nagy százalékban a férfiaknak szólnak. Azoknak a férfiaknak is, akik elítélik ezeket a nőket, de azért nyomnak egy like-ot eme hölgyemények képe mellé, ezzel is azt erősítve, hogy hajrá lányok, semmi baj azzal, ha valaki ribanc: nyomd ki a segged, tedd ki a cicid, torkozz bátran...Rozika a zöldségespultból meg naná, hogy azon nyomban posztol a face-re egy sejtelmes kombinés képet, mert hát "a Sanyi teccikelte a Celeb Cili cicis képét". Sanyit pedig meg kell szerezni, és ha Sanyinak a belevaló (így is fogalmazhatunk) csajok tetszenek, akkor hajrá fürdőkádban pancsolós képek, kit érdekel, hogy a háttérben a klotyón ülve Józsi éppen a napi bánatát nyomja ki?
 

Meggyőződésem, hogy a celebpillangóknak a médiában való futtatása (meg a médián kívüli is) hozzájárul ahhoz, hogy a lányok könnyebben mondanak igen-t egy olyan dologra, amit később talán megbánnak, és amit a férfiak többsége mélységesen elítélendőnek tart.
De a nő miért ne mondana igen-t? Hiszen dubaikinga és társai folynak a csapból is követendő példaként, sőt a a kommentelők közt is nem kis százalékban vannak jelen azok a hozzászólok, akik szerint semmi baj nincs azzal a "foglalkozással", amiből ezek a lányok élnek, sőt "lecumizhatna","sunáznám","tolnám, mint a lopott biciklit" de, DE az én nőm ezt ne csinálja, a lányomról már nem is beszélve!

Hajrá skizofrénia!

Nyugalom, nem élek tündérmesében, tudom, hogy ez egy ősi szakma. Az sem újdonság a számomra, hogy kurvák mindig is voltak, vannak és lesznek.
De könyörgöm ennyi??? Naponta lehet cikket olvasni arról, hogy melyik milyen színűre festette a szilikonos porszívószáját, és már az is tudja, hogy ki az a Villantós Valagú Vilhelmina, aki még soha a büdös életében nem kapcsolta be a tévét, ellenben egy feltörekvő tehetségről annyi hírt lehet találni, mint örömforrást a zsigereinkben a sárga csekkek letudása után.
 

Utálom ha azt mondják, hogy "bezzeg az én időmben..."de vegyük már észre, hogy nem is olyan régen még olyan emberek kerültek a címlapokra, akiknek azt sem tudtuk, hogy ki a párja, nem ám azt, hogy hogy néz ki a vaginájuk...belülről...Akkor az a döbbenetes helyzet volt a jellemző, hogy a nők azért kerültek címlapra, mert mondjuk tapsviharban volt részük egy színházi előadás után, nem pedig azért, mert a saját seggének a zsírját tuszkolták bele a pofájába.
 

Halálosan unom már ezt a sok bárcást, és a nők elleni merényletnek tartom a nyilvános szerepeltetésüket, mert az ilyeneknek köszönhetően emelkedik azon férfiak száma, akik már képtelenek fenntartások nélkül közelíteni a gyengébbik nemhez.

Félreértés ne essék, mindenki csinálja azt, azzal, amit akar, de már elegem van ebből az örömlány futtatásból.
Többre becsülöm azokat a prostikat, akik kiállnak az út szélére,mert ők legalább felvállalják, hogy "ez van srácok, óránként ennyiért vagyunk a rabszolgáitok"
Ők legalább nem játszmáznak, nem nézik hülyének a férfiakat, a kislányokat, akik példaképüknek tartják őket, ráadásul önmagukat sem (mondjuk ez mellkasból nem érdekel, de legyen a részemről valami emberi megnyilvánulás is az irányukba)
 

Szóval roppant egyszerű a médiára fogni a nők elkorcsosulásának a jelenségét, de bármennyire is fájdalmas belátni, ez a mi hibánk. Addig amíg rákattintunk egy szajháról szóló írásra, ne csodálkozzunk azon, hogy ezt a kínálatot kapjuk. Tudom, hogy támadni mindig egyszerűbb, mint belátni azt ha hibáztunk, de a saját érdekünkben nem ártana ha gyakorolnánk némi önkritikát. Azt gondolom, hogy mindannyian tartozunk önmagunknak annyival, hogy nem járulunk hozzá az erkölcsi hulladékok sztárolásához, mert ellenkező esetben nincs jogunk felháborodni azon, hogy a bulvár hírek 80 százaléka olyan érzést kelt az emberben, mintha egy bordélyház lakóinak az életét ismertetnék meg az olvasóval.

"Mert boldogok a médiapillangók, mert övék a like, a komment és a szívecskés smiley szentháromsága"

D.C.                           

Tovább
5

Léteznek még átlagos nők?



A napokban összehozott az a drága jó sors egy szupernővel. Na nem olyan felállásra kell gondolni, ami elég sok férfinak tetszik nő és nő között, hanem csak egy szimpla beszélgetést kell érteni alatta. Jó, ez túlzás, mert a végtelennek tűnő fél óra, amit vele töltöttem azzal telt, hogy ő beszélt én pedig kínomban a szénsavmentes ásványvízben számoltam a buborékokat...

Végighallgattam a szuper férjéről, gyerekéről kutyájáról, macskájáról, hibiszkuszáról való áradatát, üveges tekintettel bámultam a telefonjában lévő képeket, melyeken keresztül bemutatta az "amerikai álom" életüket, és közben azon gondolkodtam, hogy ő most tényleg ilyen szuperül boldog vagy ennyire csőberekedt látókörrel van megáldva?

Hazafelé tartva nem egy hasonló szupernőn akadt meg a szemem és így jutottam el ahhoz az egyszerű kérdéshez, hogy: léteznek még átlagos nők? Rajtam kívül, persze.

Él még ezen a bolygón olyan nő, aki nem tökéletes facebook barátnő, anya, kedves, feleség, szerető, szingli stb. hanem szimplán egy átlagos nő nemű lény? Akinek mondjuk időnként állatira nincsen kedve kitakarítani, főzni, szeretkezni, lefutni 30 kört a háztömb körül, hogy olyan teste legyen, mint Rubint Rékának és Norbinak...egyszerre? Aki ha nyaralni megy, akkor nem jelentkezik be sehonnan és nem posztolja ki, hogy milyen szuperül érzi magát Középsőszentbattyánban? Aki a nászútján a nászútját tölti  és semmilyen dokumentációval nem tudatja, hogy a  szuper Nyuszója milyen állatira sokáig bírja? Aki a várandósságát intim élményként éli meg, és nem tolja a többiek arcába a még fel sem sírt szuper pocaklakójának a képét? Aki nem igyekszik betegesen és szánalmasan azt a látszatot kelteni, hogy minden abszolút rendben van az életével? Nemhogy rendben, hanem szuperül...

Igen-igen, tudom jól, hogy ez egy felszínes élet bemutatása, és ezek az emberek rendszerint el akarják hitetni a külső szemlélővel, hogy mennyire elképesztően boldogok  a tökéletes, csillámokban gazdag, takony szerű sziruppal lehányt kis világukban, de ez az illúziókeltés akkor is működik.

Működik, mert ha ennek az ellenkezője lenne, akkor a plasztikai sebészek egy ukrán kiskocsmában max. A halál és a pingvint elemezhetnék, nem pedig a hozzájuk betérő nőknek a bőrszerkezetét.

Tömkelegével gyártjuk a szupernőket. És most nem a média luxusprostijairól beszélek, akiket glamour modellként és egyéb celeb hölgyeményként próbálnak bezabáltatni velünk, miközben nyílt titok, hogy ezek a lányok pénzért cserébe bárki után megtörlik a szájukat. Nem róluk van szó, hanem mondjuk a szomszéd faluban élő Jolánkáról, aki nem rest a szuper életének minden egyes szuper pillanatát megörökíteni és feltenni a világhálóra.

Miért akarunk ennyire szuperek lenni?

Tökéletesen jól tudjuk, sőt, ordít belül a hang, hogy "de olyan nem létezik, hogy amikor egy nő leül, akkor a hasán ne legyen redő", mégis ki ez a sok Ms. Retusa?! Félreértés ne essék. Nem vagyok elhízva, mielőtt egy olyan rádiós szól be, akinek a sérója már a '80-as években is ultra ciki volt. Átlagos testalkatú, átlagos életet élő, átlagos nő vagyok. Aki időnként szeret megenni egy akkora süteményt, hogy a másik felét Kyösti Mäkimattila tartja Finnországban. Aki futás után foltokban vörösödik ki, és ezáltal szemkárosodást okoz a kinézetével. Aki reggel kócosan és álmos fejjel ébred, a haja az esőben vizes lesz, dögmelegben a sminkje elfolyik, ha nevet, akkor ráncok keletkeznek az arcán, ha lefekszik akkor a testére hat a gravitáció, és olyan is elő szokott vele fordulni, hogy betörik a körme...durva, mi?

Tudom, hogy ezek abszolút átlagos dolgok, és tudom, hogy rajtam kívül a nagy többség pontosan ugyanilyen, de akkor mégis miért asszisztálunk ennek a sok harcos-amazon-trendi-menő szupermacának ahhoz, hogy pl. egy vasárnapi ebéd elfogyasztása után beinduljon a lelkiismeret furdalás és egy ótvar vágási hízónak érezzük magunkat a bűntudattól? Aki ráadásul akkora szemét, hogy az étkezést követően nem is mosogat el rögtön, sőt még ahhoz sincsen kedve, hogy este elmenjen edzeni a méregdrága full szexi cicagatyájában (meg mondjuk nincs is neki olyan, csak a hagyományos márka jelzés nélküli).

Miért van az, hogy az emberek nagy része egy elérhetetlen és megvalósíthatatlan szuper életet akar magának?

A választ nem tudom, mert nesze nekem, átlagos vagyok...

Nem pedig szupercsaj, aki minden egyes képen "véletlenül" úgy pózol, hogy látszódjon a betonkemény segge; nem szuper szingli, aki a nagy önmegvalósítása közben félúton elhagyta az érzelmeit; nem szuper anyuka, akinek a gyereke már 6 hetes korában eredeti nyelven olvassa a József és testvéreit; nem szuper értelmiségi, aki annyira értelmiségi, hogy egy fergeteges házibulin is a neofreudiánus irányzatokról társalog; nem szuper elvont művészlélek, aki állítása szerint még életében nem kapcsolta be a tévét; nem szuper spirituális javasasszony, aki annyira meg van világosodva, hogy helyben üli meg a táltost meg a lovát, és ráadásul közel sem az a szupernő, aki eme kategóriákba egyszerre besorolható, mindenkinél mindent jobban tudó istennő.

Ez van, nem lehet mindenki szupernő, de talán nem is olyan nagy tragédia, mert  ha hibázok legalább senki nem róhat semmit a szememre, nem beszélve arról, hogy egy esetleges meteor becsapódásakor batman nem fog velem számolni a világmegmentési projectben. Ezek után ha jobban belegondolok az átlagosságom egy égi ajándék, és ennél kevés jobb dolog történhet velem az életben...

Tovább
33

perla

blogavatar

...hozzáadott cukorral és citrommal ízesített női "gondolatok rendszere" (ha-ha). Nyomokban iróniát és cinizmust tartalmazhat! Fogyaszd egészséggel!

Utolsó kommentek

Utoljára kommentelt bejegyzések