perla

Ciki szeretni?



Vagyok olyan magabiztos, hogy megkérdezzem: emlékeztek, hogy valamelyik régi bejegyzésemben egyszer azt írtam, hogy: ha Perla végleg hazatér a Szigetről, akkor megkomolyodik? ( Igen, feltételezem, hogy vannak Perla-barátok. Az anális szexről szóló bejegyezésem óta elég szimpatikus számokat mutat a statisztika, innen a merészség, hogy bátorkodok azt hinni, hogy vannak állandó olvasóim... Kis huncutok, hát ti is? )

Na, tehát képzeljétek el, hogy hazaköltöztem! Oké, még nem teljesen, de a fehérneműim már itt vannak. Azt hiszem tiszta sor, hogy ez egy nőnél komoly jelentéssel bír. Hogy őszinte legyek nem tudom, hogy mit jelent megkomolyodni, de bevezetésnek kitűnő volt ez a totál felesleges duma áradat...

Neeeeem, tényleg szeretném ha megismernétek Perla lírai oldalát is. Így tehát most kivételesen nem szexelünk. Nem-nem gyerekek, itt az idő, hogy adjunk az érzelmeknek is.

Apropó érzelem.

Idefelé a repülőn az előttem lévő sorban egy oltári szerelmes pár foglalt helyet. Helyesek voltak. Néha elcsattant egy-két cupp meg nyalomszád, de abszolút gusztusosan szerették egymást. Azt nem mondom, hogy kedvet kaptam hozzájuk, de tényleg aranyosan viselkedtek. Megfordult a viharvert agyamban, hogy "bölcs" idősebbként bedugom a fejem az ülések közt, és odaszólok nekik, hogy: nyugi srácok, ez is elmúlik, hamarabb, mint kellene, de végül elhatároztam, hogy nem leszek szarkasztikus, gonosz pitsa. Csak néha. Amikor egyedül iszok, és a tükörképemmel élek társadalmi életet. Akkor mindent lehet.

Tehát amíg én a végrendeletemet fogalmaztam magamban (frászban vagyok a repülőn. Mindig. Egyfolytában) addig ők ketten nagyon szerették egymást, és felelevenítették a megismerkedésük pillanatát. Megütötte a fülemet, amint a leányzó azt mondta, hogy alig várta, hogy a fiú végre szerelmet valljon neki. Erre a srác megkérdezte, hogy miért nem mondta el neki, hogy szereti, mire a lány felháborodva kiakadt: "az milyen ciki már?!" felkiáltással.

Elgondolkoztam. És egyből bevillant egy emlék.

Nem tudom, hogy az lejött-e már rólam, hogy én úgy jártam együtt a szerelmeimmel, hogy ők rendszerint még a létezésemről sem tudtak. Ez engem kicsit sem zavart, rendíthetetlenül írtam nekik a szerelmes verseket, berendeztem a közös kuckónkat, vasaltam a gatyáikat, vittem a gyerekeket iskolába, szóval tényleg szépen éltünk. Én meg ők. Én velük az Üveghegyen is túl, ők meg mással.

Egyszer volt, hol nem volt, úgy hozta az élet, hogy a fősulin elképesztően belezúgtam egy srácba. Gitározott, és művészlélek volt. Ennyi. Biztos alap, hogy megőrüljek érte. Mármint 20-22 évesen. 

Hosszú hónapokig imádtam, persze titokban. Ha véletlenül szembejött velem az épületben, természetesen rá sem néztem, szóval rendesen küldtem felé a jeleket... ja, mégsem.

Aztán egy szülinapi bulin előkerült egy üveg konyak, én pedig nem voltam rest használni. Pár pohár kiürítése után írtam a fiúnak egy szerelmes levelet. Ráadásul el is juttattam hozzá, naná, hogy abszolút inkognitóban maradva.

Másnap amikor kitisztult a fejem, kapásból öregedtem 10évet, de úgy voltam vele, hogy ha már elkezdtem, akkor nincs megállás. Folyamat irkáltam neki. Csupa megindítót és csodálatos dolgot. Legalábbis szerintem szépeket karcoltam össze.

Azonban ahogy ez velem lenni szokott általában, történt valami gubanc. Hősöm ugyanis nagyon szerette volna megtudni, hogy vajh ki állhat az összecsókolt papírlapok mögött, és rendelkezett akkora önbizalommal, hogy a suli ügyeletes csinibabáját gondolta ki magának. Aki ráadásul tudta, hogy én fárasztom a srácot levelekkel. A lány igazán figyelmes és empatikus volt irányomban, ugyanis csupán egy folyosóra való tömeg előtt közölte a delikvenssel (hangosan és érthetően), hogy dehogyis neki tetszik, hanem annak a szőkének bakancsban...

Hmmm...Nem mondom, igen jellempróbáló feladat volt, hogy az alattam megnyílt föld hasadékába ne boruljak bele, de mindenesetre új információnak bizonyult a számomra, hogy attól, hogy a fejem irdatlan vörössé tud válni, még nem gyullad ki.

Beleégett a szürke állományomba, ahogy a fiú rám nézett...Becsületére váljék, hogy őszinte tekintetű volt, mert lerítt róla, hogy még csak egy kicsit sem vagyok neki ismerős.

Azt hiszem nagyjából fél perc alatt párologtam el a helyszínről, és míg hazafelé ballagtam, azon tanakodtam magamban, hogy méreg vagy kötél legyen az eszköz...

Végül este valami átlendült bennem. Lehet, hogy ebben közre játszik ama aprócska tény is, hogy előtte közel két órán keresztül bőgtem.

Aztán amikor a sok sírástól úgy néztem ki, mint Stallone a Rocky nem tudom hányadikban miután rommá verték, megvilágosodtam, hogy én tulajdonképpen azért feszengek, mert érzelmekkel rendelkezem. Mert képes vagyok meglátni valakiben a jót, a szépet...Cikisnek minősítettem azt, hogy a harmatos és bazsarózsákkal körülhintett kis lelkem, őrült táncba kezdett egy dalia érkezése láttán.

Másnap emelt fővel léptem be az intézménybe és simán belenéztem azoknak az embereknek a szemébe, akik ott voltak az ominózus jelenetnél. Nem mondom akadtak köztük gúnyos és sajnálkozó pillantások, de hamar zavarba jöttek, amikor levették, hogy dekányit sem érzem magam kényelmetlenül.

Persze a sráccal való találkozás sem váratott sokat magára, de az is pozitív végkimenetelű lett. Megköszönte a leveleket és elnézést kért, utána pedig mindig előre köszönt nekem. Egyértelmű, hogy nem lett semmi köztünk, hogy is lett volna? Öregapám ruháiban közlekedtem- komolyan- ő meg abban a korban volt, amikor még a hormonok irányították; belső érték felfedezése? Ne röhögtessük már egymást. Az már akkor sem volt divat, pedig jó régi sztori ez.

Sokszor eszembe jut ez a történet. Főleg akkor, amikor utálkozást tapasztalok magam körül. Az pedig nem nagy kihívás, elég csak elolvasni akármilyen cikk, bejegyzés, hír stb. alatt a hozzászólásokat. Számomra a mai napig döbbenet tárgyát képzik a fröcsögő, anyázó, mások halálát kívánó megnyilvánulások. "Dögölj meg, rohadj meg, vigyen el a rák" stb.

Nem azt mondom, hogy nem pörög kétszer körbe a fejem a nyakamon az "áramlik a szeretet" meg "öleljünk meg mindenkit" hazug-képmutató nyálcunimaiktól, amik a közösségi oldalakon mossák le a minimális hitelesség porszemeit is, de azt viszont tényleg nem értem, hogy ha adva van két ember, és műkődik náluk az a valami, amitől beindul a bizsimizsi, akkor miért rettegnek kimondani azt, ami kvázi még a hajdúböszörményi Kató néni számára is egyértelmű?

​Mégis mi történik, ha teszem azt, mi mondjuk ki előbb, hogy "szeretlek" és nem a másik? Félünk felvállalni a legnemesebb érzelmeinket? Vagy szeretni? Miért ijeszt meg minket ez az érzés? És az miért nem, ha például valakinek a kínhalálát kívánjuk?

Na látjátok, ezért sem sajnálom, hogy szembe mertem nézni a repüléstől való parámmal Az a fiatal pár ismét ráébresztett arra, hogy nem ciki szeretni. Legalábbis szerintem.

És most megyek, megölelek egy dobozt, és folytatom a pakolást.

Legyetek csibészek, és jó tanács: ne halmozzatok fel semmit, mert rohadtul visszanyal a fagyi, amikor költözködésre kerül sor!

Apropó: ingyen fuvarozást nem vállal valaki? ...senki?...ott a hátsó sorban az a kardigános, dauerolt hajú idős néni mellett, az a görög-félisten testű egyenruhás fiatalember?...

Na innen folytatjuk.

Tovább
0

Magánrendelés extrákkal



Bizsergetős pénteket aranyalmáim!

A múltkori bejegyzésem kicsit nyálverésesre sikeredett. Tudjátok amiben azt ecseteltem, hogy egyszer egy politikus meg akart venni magának feleségnek engem magam magának...ha már blogot írok, akkor figyeljek a helyes megfogalmazásra ugyebár.

Na, aztán úgy gondoltam, hogy itt az ideje, hogy a kevésbé vállalható kalandjaimat is megosszam Veletek. Hála az égnek abból sokkal több van. Hála...Tulajdonképpen ha őszinte akarok lenni, akkor el kell ismernem, hogy szinte csak cikis sztorik szerepelnek az étlapomon. Kivéve azokat, amik Róla meg Róla ill. Róla szólnak. Nem sok ilyen van, de azokba mind beledöglöttem, és a mai napig imádom az egész, mocskos bandát. Szerintem életem végéig így maradok...Kevés Férfit szerettem, de Ők megmaradnak kicsiny szívem legelrejtetettebb fiókjában, még akkor is, ha én zártam le Vele. Még szerencse, hogy kicsit sem kanyarodtam el attól a históriától, amiért leültem a laptop elé.

​Kezdjük.

Anno egyszer, amikor még mindig abban a román teleregény szerű kapcsolatban éltem túl a mindennapjaimat, megismertem egy dokit. Kínzások alatt is vállalom, hogy a katonai egyenruha az abszolút fétisem. Egyik titkos és beteges vágyam az, hogy egyszer rám töri az ajtót egy ...mi a nevük...alakulat? Na mindegy, szóval egyenruhás srácok berúgják az ajtót miközben azt ordítják, hogy Perla, falhoz, ne ellenkezz, csak hagyd, hogy megtörténjen! És persze mindegyiknek olyan szúrós és mégis tűzben izzó tekintete van, mint egy orosz balett táncosnak, akinek három számmal kisebb naciba kellett belepréselnie a farkát. Vénségemre, amikor már minden mindegy lesz, elkövetek valami törvénybeütközőt, hogy átéljem a dreams come true állapotot. Igaz kétlem, hogy azoknak a szexi állatoknak pont az én akkor már "amennyi alkatrész, annyi felé folyik" testemre támad majd gusztusuk, de a remény éri be a legkevesebbel...Szóval egyenruhás srácok vigyázzatok! Eddig amit igazán merni akartam, megkaptam.

Szóval nálam bejövős az egyenruha.

Témára rácsüccsenve: doki. Doki fehérben. Doki fehér orvosi gatyában...doki hátsója fehér, orvosi gatyában. Doki hátsója fehér, orvosi gatyában több, mint paskolni való. Célszemély lefigyelve, program beindul: késztetés érzése annak irányában, hogy a tenyeremet ráhelyezzem, majd az ujjaimat egymástól eltávolítva, lassan, óvatosan egy markáns, szorító mozdulatban egyesítsem az élményt, melyet a kívánatos alváz érintése szabadít fel a bal pitvaromban.

Az égiek szeretnek, mivel az említett doki kezelésére szorultam.

A doktor bácsi mialatt a kezemet fogta, arról érdeklődött, hogy miképp sikerült megharapnia egy macskának. Én persze készségesen válaszoltam és igyekeztem nem tudomást venni a bunkó asszisztens nőről, aki gúnyosan vigyorgott az események felvázolásán, mely kimerült abban, hogy: "a beragadt farkát próbáltam kihúzni egy szűk résből". Mondjuk elismerem, hogy ez a mondat kissé furcsán hangzik, de szerencsére a doktor úr abszolút állatvédőként reagálta le a hallottakat, és röhögés helyett inkább arról érdeklődött, hogy mi lett a macska további sorsa. Mondtam, hogy sajnos elszaladt, aztán együtt keseregtünk, hogy milyen borzasztó, hogy a sok f@szparaszt miatt ennyi kóbor állat van. Közben a kezem még mindig abban a cirógatóan meleg és nagy tenyérben pihent...

A tetanuszt nem úsztam meg, pedig nagyon szerettem volna, bár ha azt mondja, hogy helyben élve boncolást végez rajtam, annak is örömest alávetettem volna magam. Ekkor már a minden mindegy, csak érj hozzám, és lehetőleg kurvára fájjon fázisban voltam.

Este az ágyban forgolódva persze csak rá gondoltam. Meg mondjuk átfutott az is agyamon, hogy a párom mostanában mennyit túlórázik, de ezt a fejezetet hamar átlapoztam, mert sokkal kényelmesebben aludtam nélküle.

A doki mosolyát felidézve az aurám még másnap is élénk pinkbe váltott át, így gondolhatjátok, hogy amikor reggel a konyhába kilépve a kedves páromat ráborulva az asztallapra megpillantottam, milyen ambivalens érzések kerítettek a hatalmukba.

Ne kérdezzétek miért voltunk együtt. Se gyerek, se hitel, se közös világnézet nem kötött össze minket. Maradjunk annyiban, hogy az ember fiatalon sok marhaságot csinál. Én a drog helyett inkább egy érzelemmentes kapcsolatban elégítettem ki az extrém kalandok iránti szenvedélyemet.

Azért érdekes, hogy soha annyi fickó nem akart megközelíteni, mint abban az időintervallumban, amikor abban a groteszk kapcsolatban éltem. Talán érezték, hogy a nő lélekben egyedül van, vagy ne legyek ennyire romantikus: érezték, hogy a nő akkor részesül jó szexben, amikor egy kereskedelmi csatorna műveltségi műsort sugároz.

Tehát dokira visszatérve. Mint az amcsi romcsi filmekben: a tag megkeresett a munkahelyemen! Amikor megláttam akkor ugrott be, hogy vizsgálat közben mintegy mellékesen megkérdezte tőlem, hogy merre dolgozom, én meg jól nevelt lányhoz illőn elárultam.

Jaj az a pillanat! Ott állt előttem az a test. Ráadásul civilben is olyan volt, mint egy minőségi bonbon, aminek a darabjait még senki nem rágta meg. Semmi másra nem vágytam csak arra, hogy az ízlelőbimbóim kényeztetése alatt szétolvadjon a kéjtől kínzó mámoros végtelenségében.

- Hogy szolgál az egészsége?- kérdezte azon a karcos-bizsergető hangján

Kész, bumm, rögtön beugrott Mr. Darcy, amikor vizes ingben Lizzy családja felől érdeklődött. Helyben meghaltam vagy tizenegyszer.

Most figyeljetek: az illető úr miután megnyugodott, hogy jó egészségnek örvendek, megemlítette, hogy az egyik nagyon jó barátja asszisztens nőt keres hétvégi műszakra. Szuper, hányok a vértől, felfordul a gyomrom ha tűt látok, abszolút nekem találták ki a melót. Amúgy is, van munkám, most akkor heee?

De ez a munka engem boldoggá tenne- érvelt a doktor bácsi. Mert egy állatorvos az ürge, és adjak a dolognak egy esélyt. Aztán mellesleg megkérdezte, hogy meddig dolgozom, és utána nem-e iszunk meg egy bambit valahol. Gondoltam miért ne, és azzal nyugtattam magam, hogy ez egy munkamegbeszélés, a páromról meg amúgy sem sokat tudok mostanában, vágjunk bele.

Elvitt egy flancos étterembe, konkrétan a város egyik legpuccosabb éttermébe. Hurrá, megint a köreimben mozgok...

Megbocsájtottam neki, mivel számára ez természetes közeg volt. A pincérekkel lazán eldiskurált, én meg tologattam ide-oda a nem tudom milyen fantázianévvel ellátott biszbaszokat a tányéromon.

Ennek ellenére csodásan sikerült az este, és az autóban kuporogva már azt fogalmaztam, hogy miképp közöljem a párommal, hogy menjünk szét, mert amúgy is egyáltalán minek élünk együtt?!

A ház előtt leállította a motort és a kezébe vette a kezemet...szent retek, szívem a számban, vagy a torkomban, nem tudom, hogy hol volt, de nem a helyén, az tuti. Pár hosszú és végtelennek tűnő másodpercig simogatta, majd illedelemesen jó éjt-et kívánt és elköszönt.

Kirobbanó boldogságomból adódóan a lelkem a Voyager-1-es űrszondán landolt. Végre egy igazi úriember, aki nem esik nekem, aki finom, de mégis huncut a tekintete, és aki-reményeim szerint- olyan karakán módon fog a hátamra fektetni, hogy attól még az ágybetétnek is orgazmusa lesz.

Másnap ismét értem jött, és megint együtt töltöttük az estét. Ezúttal sem ért hozzám. Megbeszéltük, hogy hétvégén bemutat a barátjának. Az állatdokinak. Azt hiszem három centivel a föld felett lépdeltem utána, amikor bementem a rendelőbe. Fel sem tűnt, hogy rajtunk kívül senki nincs ott. Szépen bemutatott a barátjának, váltottunk pár szót egymással, majd az állatorvos úr kérte, hogy tipegjek oda a számítógéphez, hogy mutasson valamit.

Hát szó mi szó gyerekek, mutatott.

Kedves és szőrös kis állatok képeire számítottam, és ha nagyon ki akarom forgatni a szavakat el kell, hogy ismerjem, hogy morbid értelemben véve, tulajdonképpen azok díszelegtek a monitoron.

Ja: két szőrös, meg egy csupasz felállásban. Kétszer kellett megnéznem, hogy egyszer elhiggyem, hogy a videóban három ember szerepel, és nem egy pucér csaj, akiből itt-ott kinőtt két pasi.

- Mit szólsz ehhez?- kérdezi az állatdoki

- Ez most valami anatómiai kérdés?- hebegem gyámoltalanul, de a kaján vigyor láttán megvilágosodok.

Bátortalanul nézek a pár perce még úriemberként istenített doktor bácsimra, aki nyeglén rákönyököl az asztalra, felemeli az államat és felteszi a kérdést.

- Na, akkor felfekszel a vizsgálóasztalra?-

Lehet, hogy beteges, de szerencsétlen anyukám szavai villantak be: Mer' veled mindig történik valami!

A következő néhány percben összegereblyéztem a szavakat a fejemben, majd megkérdeztem, hogy érintetlenül elhagyhatom-e a vizsgálót. A két férfi felháborodva és értetlenül bámult rám.

- Mégis minek tartasz te minket?-a doki kérdés hallatán odasompolyogtam az ajtóhoz, és a csalódottságomat nem leplezve ennyit feleltem:

- Férfiaknak. De tévedtem-

Este elmeséltem a lányoknak, persze egyik sem hitte el. Neeeem, ilyen nincs, biztos csak szívattak stb. Na igen, gyorsan felismertem, hogy a csapatból mindig én lógok ki.  Aztán megkérdezték, hogy mi a neve, én elárultam, mire az egyik lány felkiáltott.

- Basszus a kislánya abba az oviba jár, ahova a nővérem fia is- ez még hiányzott ahhoz, hogy megrendeljem a konyakot.

- Kísérőt?- a pincér udvarias kérdése volt az i betűn a pont.

- Nem hallottad mit kértem? Konyakot! Miért gondolod, hogy egy nőnek feltétlenül szüksége van kísérőre?- mire kimondtam, már elsüllyedtem. Megsemmisülve kértem bocsánatot. A srác rendes volt, legyintett és hozott egy dupla konyakot.

- Nem érdekel ha sértésnek veszi, de én fizetem- mondta, miközben letette elém. A lányok persze helyben elolvadtak, hogy milyen fantasztikus úriember, és remek pincér.

- Oh ez csak mellékes- szabadkozott a tüsire nyírt hajú - Az orvosira járok, és kell a pénz-

Mire a mondat végére ért, már fel is hajtottam az italt, és köszönés nélkül távoztam.

Pitsába, megint nem lett a szőke lovas hercegből semmi.

Aki nem hiszi, járjon velem.

Tovább
0

a plátói szerelem sötét oldala



Csók Cunciák!

Történelmi pillanathoz érkeztünk Drágáim, történelmihez!

Na jó nem, de manapság divat a drámai felvezetés.

Nyekeregtem a múltkori bejegyzésemben, hogy kitálalom a mocskos hálószoba titkaimat, és szavamon fogtam magam.

Rendben, lehet, hogy nem mocskos, de a a fantáziám élmények híján néha önálló projectbe kezd...

Tehát ott hagytuk abba, hogy dobott Peti egy városi nimfa miatt, és én ezek után elvégeztem az általános iskolát, ahol csak poszter szerelmem volt, de ő annyira ciki, hogy nem adom hozzá a billentyűzetemet. Szerencsére szakközépben képzeletben már jegyben jártam Jim Morrisonnal, és ő helyre hozta az énképemet, amit az említett tini sztár rombolt rommá.

Történetünk főszereplője...nevezzünk engem most Fanninak, az olyan...Fannis. Vidám és múzsai. És én mindig is szerettem volna múzsa lenni,de nagyjából annyira ihlettem meg a férfiakat, mint egy másnapos hortobágyi palacsinta, ami a sárga kavicsos úton esett ki Vera kezéből, miközben a vonatra sietett. Haja finom gyöngyvirág kölni illatot áraszt, melynek rakoncátlan tincseiben még ott simul Ádám gyengéd érintése. Kecsesen fut a vonat felé, cirmos szemében könnyek csillognak, és amint könnyedén felszökken a vonatra, a palacsintát véletlenül kiejti a kezéből. Észre sem veszi, hiszen semmi másra nem koncentrál csak Ádám utolsó mondataira, melynek dallama a szívverésével azonos ritmusban dobog: írni fogok...

Hangsúlyozom a sztoriban én a palacsinta vagyok, akin időközben a termetes Margit néni átvonszolja a szocializmusból megmaradt bőröndjét, mialatt hátra kiabál a negyven kilós férjének, hogy: Bééélaa, gyere már, elmegy a vonat!

Szóval én soha nem voltam az a menő csaj féle. A suliba, ahol a letöltendőmet ültem, zömmel fiúk jártak. A tanárok abszolút reál irányba törték le a szárnyainkat, és én mint lelkes irodalom kedvelő, egyértelmű, hogy ilyen iskolába adtam be a jelentkezési lapomat. Majd egyszer őszintére iszom magam, és ezt is elmesélem. Ne aggódjatok, pár konyak, és fárasztóan megnyílok!

Na, sztori. Ja és a történet száz százalékig valós, csak a neveket változtattam meg.

Fanni minden nap méla undorral ment be az iskolába. Lelke összes létező rezdülésével utálta az iskolát.  Az egész tini kora arról szólt, hogy azt várta, hogy leérettségizik és végre "szabadul". Szörnyű kínokat élt át, ráadásul az osztályba már nem tudom mennyi, de kb. 10lány járt, azok pedig két kategóriába voltak sorolhatóak: menő csajok, és stréberek. A harmadik, kategória nélküli volt Fanni.

A menő csajok közül szerencséjére páran kedvelték, mivel viccesnek találták, hogy a nagyapja kötött pulóverében, szakadt farmerben és ormótlan bakancsban lubickolt a komfort zónája extrém fokon. No konkurencia alapon foglalkoztatták a szentemet. Fanni meg örült, hogy végre nem csak a fejében lévő hangokkal beszélget.

.

Nem volt fiú, aki egyáltalán nőstény számba vegye, nemhogy JÁRNI vele?! Nem zavarta, úgy fogta fel, hogy ő így védekezik a nemi betegségek és a nem kívánatos terhesség ellen.

Aztán egy napon megtörtént a csoda. A csoda pedig egy magas, vállig érő hajú fiú formájában testesült meg. Aki ráadásul nem divatmajom sportcipőben járt! Abszolút mentes volt a márkajelzésektől. Sötét kabátja volt, és az egész jelenség olyan volt, mint egy meg nem értett bölcsészhallgató, aki a kilencvenes évek és a századforduló kusza és buja nászának egyetlen és eltitkolt szerelemgyermeke. Gyönyörű volt, mint a villával ketté vájt omlós szilvásgombóc, melyből a fahéjas-cukros, lila máz a hófehér porcelán tányér peremére folyik...

Gondolhatjátok! Hősnőnk sorsa megpecsételődött: a szerelem úgy verte állcsúcson, mint Józsit a demizsonos bor.

Az egyik menő lány-legyen Zsani- ugyanazon az útvonalon közlekedett, mint Fanni, így jobb híján együtt utaztak egy darabon. A mesebeli herceg meg valahogy mindig felbukkant az út során, amit Fanni egy idő után égi jelként aposztrofált. Egyébként ha Zsani nem mondja neki, hogy a fiú őt nézi, akkor  a lány álmában sem feltételezte volna, hogy ilyen reakciót vált ki a legényből. Aztán teltek-múltak a hónapok és Fanninak rá kellett jönnie, hogy de, ez a fiú bizony rá mosolyog, nem pedig a címlap külsős Zsanira. Milyen csodálatos is volt matek órákon arról ábrándozni, hogy már csak pár óra és végre újra egymásra néznek egy pillanatra... Várni a találkozást, aminek alkalmával semmi különös nem történik a külvilág számára, de Fanniban az egész univerzum megremeg.

Mint mondani szokás: az élet a legjobb forgatókönyvíró.

Történt egyszer, hogy Fanni megismerkedett a szomszédba költöző Katával, és egész jól megértették egymást. Aztán egy napon megbeszélték, hogy Fanni bemegy Kata elé a suliba. Azt hiszem egyértelmű, hogy pont abba a suliba járt A Fiú is.

Fanni ott álldogált és várta Katát, amikor egyszer csak a herceggé kinevezett dalia kilépett a barátaival a kapun. Fanni helyben háromszor újraélesztette magát, miközben azon agyalt, hogy mi van a ha fiú észreveszi és azt gondolja, hogy kinyomozta, hogy hova jár? Az azért vállalhatatlanul ciki, és már majdnem elosont, amikor Kata rákiabált. Fanni gyorsan intett, hogy Kata menjen már oda és szinte elmenekült a tett helyszínéről. Később a buszon persze elmesélte az egészet a barátnőjének, akitől megtudta a fiú nevét. A srác neve hallatán ugyan egy kicsit húzta a száját, de úgy volt vele, hogy azért mert  szülei hülye nevet adtak szegénynek, még lehet normális. Kata mást nem tudott a fiúról, mivel nem egy osztályba jártak, de Fanni így is az egekben szárnyalt az örömtől.

Az események innentől kezdve felgyorsultak.

Másnap a fiú egyeztetett Katával, hogy randit kérjen Fannitól. Akkor még nem volt mobil, meg ilyen bigyók, amiket rendszerint a végbelébe akarok tolni minden egyes köcsögnek, akik velem szembe jönnek az utcán és közben pötyögnek. És nekem jönnek! Nekem jönnek a kis retardált faroktarisznyák! Mer' ugye azonnal de rögtön ki kell posztolni minden egyes nyikorgást az életünkről! Mintha bárkit is érdekelne?! Innen üzenem, hogy még anyátokat is hidegen hagyja, hogy mi a szent retek tombol a csíra kis világotokban!

Na higgadok.

Tehát: randi lebeszélve. A sulitól nem messze egy csodás parkban...hmm mennyország állapot.

Fanni a mai napig emlékszik a srácra.

Mint egy lovag úgy ült a színes falevelekben pompázó parkban a keskeny fapadon, és őt nézte. Csak és kizárólag őt, ahogy esetlenül botorkál felé.

(Remélem az tiszta sor, hogy a főhősnő előző éjszaka nagyjából 3órát volt képes aludni)

Remegő hangon köszön, a fiú mosolyogva biccent és megpaskolja a padot. Fanni tétován mellé csuklik. Pár édes és gyönyörű perc, melyben egyikük sem szólal meg, csak élvezik a pillanatot, hogy végre egymásra találtak. Aztán a lány érzi, hogy a fiú felé fordítja az arcát és őt figyeli. Összeszedi minden bátorságát és ránéz. A kopott-smaragd színű szempár úgy csillog rá a sűrű szempillák alól, hogy a lány ekkor már a nemében sem biztos. És a szája...a duzzadt, élénk piros ajak, mely kéjes csókra csábítóan szétnyílik, hogy az enyhén rekedtes, kölyök, de inkább már férfire hajazó hang utat törjön magának...

A mámor ekkor már a tetőfokán lejti vad táncát, de valami mégis bezavar a képbe. Igen, a látvány nem egyeztethető össze a hallottakkal. Fanni szürkeállománya ismét odadobja a lánynak az elhangozott mondatot.

- Akkor jössz dugni?-

Fanni a mai napig nem tudja, hogy miképp került haza, csak arra, hogy mint akit leöntöttek egy lavór hideg vízzel úgy pattant fel a padról.

Este az ablakban ülve elhatározta, hogy nagyon kisírja magát. De nem tudott. Annyira üresnek érezte magát, hogy képtelen volt egy árva könnycseppet is kicsikarni magából.

Amikor másnap elmesélte Katának és Zsaninak a történteket,  a lányok vegyesen fogadták a hallottakat. Kata egy legyintéssel elintézte a dolgot, mondván: a pasik csak abban különböznek egymástól, hogy az egyik szőke, a másik sötét hajú, Zsani pedig megkérdezte Fannitól, hogy zavarná-e, ha ő randizna a sráccal.

Fannit nem zavarta, Zsani pedig ismételten tapasztaltabb lett.

A rákövetkező két évben a lány mindig az eggyel későbbi busszal ment haza, hogy a fiúval többet véletlenül se találkozzon.

Azóta sem látta, és ez Fanni és Perla szerint is így van jól.

Tovább
0

Az első férfi az életemben



Nyalom az arcotokat Drágáim!

Mi a helyzetek Veletek? Ne is mondjátok, velem is, és nem kicsit!

Na, már többször említettem, hogy amint magam mögött hagyom a szigetelést Perla megkomolyodik, és olyan hangzatos és mély dolgokról fogok írni, mint pl.: minden nap egy új lehetőség; a kövek nem beszélnek; aki éhes, az nem evett stb. Most akkor ezt így ilyen formámban felejtsétek is el, mert úgy döntöttem, hogy minden marad a régiben, apróbb változtatásokkal.

Perla sasszézik tovább a férfi-nő témakörben annyi különbséggel, hogy ezentúl a saját kis csibevirágos életemből fogok meríteni. Remélem el fogjátok bírni annak az áldásnak a súlyát, ami ezáltal a nyakatokba szakadt.

Amúgy azért döntöttem így, mert nemrég azt mondták rám, hogy túl zárkózott vagyok?! Én?

Most azért, mert a face-en egy ismerősöm sincsen, akkor én már zárkózott vagyok?!

Tényleg nincs.

Persze jelölgetnek nem mondom, de a szeretteimmel személyesen, vagy valamilyen technikai vívmányon keresztül beszélgetünk, és velem együtt ők sem az a kategória, akik kiposztolják, hogy mit ettek, hol, mikor, kivel, minek, hányszor, mekkora a pocaklakó, és apuka lézerkardja, amivel a babát bepakolta anyukába stb. Kvázi semmi fontos eseményről nem maradok le. Mi amolyan nyugdíjas közösségi életet élünk a világhálón. Továbbá a face nekem csak arra jó, hogy David Gahan  vagy Colin Firth számára elérhető legyek, mert olyan elfoglaltak a mucikáim, hogy gyakorlatilag onnan tudnak csak nekem írni...Olyan életszerű lenne, nem? "Perla, üzeneted érkezett, feladó David Gahan." Én meg higgadtan visszaírnám neki, hogy: "ma semmiképp sem jó, mert Colin itt van. Csókollak te vadgesztenye!"

Szerintem én most egy kicsit ráborulok a billentyűzetre, hogy telezokogjam a hézagokat, aztán visszajövök.

Na, tehát. Én egy igen jól nevelt családban lógtam ki a sorból, így elhatároztam, hogy engedek a kritikai észrevételnek, és nem rekesztem ki a külvilágot az életemből. Ezért első lépésként Perla kinyílik. A blog innentől kezdve ablak lesz. De utáltam gyerekként azt a műsort.! Nem értettem, hogy miért nem csak mesék vannak a dobozban, kit érdekel Bálint gazda bácsi? Naná, hogy azóta a követője vagyok a már említett kék lagúnában, vagy faluban, nyilvános vizeldében...mikor mi.

Szóval itt az ideje a kitárulkozásnak, innentől kezdve a saját emlékkönyvemből szemezgetek. Aztán majd lesz valami. Az mindig egy biztos terv.

Időrendben haladok, hogy adjak valami keretet is a falra hányt borsómnak, így elmesélem életem első szerelmi kalandját.

Az illető férfit Péternek hívták. Hatalmas kék szemek,  szőke haj, sportos testalkat...Akkor még pont ez a típus volt nálam a fehér ló, szóval rendes idegrohamom volt a legénytől. Őrülten tombolt a love, ráadásul a nővére nagyon jó barátnőm is volt, tehát minden adott volt ahhoz, hogy bátran kijelentsük, hogy mi egy boldog pár vagyunk. Az már külön hab volt a tortán, hogy anyáink is kifejezetten imádták egymást.  De komolyan.

Aztán persze alakultak a dolgok, Peti-mert akkor már becéztem (igen, ilyen bazi kreatív módon)- felhívott hozzájuk. Jujj! Gondolhatjátok. Nagyon könnyen elvörösödök, és biztosra veszem, hogy az akkori arcszínemmel simán felvettek volna a rendőrséghez, mint sziréna.

(Szakáll nélkül. Meg krumpliorr nélkül. Meg ilyen ruha nélkül. Meg törpe nélkül.- a szerk.)

Fülledt nyári délután volt. A redőnyök le voltak húzva a szobában, amire a mai napig világosan emlékszek, annak ellenére, hogy a helységben félhomály volt. Petinek melege volt és levette a pólóját...én jobb híján leültem a parkettára és megpróbáltam úgy viselkedni, mint egy színpadi díva. A szoknyám fodrával babráltam és lélekben felkészültem arra, hogy nővé válok. Peti leült mellém. Engem nézett. Én nem. Ő engem, én még mindig nem. És akkor Peti adott egy puszit az arcomra és a fülembe súgva megkérdezte:

- Vonatozunk?-

A kérdés hallatán, mint egy őrült úgy pattantam fel, Peti utánam, és innentől kezdve már nem is beszélgettünk. A nap hátralévő részében vonatoztunk, és ha Peti anyukája nem jön haza, akkor talán ott töltöm az egész éjszakát.

De ugye a jóból keveset adnak. Miután megjelent az anyós jelölt illedelemesen elköszöntem, és hazaballagtam. Két házzal arrébb laktunk. Olyan mámoros és ábrándos mosollyal az arcomon léptem be a kapun, hogy anyukám megkérdezte mi történt.

- Vonatoztunk Petivel- válaszoltam boldogan, mire anyukám megsimogatta a fejemet.

- Legközelebb vidd át a rakétádat és azzal is játszatok- mondta gyengéd hangon és bekísért  a házba.

A szerelem örökké tartott. Vagyis még két évig, amikor második osztályos lettem és Petiék elköltöztek a városba, ahol felszedett valami menő bigét.

Aztán sok-sok évvel később egyszer véletlenül újra találkoztunk. Addigra Peti már nem volt szőke, de  a szeme még mindig vakítóan kék volt. És naná, hogy könnyesre röhögve tette fel nekem ismét az ominózus kérdést. Én pedig mi mást válaszolhattam volna, mint azt, hogy

- Nem Peti, én már csak rakétákkal játszok-

Tovább
0

A magyar lányokat szeretik, ugye?



Üdv Cuncuskáim!

Na, akinek hiányoztam, azt ölelem a mellem híján halántékomra, akinek meg nem, egye-massza őt is. Manapság úgyis nagyon menő dolog szeretni. Vagy nem? Mondjuk leszámítva az internetet, ahol kötelező utálkozni. Még szerencse, hogy korunk embere életének csak a nyolcvan százalékát éli a net világában...

Nos, a helyzet az, hogy még mindig nem tértem haza végleg  büszke (ja az a "nemzet vagyunk"..nem baj, maradhat) hazánkba, de annyira ráfeküdtem már erre a projectre (szívből utálom ezt a kifejezést, de szó ne érje a küszöbömet, az ujjaim közé vettem, és ismerkedek vele...) hogy...és mindjárt vége lesz a mondatnak, ezért kissé hanyagoltam Perlát. Ez bizony nem szép dolog, de legalább őszinte megnyilvánulás a részemről. 

Viszont ebben az tikkasztó kánikulában, ami itt közel (nem inkább távol) néha akár még húsz fokban is megmutatkozik, ismét kevertem egy limonádét, és megkínáltam vele a Lányokat.  De nem az ittenieket ám, neeeeem! Az ungárise hübsse menyecskéket (ha már Anglia, akkor legyünk stílusosak, és dicsekedjünk az angol nyelvtudásunkkal, nem de-debár?)

A kérdés, mellyel a frissen kinevezett szerkesztő brigádomat megleptem, roppant bonyolultnak kicsit sem minősíthető, de ugyebár nem lehet mindig Anaximenész filozófiáját bújni, nem?!


Na, és még annyi a sztorihoz tartozik, hogy időközben ismét várost váltottam szigeten belül. Itt pedig már annyi a külsőre és belsőre is leginkább az arab népcsoportra hajazó egyedek száma, hogy arra gondoltam, hogy az Európába való beintegrálódás érdekében csadorban fogok sétálni... Hajam szőke, szemem kék, észre sem veszik, hogy nem közülük való vagyok.

Ja és mielőtt elfelejtem nem a mellékest, hanem a lényeget: képzeljétek el, hogy egy sötét bőrű delikvens köpött egyet.  Igen, egy ilyen arab beütésű... Na nem rám, nem! Ahhoz ugyebár kellett volna gerinc meg tartás is. Oda jönni és ezt megtenni?! (bár lehet, hogy ha egyedül vagyok, akkor simán, hiszen falkába verődve mutatkozik meg igazán a vagány suttyósság...) Szóval arany szentem végigmért, majd a véleménye ebben a reakcióhalmazban fogalmazódott meg... Európában, egy európai nő felé a kis rántott csülkömnek...2017-ben, hogy zabáljam szét azt a búbánatos, prézliben hempergett, édes jó anyja, hát az apuska által odakozmált harmatos kis zúzáját a bitangnak.

Szó szerint.

Vegán létemre.



Oké, elismerem, hogy ellenben az ő asszonyával, belőlem nem csak a szemem látszott ki, hanem tényleg ribancosan voltam felöltözve: farmer, rövid ujjú felső és tornacipő. Azért ez még a kistarcsai Jolánka nénit is felháborítaná, nemhogy egy mélyen vallásos embert, aki egy olyan kultúrából szabadult, ahol a nő megkövezése olyan elfogadott dolognak számít, mint nálunk az, hogy celebekből műsorvezetők fejlődjenek ki...

De mielőtt a liberális lelkületű embereket megbántom, szeretném hangsúlyozni, hogy nyilván ezt a hozzáállást otthon is megkaphatom egy olyan férfitől, akinek a vizuális élményküszöbét sértem a megjelenésemmel. Tudom jól, hogy nem minden arab terrorista. Az egyik szomszédom pölö szintén arab, és eddig még nem robbantott (szívem minden robba...izé dobbanásával kívánom is, hogy maradjon ezen az úton)


Mit is akartam...? Ja igen, tehát ezek után megkérdeztem a lányoktól, hogy az otthoni bikák miképp viszonyulnak a gyengébbik nem felé. Otthon is köpködnek, vagy nem félnek szeretni is- játszmák nélkül?


Sokat karattyoltam, gyors összegzés:


- ha elváltál, akkor tuti, hogy nem adtad meg a pasinak azt, amire szüksége volt ( ha gyereket is szültél neki, akkor, biztos, hogy gallyra elengedted magad, és már nem tudtad hozni a kádperem-kemény-fotósokkos-segget )


- ha több diplomád van és több nyelvet beszélsz, akkor egy karrierista picsa;

- ha nincs diplomád és csak magyarul beszélsz, akkor suttyó, proli ;

- ha anyaként is képes vagy megvalósítani az álmaidat, ahelyett, hogy beledöglöttél volna az anyaságba, akkor egy önző dög;

- ha szeretője vagy a szerelmednek, akkor ócska kurva;

- ha nem vagy szeretője a szeretődnek, akkor szánalmas kurva ;

- ha adsz a külső megjelenésedre, akkor pláza cica;

- ha nem követed a divatot, akkor igénytelen-elvont-művészpicsa;

- ha könyvvel bekuckózva, teát szürcsölve szereted az éjszakát, akkor stréber fapicsa ;

- ha szereted élvezni az életet, akkor csak szimplán filléres ribanc vagy...

Itt már nem is figyeltem tovább, levontam a konklúziót: ezek a lányok nem boldogok! (Azért nem kicsit meredek az intelligencia hányadosom, mi?)

Oké, nyilván nem minden nő érzi így magát otthon, és nem is akarok tutit megmondani, arra ott vannak a közösségi oldalakon lézengő "mindenhez értő" kanapé istenek és istennők. Csak úgy bemoccantam a közösségi buliba, ennyi a sztori lényege.

Mára zárul a limonádéstand, jók legyetek, élvezzétek a nyarat, igyatok rendesen- másnap vizet is- tegyetek el a melegből télre, mindjárt az is a nyakunkon, akkor meg a hóval lesz tele a face...na, csók Huncutok!

Ja!!!

Nyugalom Uraim, a következő bejegyzéseben ígérem, hogy Önökhöz nyúlok!

Tovább
0

A szomorú nő mindig menstruál?



Csók Tündérbogyók!
 

Na, hát hétfő van. Ezért a mondatért már megérte felcsapni a laptopomat, de nem kevés hatásvadász-semmit mondó üres-üzcsi-poszcsi kering a neten, tehát eggyel több vagy kevesebb már igazán nem számít a mérlegnek.
A galamblelkű, tulipánsziromba csavart szívvel rendelkező Urak most ezt a bejegyzést ne olvassák el! Önök addig kapják elő a keszkenőt a nagyi fiókjából, és mondjuk hímezzenek bele egy Dali festményt. Élvezzék a szabad foglalkozást!


Lehet, hogy most egy kicsit savanykás ízű lesz a limonádé a mélyen tisztelt férfiak számára, de szavuk sem lehet, mert nem egyszer a fajtársaim (nekem ez tetszik, ennyike. És az ennyike ma már igen brutális mélységű érvnek számít!) is megkapják-kapjuk a magukét, magunkat, magamat...mindegy, kijöttem a  mondatból.
Az történt, vagyis hatásvadász mondat kell, na még egyszer: döbbenetes, elképesztő, drámai dolog történt! Végtelen hosszú combokkal. Ja az nem, bár ez is egy közkedvelt figyelemfelkeltő szalagcím...

Szóval az történt, hogy az egyik lányzó, aki a Perla-féle reprezentációs felmérések oszlopos tagja, kiakadt! De annyira,  hogy még sírt is!!! (Aki kér még felkiáltójelet, az jelezze privátban, küldöm aranyoskáim, van itt még bőven!)

És miért sírt a meg nem nevezett, ráadásul végtelen combokkal sem rendelkező nő? Na miért...Naná, hogy férfi húzódik meg a buja, elszabadult könnycseppek mögött.

Történt ugyanis, hogy hősnőnk kicsit elfáradt. Úgy mindenbe bele...Azt hiszem vagyunk így ezzel nem kevesen, viszont sokan.

És mit tett a leány nagy bánatában? Valami hihetetlen dolgot: az imádott férfihez fordult vigaszért.

​A férfi reakciója pedig kimerült a "ne fordulj már be, különben is azért vagy magad alatt, mert meg fog jönni" empátiát még a lábjegyezteben sem tartalmazó szösszenetben.

Probléma megoldva, a szádat befogod, fordulsz a fal felé és várod, hogy megjöjjön!​

Na persze rögtön és azonnali hatállyal megnyitottuk az ülést, melynek nyitókérdése így hangzott:

nincs szomorú nő , csak menstruáló?

Tudom, hogy most legalább annyira fel vagytok zaklatva, mint én, és lelki szemeim előtt látom, ahogy este elalvás előtt álmatlanul forgolódtak majd az ágyban, hogy ez mégis, hogy történhetett meg? 2017-ben?!

Szerintem most visszaveszek az általam diktált, humorosnak kicsit sem mondható ritmusból és igyekszek komolyan viszonyulni ehhez a témához. Már amennyire Perlától ez elvárható.

Szóval drága Uraim, arra jutottunk, hogy a nő az Önök szemében soha nem ember. Mi mindig csak nők vagyunk. És az a dolgunk, hogy mindig nőként viselkedjünk (most nem írom le, hogy milyen szerepek tartoznak ide, azt hiszem ez mindenki számára világos).

Mi nem lehetünk fáradtak, nem búslakodhatunk, nem mondhatjuk el a véleményünket két hangszínnel magasabb oktávon stb. , mert amit ilyenkor kapunk Önöktől az nem más, mint a "ne hisztizz" ill. a "meg fog jönni?" vagy ennek a kettőnek a kombója.

Ennyi, slusszpássz vége finitó. A nő nem szomorú, a nő hisztis.

Aham...

Természetesen elismerem, hogy ezen vádak után olyan jégkirálykisasszonyá válunk, hogy valóban beköszön a személyiség mezejére a HP. szindróma, de azért legyünk már önjelölt párkapcsolati terapeuták és vizsgáljuk meg az ok-okozati összefüggéseket.

Mégis kihez a búbánathoz forduljunk ha valami bánt minket? Vagy ha minden? Kinek a vállára hajtsuk le a fejünket és bőgjük ki magunkat? Ez a testrészük miért tabu a számunkra? Én elhiszem, hogy nincs kétségbeejtőbb látvány egy férfi számára, mint egy síró nő, de higgyék el, hogy nekünk ilyenkor elég pár röhejesen egyszerű mondat, és egy erős, szorító ölelés.

Érzeni azt, hogy ha a problémánk nem is, de mi komolyan vagyunk véve. Érezni, hogy nem vagyunk egyedül a bánatunkban.

Miért degradálják le a szenvedésünket azzal, hogy legyintenek, és a női mivoltunk számlájára írják a könnyeinket? Mit szólnának ahhoz, ha mi is ugyanígy viselkednénk, amikor Önök elbizonytalanodnak? Nekünk miért nincsenek a "hisztis vagy, mert meg fog jönni" kijelentésükkel egyenértékű és megalázó bélyegünk? Mi miért nem mondjuk, hogy: azért sírsz, mert férfi vagy?
Mert konkrétan azzal érvelnek, hogy a nőiségünkből adódóan származnak a problémáink. Nem abból, hogy reagálunk a minket körülvevő világra, eseményekre, megnyilvánulásokra stb., nem. Egyedüli oka a szenvedésünknek az, hogy nőnek születtünk.

És még mindig nem vagyok feminista!

A lezárás rövid lesz és lényegre törő:
nők vagyunk és emberek. Bármilyen furcsa is, de a kettő nem zárja ki egymást.

Tovább
0

Mi kell a férfinak?



Úgy gondoltam, hogy amíg a jól megérdemelt nyaralásomat töltöm idehaza (értem ez alatt, hogy lábadozok az influenzából...), addig piszkálom még egy kicsit a férfi-nő témát, elvégre bőven van mit ezen a területen analizálni. De ígérem, hogy amint ténylegesen sikerül hazaköltöznöm, megkomolyodik Perla, és különböző tudományos tézisekkel fogok előrukkolni. Mert akkor lesz időm elmélyedni pl. a svéd filmművészet világában, és érzem, hogy csak arra vágytok, hogy Bo Widerberg filmeket elemezzünk...

Szóval maradjunk még a nemek közti egyetértés (kacc-kacc) mezején.
Valamelyik nap több nő is azon nyekergett nekem, hogy "nincsenek normális pasik", "egyik hülyébb, mint a másik", "hol vannak az igazi férfiak?!", "mindegyik csak AZT akarja" stb. Elég türelmes ember vagyok...na jó, kicsit sem, így hamar elegem lett ennyi altájon viszketést tanúsító, nyenyere-liba hallatán, és arra gondoltam, hogy vizsgáljuk meg a kérdést szemüvegen keresztül is.

Körkérdésem így hangzott: lányok, szerintetek mi kell a férfinek?

Tádám, itt a közjegyző által hitelesített Lista (néha kicsit megszaladok a túlzások mezején- a szerk.)
 

1. szabadság

Igenis egyszer és mindenkorra vegyük tudomásul, hogy a férfinek fontos az, hogy szabad legyen!

Magyarul hitessük el vele, hogy az. Okosan is lehet csinálni, ezért ha mondjuk egy legénybúcsúból úgy tér haza, mint egy Szerbiát megjárt katona, akkor ne növesszünk egyből hét fejet. Még akkor sem, ha a buli előtt megesküdött az édesanyja képe előtt arra, hogy jó fiú lesz. Ne feledjük el, hogy a fogalmak definiálása csak a tankönyvekben alapszik egyöntetű véleményeken.

Engedjük, hogy szárnyaljon, repüljön, ne kössünk rá nyakörvet- kivéve ha szex közben éppen ez a heppje.

És most egy nagy bölcs, női gondolat: minél inkább birtokolni akarjuk a férfit, annál hamarabb lép le.
 

2. nyugalom

ez majdnem egyenlő az előző ponttal, de nyugalom alatt azt kell érteni, hogy pl. amikor a férfi a kedvenc sportműsorát nézi, akkor egész egyszerűen szűnjünk meg. A férfinek is kellenek olyan pillanatok, amikor senki nem zavarja meg. Gondoljunk csak bele, hogy neki is ugyanolyan fontos, hogy kicsit egyedül lehessen, mint nekünk. És ha neki az ér fel egy illatgyertyás élményparkkal, hogy extázisban ül a tévé előtt, amikor a mit tudom én melyik játszik a kivel, akkor ezt tartsuk tiszteletben. Meg úgy mindig máskor, amikor azt kéri, hogy mellőzük a lehengerlő társaságát. Hagyjuk békén, hadd hódolhossan a hobbijának, bármi is legyen az.


3. exstop

Ne faggassuk a volt nőügyeiről! Minek, amikor minden eszközünk megvan ahhoz, hogy kiderítsük róla azt is, amit még a saját anyja sem tud?!

Na, komolyra fordulva: a férfiak általában nem szeretik ha a múltjukban vájkálunk. Tudom, hogy ez számunkra furcsa, elvégre mi mindig mindenen tudunk rágódni, de ők valahogy úgy lettek összerakva, hogy ha valamit lezárnak, akkor slussz-passz vége, nem néznek vissza.
 

4. szentanya

hát ez kicsit necces terep...

Tételezzük fel, hogy a nyuszókád drága jó édesanyja egy tündér. Nos, ez esetben egy rohadt mázlista vagy, és ne nyivákolj semmin, húzódj meg a sarokban és a szádat befogod. Viszont ha a matrózod mégis rajong azért a ri...mamáért, akkor közelíts úgy a dologhoz, hogy a kihívások által erősebbé válsz. Tanúsíts kedves érdeklődést és nyitottságot a mamzer felé, még akkor is, ha a legszívesebben egy urnában látnád a nappali központi részén. És persze te daráltad bele a libát...De ne feledd: az anyja örökre az marad, míg te cserélhető használati cikké válhatsz, ha nem tartod be a játékszabályokat. Tudom, hogy elképesztően nehéz együtt élni azzal, hogy "anyu ezt nem így főzi", meg "anyu ezt úgy csinálta" blablasatöbbi, de ennek is megvan az előnye. Gigászi testre tehetsz szert! Amennyiben a sok elfojtott agressziót ledolgozod az edzőteremben, akkor Réka csak egy tespedt valagú liba lesz melletted.

Amennyiben már nagyon nem bírod a banyát, akkor sem kell elkeseredni: szerinted minek találták fel a vudut? Vagy egész egyszerűen vedd fel a kapcsolatot az orosz maffiával, és innentől kezdve már csak a te kreativitásodon múlik a mami jövőbeni sorsa...

5. mi kell a férfinek? NŐ

Induljunk ki abból, hogy teszem azt a férfi hamvas kis baracként ismert meg és szeretett beléd. Ezen esetben ajánlatos ennél a stílusnál maradni. A férfiaknak fontos a vizuális élmény is, és ha a kapcsolat kezdeti szakaszában egy önmagára igényes nőt ismert meg a személyedben, akkor ne sokkold azzal, hogy egyik napról a másikra átmész ősanyába, és több szőrt növesztesz magadon, mint amennyi neki van. Természetes dolog, hogy a tested változik, az övé sem lesz mindig zeuszi szobor (na jó, csak álmodoztam!), de kicsit se lepődj meg azon, hogy az igénytelenségedre úgy válaszol, hogy éjjel pornót nézve inkább önmaga ura lesz, mintsem hozzád nyúljon.
 

6.  mi kell a férfinak? NŐ és FÉRFI is.

Egy tökéletes világban persze nem szó szerint véve.

Szereted megélni a nőiségedet? Képzeld a férfi pedig szeret férfi lenni. Rengeteg nő sipákol, hogy  "nem érzem magam nőnek mellette", de legyünk őszinték, életünk omlós kis kalácskáját mi is elég gyakran fejbe kólintjuk a feminista mozgalom hangzatos transzparenseivel. Engedd meg neki, hogy udvarias legyen veled, és ne vágj hozzá mindjárt egy hárfát, ha felsegíti rád a kabátot. És akkor sincsen semmi tragédia, ha kiveszi a kezedből az imbuszkulcsot (és tényleg tudom, hogy az mi! Google nélkül!) és helyetted bigyózza meg az izéjét annak a biszbasznak. Lehet, hogy épp az életedet menti meg, amikor nem engedi, hogy intim kapcsolatba kerülj az árammal. Fogadd el, hogy vannak dolgok, amikben ő jobb, mint te, és ha a sors kegyeltje vagy, akkor ez nem a hajfestés és szőrtelenítés, hanem mondjuk fűnyírás, favágás, autószerelés, (olajos, félmeztelen felsőtesttel... te meg közben egy finom itókát szürcsölve hagyod, hogy a látvány megcsiklandozza  a fantáziád azon legmocskosabb részét, amit még a CIA emberei sem tudnának kipréselni belőled...na jó, most egy cseppet a saját fétiseimből táplálkoztam, viszont az élmény már megvan...)

7. okoskodás helyett intelligencia

A férfiak szeretik az okos nőket.

Kivéve, ha a tag egy vén kurafi, full gazdag, és csak arra kellesz neki, hogy kiszívd belőle még a műfogsorát is. Persze a farkán keresztül.

Szerény és alázatos véleményem szerint a férfiak nem menekülnek el azoktól a nőktől, akik nem csak szépek, hanem a fejükben is motoszkál valami. A nagy büdös légörvényen kívül. Nyilván minden egyszerűbb, ha ostoba műribancra specializálódsz az életben maradáshoz, de higgyünk abban, hogy a szeretet visz előre...

8. pozitív árnyék

Van az a mondás, hogy minden sikeres férfi mögött egy erős nő áll. Azt hiszem nem mondok túl nagy hülyeséget azzal, hogy a férfinek legalább ugyanolyan fontos az érzelmi biztonság, mint a nőnek. A listát összeállító lányok egyöntetű véleménye szerint a férfinek szüksége van arra, hogy időnként a társa ne csak a kedvese, hanem kvázi a menedéke is legyen. Akihez akkor is bátran fordulhat, ha éppen sírni van kedve.

És valljuk be őszintén lányok: van abban valami eszméletlenül über imádnivaló, amikor az izmos férfi felsőtest ráborul a térdünkre, hogy elsóhajtsa bánatát. S mialatt a Kedves könnyei végigperegnek a combunkon, egy másik szálon azt a filmet forgatjuk, hogy a panasz után miképp fogjuk megvigasztalni. A testét...
 

9. Érthető megfogalmazás

A férfi a szó legnemesebb értelmében véve egyszerű alkotás. Olyan mint a teste: semmi dimbes-dombos vonulat, szép egyenes vonalakkal körülhatárolható (ideális esetben).

Szóval kedves nőtársaim, ha egy férfi megkérdezi, hogy mi zajlik a harmatos lelkünkben, akkor valóban azt mondjuk, ami történik ott bent, mert ők biza azt elhiszik. Amíg mi mozaik darabkáira szedjük szét a szavaink betűit is, ők nem misztifikálják túl a dolgokat. És milyen igazuk van...Éppen ezért ne várjuk, hogy megfejtsenek bennünket, mint egy keresztrejtvényt, hanem őszintén mondjuk el, amit valóban érzünk, gondolunk, sejtünk...



10. most kapaszkodjatok: a férfiak szeretik a szexet

Befigyelt a spanyolviasz effektus, mi? :D

Szóval a szex. Két test egymásba-össze-meg-szétcsapódása. Csak, hogy tisztázzuk, hogy mi lányok mit is értünk ezen szó alatt.

Műhelytitok: a szexet a megkérdezett hölgytagok egytől-egyig a lista elejére tették. Ha értenék az emberi lélekhez azt mondanám, hogy van itt némi rejtett üzenet a tagok részéről, de nem jellemző bejegyzés rólam az aktáimban, hogy túlgondolom a túlgondolást...

Mélyen tisztelt Uraim, nem tudom mennyire jártunk közel az igazsághoz, amikor ezt a könnyed kis használati útmutatót összehoztuk, mely elvezet bennünket a szívükhöz (meg egyéb testrészeikhez), de kérem Önöket, hogy ne legyenek túlságosan szigorúak hozzánk! Ne felejtsék el, hogy mi is emberből vagyunk összegyúrva, és egyetlen szent cél lebegett a szemünk előtt, eme bejegyzés megírásakor: megérteni a férfit, ami legalább olyan bonyolult feladat a számunkra, mint Önöknek kitapogatni a mi működési mechanizmusunkat.

Tovább
0

Csak a pasik szexelhetnek?



Na drága Szentjeim...jó, ezt még Ti sem hiszitek el magatokról, csak gondoltam összehozok valami kedves beköszönést, de szerintem is inkább már csírájában fojtsuk el a túláradó érzelmi megnyilvánulásokat.
Tehát most ugye ott tart az én szürrealisztikus elemeket felvonultató életem, hogy Angliából visszapozicionálom a testemet kicsiny hazánkba. Ez egyelőre ott stagnál, hogy most még csak nyaralni jöttem haza, ami tulajdonképpen összejött, mert olyan náthás lettem, hogy nagyjából annyira vagyok csak képes, hogy fekszek és hagyom, hogy kiszolgáljanak.


Viszont mielőtt férfi híján a láz leterített volna a lábamról, nem voltam rest belevetni magam egy jóféle, hamisítatlan, magyar éjszakába. Azt a szálat mondjuk ne varrjuk tovább, hogy éjfélkor már semmi másra nem vágytam csak egy puha ágyikóra, és kb. két pohár bor után olyan őszintére ittam magam, hogy a hátralevő életemet innentől kezdve abszolút álruhában kell, hogy töltsem.

Szóval helyszín: Magyarországon egy mondhatni menő szeszkatlan, ahova a város entellektüel rétege; rózsaszín álmaikat szövő egyetemisták; meg nem értett középkorú művészek; és a hozzám hasonló lények mind megfordulnak.
És mielőtt feltolom az izgalmi állapotot a tizedikre, következzék egy vallomás részemről-nektek: én szeretek figyelni.

Ez a csini megfogalmazása. A valóság az, hogy hallgatózni és leskelődni.
Imádom lesni az embereket, amikor fogalmuk sincsen arról, hogy valaki figyeli/hallgatja őket. Fogalmam sincsen miért, és mivel hála a jó égnek nem vagyok pszichológus, ráadásul a google-t is csak arra használom, hogy az aktuális poszter-szerelmem seggét lecsekkoljam, így a miért-re nincs válasz.

Nem csinálok ebből nagy ügyet. Kinek mi a hobbija ugyebár, kinek mitől mozdul meg ott bent. Nekem ettől. Na jó, meg a vaskos férfi nyaktól is, melyen serceg a körmöm, ahogy magamhoz húzom, hogy...alaposan elmerüljünk a transzavantgárd művészet megismerésében (kvázi valami olyasmit csináljunk, amiben az intuíció és a képzelőerő domináns szerephez jut...)


Hol is tartottam? Rohadt kultúra, annyira elvonta a figyelmemet...

Ja igen: szombat esti buli. Mellettünk lévő asztalnál öt-hat férfi, téma természetesen a ... nyelvészeti darwinizmus. Higgyétek el nekem, hogy a porondon rendesen szerepelt a természettudomány meg hát a nyelvi művészet is. Meg a meghát.

Miután letudták a szokásos kötelező macsó köröket-értem ez alatt pölö a "minden nő kurva", "nincs jó női sofőr"stb.-tudományos tételeket, az ülés elérte a tetőfokát. Igen-igen, a fő mozgatórúgója a beszélgetésnek a szex lett. Nincs is azzal semmi baj, inkább beszéljünk róla, mint csináljuk, nem? Vagy fordítva helyes?! Én ebbe mindig belezavarodok.

Visszakanyarodva: hőseink igen-igen megkeverték a kártyalapokat. Mert ahogy én nagy okosan kivettem az értekezésükből, az teljesen rendben van, hogy a szexhez mindenkinek joga van. Tiszta sor: beteszi, megpiszkálja, élveznek, kiveszi, kézcsókom. Ideáig mindent értettem. Azt hiszem felesleges megemlítenem, hogy a téma ezen pontjánál hirtelen mindegyik daliának volt egy akkora sztorija, hogy ha a farkuk csak fele olyan nagy lenne, akkor az urak már a világörökség részei lennének.
De nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy végül oda lyukadtak ki, hogy az totálisan rendben van, ha egy hapsi akkor üzekedik amikor csak kedve van hozzá, és az is ha egy nő, de...és mindig a de után jön az érdekes rész. 

Szó szerinti idézet következik: az a nő, amelyik több hapsival volt, mint én nővel, az egy ribanc.

Ennyike. Az ülés lezárva, a bíróság meghozta a döntést.


És akkor én így a hallottak után elkezdtem gondolkodni. Na nem nagyon, mert az kb. 30éve nem sikerül, csak úgy kellemesen megcirógattam a szürke állományomat.

Én nem vagyok egy nagy fogyasztója a fallosz által nyújtott nyirokmasszázsnak, és higgyétek el, hogy tényleg nem. Név és arc nélkül simán be merném vallani ennek az ellenkezőjét, sőt, olyan sztorikkal állnék elő, hogy sok gondom nem lenne, amikor a postás hozza a sárga csekket, mert naná, hogy pénzért hazudnék orgazmust.

Na de kérem szépen mélyen tisztelt Uraim...hogy is van ez? Az, hogy Önök kedvükre csámcsoghatnak egyik nimfáról át a másikra, az teljesen rendben van, de ha mondjuk ugyanezt teszi meg egy nő, az már ribanckodás? 2017-ben? Esküre mondom, hogy nem vagyok egy feminista pitsa, sőt, lazán kiesek az alvázamból ha egy férfi nem tegez le, kinyitja előttem az ajtót, a buszon átadja a helyét -ja nem is járok busszal! Tehát semmi bajom azzal, ha gyengébbnek, de nem kevesebbnek néznek. Viszont azt nem tudom megérteni, hogy mi ez az erkölcsi pálca, amivel a nőkre lazán lesújtanak, ha egy komaasszony mondjuk kedveli megülni a lovat? Vagy oké, bélyegezzék meg, de akkor saját magukat miért tartják vagányabbnak, mi több FÉRFIASABBNAK, ha naponta másik nőt próbálnak fel? Csak a nő ribanc, a férfi nem? Csak a férfiak szexelhetnek a vérmérsékletük szerint, a nők nem? A nő legyen szűz királylány, és várja a kanegér királyfit, aki miután végigtolta a nyugati és a keleti boszorkányt, kiszabadítja a királylányt a sárkány karmai közül, aki a szüzességére vigyázott, majd vízszintbe vágja és kivasalja az erényövét? Vagy hogy működik ez?

Simán végezhetünk férfi munkát, ugyanazon elvárás mellett, de ha minden indok nélkül lefekszünk egy férfivel, akit utána mi hagyunk ott az ágyban reggel, akkor már ócska kurvák vagyunk? Meg a másik kedvencem: "nekem ilyen feleség nem kell". Aha...de az ugye nem gond, hogy a te farokméreted ott van minden második nő vaginalenyomatában?

Bocsánat, kissé nyers voltam. Meg nagyjából tényleg egy vad, vicsorgó, feminista nyomoronc benyomását keltem, de mentségemre legyen monda, hogy a horoszkópom szerint az igazságérzetem igen érzékeny.

Na mindegy, még pár száz év és a szavazati jog mellé megkapunk olyan kiváltságokat is, hogy a kurva jelző nem csak a nőkre érvényes, hanem azokra a férfiakra is, akik szintén kedvelői az egyéjszakás sportfoglalkozásnak.

Addig is iszok néhány kamillateát és közben magamban elmorzsolok egy imát azokért az asszonyokért, akiknek ilyen férjek jutottak. Ja mert a társaság összes tagja férj volt, akik abszolút rendben találták azt, hogy szombat éjjel kottára isszák magukat, a "zzasszony meg csak maradjon otthon a gyerekkel és nézze a rozalindát". Majd minek után az ÉRTELMISÉGI úriemberek ezen jót röhögtek, fizettek a huszonéves felszolgáló lánynak, (természetesen borravaló helyett szexista megjegyzésekkel köszönték meg a lány munkáját) kifelé menet még váltottak arról néhány szót, hogy a bárban melyik nőt hogyan-hányszor, s végül hazamentek a házastársukhoz. Elméletileg.
Nos, ennyi a történet, semmi extra mondhatni. Tudom, hogy a férfiaknak ez a fajta hozzáállása nem új a piacon. Nem is ez lepett meg. Hanem az, hogy milyen évezredes becsípődései vannak az embereknek, és mennyire döbbenet, hogy igenis vannak dolgok, amik soha nem változnak. Ez van, mindenesetre elég lestrapált érzés belegondolni, hogy többek közt azért is költözök haza, mert nem akarok egy olyan országban élni, ahol kénytelen vagyok az arab pasik megvető pillantásait eltűrni csupán azért, mert volt pofám nőnek születni...

Nesze neked Perla, az itthoni bikák közt sem ártana egy kis tisztogatás... Tengermély tisztelet az üdítő és imádnivaló kivételnek!


 

Tovább
0

...mert én a  szex végén elmegyek



Bármilyen kínvallatást vállalva állítom, hogy senkinek sem vagyok a csókosa (néha úgy érzem, hogy sajnos) és ezért a bejegyzésemért sem fogok mocskos és véres pénzeket lekaszálni sehonnan. Ettől függetlenül ha küldeni akartok én semmi jónak nem vagyok az elrontója, keressetek meg privátban és máris kattog az óra.

Már több írásomban említettem, hogy elég sok időt töltök Angliában. Szinte észre sem vettem, hogy ez lett az első számú bázisom. Otthonnak nem nevezném. Az angol kultúrához való teljes adaptálódásom katartikus élményének a megéléséhez egy színes egyéniségre lenne szükség, de én abból a fajtából lettem összedobálva, akinek a kalandvágya abszolút kimerül annyiban, hogy este 10után -beintve a szénhidrátnak- letol a torkán egy csokit. De akkorát, aminek a mérete Kinizsi malomkövét sírva röhögi körbe. Nesze neked edzőterem én a stresz segítségével fogyok!

Lényeg a lényeg: megvilágosodtam. Jézusnak ehhez semmi köze, meg "azOrbánnak" sem. Egész egyszerűen most érettem meg arra a pontra, hogy azt mondjam magamnak: húzzál haza!
Elég volt Angliából.

Kedvesek, aranyosak, befogadóak-felszínesen- de kész, én magyar vagyok. És bár tudom, hogy mostanság baromi nagy divat akkora magyarnak lenni, hogy egyesek még a vizeletmintájukban is képesek kimutatni a szittya vért, én nem vagyok az a típus, aki ért a focihoz és kitűnő sofőr is. Ez egy reprezentációs felmérésem eredménye: az "igazi magyar" a világon a legjobb "fudballista" és sofőr.
Én egy lány vagyok csupán a  sok közül. Meg eszményi is...na jó,  inkább már banya, mint lány...basszus már kopog az ajtón a klimax...
Elkalandoztam. Persze nem szó szerint, bár néha az sem bombázná rommá a jellemrajzomat. Szerintem.

Tehát miért mondja azt a magyar szívem, hogy elég?
Nem lesz sorrend, csak hagyom, hogy vigyen magával az érzés, és megtörténjen:

-magyar átok, mindig csak zabálunk.Persze itt is minden megvan, de nekem a kishazánkban vásárolt kínai fokhagyma kell... Jó, komolyra fordulva: hiányzik a mama főztje!


-ebből egyenesen arányosan következik, hogy hiányzik a család, barátok, Áncsi néni vizslató szeme, amikor besétálok az utcába és tudom, hogy közben azt gondolja magában, hogy ez is kurválkodni jár ki "kűűfődre". Majd rájátszok és bedobom a szakadt ribanc figurát (ha mázlim van épp akkor fog arra járni egy kereskedelmi csatorna, és saját műsort kapok. Főműsoridőben persze)



-elegem van, hogy soha nem tudok ott lenni semmilyen fontos eseményen, mert a szervezés egyik szerettemnek sem az erőssége, és nem tudják nekem min. egy hónappal előre jelezni, hogy mondjuk meghalnak...Tudom morbid, de tényleg rohadtul bánt, hogy olyan emberek temetésén nem tudtam részt venni az utóbbi időben, akik nagyjából abban a méretesnek nem nevezhető helységben foglalnak helyet, amit úgy hívnak: szív.

- elegem van, hogy lengyelnek néznek, bár a lengyel lányok szépek, viszont a Brexit óta a terülten amit a jelenlétemmel szennyezek, érzékelhető utálat indult meg a kelet-európai lakosság felé. (A sötétebb bőrűekkel nem mernek kikezdeni, gondolom attól tartanak, hogy az illető reakciója esetleg egy terror támadás formájában nyilvánul meg)

- na pölö ebből is elegem van. Nem akarok együtt élni a félelemmel. Vállalom, hogy békafóbiám van és félek a sötét házban, de amúgy egész normális vagyok. Viszont amikor azt veszem észre magamon, hogy vasárnap a ragyogó napsütést élvezve egy hatalmas parkban összeszorul a gyomrom egy rakás arab láttán, akkor az már birizgálja a komfortzónámat.



-hiányzik valami, amit nem tudok megfogalmazni, hogy mi, de  talán jobb is. Azok voltak életem legszebb szerelmei is, amikor fogalmam sem volt róla, hogy miért szeretem A Férfit, csak azzal voltam tisztában, hogy lábon hordok ki egy infarktust és egy tejbetökkel azonos külsőt veszek fel, ha csak  kiejt egy szót, ami a keresztnevem első betűjével megegyezik...



Na szóval: semmi bődületes okosságot nem tudtam összehozni, nincsen mindent megmondó igazság ebben a bejegyzésben sem. Fogalmam sincs, hogy miért érzem azt, hogy magyar vagyok, csak azt tudom, hogy kockaházakat akarok látni és ablakokból kilógó, élő-nyugdíjas kamerwomanokat magam körül. Nem pedig fejkendős nőket, akik lehajtott fejjel kullognak az emberük mögött, aki úgy mér végig, amiért szűk farmer van rajtam, hogy a legszívesebben lenyomnám az öklömet a torkán. Mondjuk sokkal nem lennék vele előbbre, meg rendes kislánynak neveltek, így csak csendesen megemlékezem magamban az édesanyjáról, és úrilány módjára hámozom is magam tovább a mindent felölelő messzeségbe...



Azt hiszem kiéltem a  multikulturális korszakomat és megelégednék egy kis kuckóval a Balaton partján...mer' nekem az a Riviéra. Világjárók köpködjenek meg, elég volt.
Nyugi kell és rájöttem, hogy tök mindegy hova megyek, vannak dolgok, amik fontos kritériumok ahhoz, hogy jól érezzem magam a bőrömben. Ilyen a család, barátok, na legyünk hangzatosak: meg a haza is. Hiába van anyagi biztonság, ha a legfontosabb emberi kapcsolataimat a skype-on meg a face-en keresztül élem ki-be nem beszélve a meg-ről.

Perla új arculatot vesz. Kezdődik a kaland! Elindulni a nulláról otthon :) Egyszer élünk, legyen benne valami giga izgalom, ha már a hálószoba tátong az ürességtől.

Angol pasik, ti folyton csak jönni akartok, én pedig elmenni...Isten veled Anglia, jobb nekem egy olyan országban, ahol legalább a szexben ugyanaz a cél lebeg a szemünk előtt.

Tovább
7

perla

blogavatar

...hozzáadott cukorral és citrommal ízesített női "gondolatok rendszere" (ha-ha). Nyomokban iróniát és cinizmust tartalmazhat! Fogyaszd egészséggel!

Utolsó kommentek

Utoljára kommentelt bejegyzések