perla

Magánrendelés extrákkal



Bizsergetős pénteket aranyalmáim!

A múltkori bejegyzésem kicsit nyálverésesre sikeredett. Tudjátok amiben azt ecseteltem, hogy egyszer egy politikus meg akart venni magának feleségnek engem magam magának...ha már blogot írok, akkor figyeljek a helyes megfogalmazásra ugyebár.

Na, aztán úgy gondoltam, hogy itt az ideje, hogy a kevésbé vállalható kalandjaimat is megosszam Veletek. Hála az égnek abból sokkal több van. Hála...Tulajdonképpen ha őszinte akarok lenni, akkor el kell ismernem, hogy szinte csak cikis sztorik szerepelnek az étlapomon. Kivéve azokat, amik Róla meg Róla ill. Róla szólnak. Nem sok ilyen van, de azokba mind beledöglöttem, és a mai napig imádom az egész, mocskos bandát. Szerintem életem végéig így maradok...Kevés Férfit szerettem, de Ők megmaradnak kicsiny szívem legelrejtetettebb fiókjában, még akkor is, ha én zártam le Vele. Még szerencse, hogy kicsit sem kanyarodtam el attól a históriától, amiért leültem a laptop elé.

​Kezdjük.

Anno egyszer, amikor még mindig abban a román teleregény szerű kapcsolatban éltem túl a mindennapjaimat, megismertem egy dokit. Kínzások alatt is vállalom, hogy a katonai egyenruha az abszolút fétisem. Egyik titkos és beteges vágyam az, hogy egyszer rám töri az ajtót egy ...mi a nevük...alakulat? Na mindegy, szóval egyenruhás srácok berúgják az ajtót miközben azt ordítják, hogy Perla, falhoz, ne ellenkezz, csak hagyd, hogy megtörténjen! És persze mindegyiknek olyan szúrós és mégis tűzben izzó tekintete van, mint egy orosz balett táncosnak, akinek három számmal kisebb naciba kellett belepréselnie a farkát. Vénségemre, amikor már minden mindegy lesz, elkövetek valami törvénybeütközőt, hogy átéljem a dreams come true állapotot. Igaz kétlem, hogy azoknak a szexi állatoknak pont az én akkor már "amennyi alkatrész, annyi felé folyik" testemre támad majd gusztusuk, de a remény éri be a legkevesebbel...Szóval egyenruhás srácok vigyázzatok! Eddig amit igazán merni akartam, megkaptam.

Szóval nálam bejövős az egyenruha.

Témára rácsüccsenve: doki. Doki fehérben. Doki fehér orvosi gatyában...doki hátsója fehér, orvosi gatyában. Doki hátsója fehér, orvosi gatyában több, mint paskolni való. Célszemély lefigyelve, program beindul: késztetés érzése annak irányában, hogy a tenyeremet ráhelyezzem, majd az ujjaimat egymástól eltávolítva, lassan, óvatosan egy markáns, szorító mozdulatban egyesítsem az élményt, melyet a kívánatos alváz érintése szabadít fel a bal pitvaromban.

Az égiek szeretnek, mivel az említett doki kezelésére szorultam.

A doktor bácsi mialatt a kezemet fogta, arról érdeklődött, hogy miképp sikerült megharapnia egy macskának. Én persze készségesen válaszoltam és igyekeztem nem tudomást venni a bunkó asszisztens nőről, aki gúnyosan vigyorgott az események felvázolásán, mely kimerült abban, hogy: "a beragadt farkát próbáltam kihúzni egy szűk résből". Mondjuk elismerem, hogy ez a mondat kissé furcsán hangzik, de szerencsére a doktor úr abszolút állatvédőként reagálta le a hallottakat, és röhögés helyett inkább arról érdeklődött, hogy mi lett a macska további sorsa. Mondtam, hogy sajnos elszaladt, aztán együtt keseregtünk, hogy milyen borzasztó, hogy a sok f@szparaszt miatt ennyi kóbor állat van. Közben a kezem még mindig abban a cirógatóan meleg és nagy tenyérben pihent...

A tetanuszt nem úsztam meg, pedig nagyon szerettem volna, bár ha azt mondja, hogy helyben élve boncolást végez rajtam, annak is örömest alávetettem volna magam. Ekkor már a minden mindegy, csak érj hozzám, és lehetőleg kurvára fájjon fázisban voltam.

Este az ágyban forgolódva persze csak rá gondoltam. Meg mondjuk átfutott az is agyamon, hogy a párom mostanában mennyit túlórázik, de ezt a fejezetet hamar átlapoztam, mert sokkal kényelmesebben aludtam nélküle.

A doki mosolyát felidézve az aurám még másnap is élénk pinkbe váltott át, így gondolhatjátok, hogy amikor reggel a konyhába kilépve a kedves páromat ráborulva az asztallapra megpillantottam, milyen ambivalens érzések kerítettek a hatalmukba.

Ne kérdezzétek miért voltunk együtt. Se gyerek, se hitel, se közös világnézet nem kötött össze minket. Maradjunk annyiban, hogy az ember fiatalon sok marhaságot csinál. Én a drog helyett inkább egy érzelemmentes kapcsolatban elégítettem ki az extrém kalandok iránti szenvedélyemet.

Azért érdekes, hogy soha annyi fickó nem akart megközelíteni, mint abban az időintervallumban, amikor abban a groteszk kapcsolatban éltem. Talán érezték, hogy a nő lélekben egyedül van, vagy ne legyek ennyire romantikus: érezték, hogy a nő akkor részesül jó szexben, amikor egy kereskedelmi csatorna műveltségi műsort sugároz.

Tehát dokira visszatérve. Mint az amcsi romcsi filmekben: a tag megkeresett a munkahelyemen! Amikor megláttam akkor ugrott be, hogy vizsgálat közben mintegy mellékesen megkérdezte tőlem, hogy merre dolgozom, én meg jól nevelt lányhoz illőn elárultam.

Jaj az a pillanat! Ott állt előttem az a test. Ráadásul civilben is olyan volt, mint egy minőségi bonbon, aminek a darabjait még senki nem rágta meg. Semmi másra nem vágytam csak arra, hogy az ízlelőbimbóim kényeztetése alatt szétolvadjon a kéjtől kínzó mámoros végtelenségében.

- Hogy szolgál az egészsége?- kérdezte azon a karcos-bizsergető hangján

Kész, bumm, rögtön beugrott Mr. Darcy, amikor vizes ingben Lizzy családja felől érdeklődött. Helyben meghaltam vagy tizenegyszer.

Most figyeljetek: az illető úr miután megnyugodott, hogy jó egészségnek örvendek, megemlítette, hogy az egyik nagyon jó barátja asszisztens nőt keres hétvégi műszakra. Szuper, hányok a vértől, felfordul a gyomrom ha tűt látok, abszolút nekem találták ki a melót. Amúgy is, van munkám, most akkor heee?

De ez a munka engem boldoggá tenne- érvelt a doktor bácsi. Mert egy állatorvos az ürge, és adjak a dolognak egy esélyt. Aztán mellesleg megkérdezte, hogy meddig dolgozom, és utána nem-e iszunk meg egy bambit valahol. Gondoltam miért ne, és azzal nyugtattam magam, hogy ez egy munkamegbeszélés, a páromról meg amúgy sem sokat tudok mostanában, vágjunk bele.

Elvitt egy flancos étterembe, konkrétan a város egyik legpuccosabb éttermébe. Hurrá, megint a köreimben mozgok...

Megbocsájtottam neki, mivel számára ez természetes közeg volt. A pincérekkel lazán eldiskurált, én meg tologattam ide-oda a nem tudom milyen fantázianévvel ellátott biszbaszokat a tányéromon.

Ennek ellenére csodásan sikerült az este, és az autóban kuporogva már azt fogalmaztam, hogy miképp közöljem a párommal, hogy menjünk szét, mert amúgy is egyáltalán minek élünk együtt?!

A ház előtt leállította a motort és a kezébe vette a kezemet...szent retek, szívem a számban, vagy a torkomban, nem tudom, hogy hol volt, de nem a helyén, az tuti. Pár hosszú és végtelennek tűnő másodpercig simogatta, majd illedelemesen jó éjt-et kívánt és elköszönt.

Kirobbanó boldogságomból adódóan a lelkem a Voyager-1-es űrszondán landolt. Végre egy igazi úriember, aki nem esik nekem, aki finom, de mégis huncut a tekintete, és aki-reményeim szerint- olyan karakán módon fog a hátamra fektetni, hogy attól még az ágybetétnek is orgazmusa lesz.

Másnap ismét értem jött, és megint együtt töltöttük az estét. Ezúttal sem ért hozzám. Megbeszéltük, hogy hétvégén bemutat a barátjának. Az állatdokinak. Azt hiszem három centivel a föld felett lépdeltem utána, amikor bementem a rendelőbe. Fel sem tűnt, hogy rajtunk kívül senki nincs ott. Szépen bemutatott a barátjának, váltottunk pár szót egymással, majd az állatorvos úr kérte, hogy tipegjek oda a számítógéphez, hogy mutasson valamit.

Hát szó mi szó gyerekek, mutatott.

Kedves és szőrös kis állatok képeire számítottam, és ha nagyon ki akarom forgatni a szavakat el kell, hogy ismerjem, hogy morbid értelemben véve, tulajdonképpen azok díszelegtek a monitoron.

Ja: két szőrös, meg egy csupasz felállásban. Kétszer kellett megnéznem, hogy egyszer elhiggyem, hogy a videóban három ember szerepel, és nem egy pucér csaj, akiből itt-ott kinőtt két pasi.

- Mit szólsz ehhez?- kérdezi az állatdoki

- Ez most valami anatómiai kérdés?- hebegem gyámoltalanul, de a kaján vigyor láttán megvilágosodok.

Bátortalanul nézek a pár perce még úriemberként istenített doktor bácsimra, aki nyeglén rákönyököl az asztalra, felemeli az államat és felteszi a kérdést.

- Na, akkor felfekszel a vizsgálóasztalra?-

Lehet, hogy beteges, de szerencsétlen anyukám szavai villantak be: Mer' veled mindig történik valami!

A következő néhány percben összegereblyéztem a szavakat a fejemben, majd megkérdeztem, hogy érintetlenül elhagyhatom-e a vizsgálót. A két férfi felháborodva és értetlenül bámult rám.

- Mégis minek tartasz te minket?-a doki kérdés hallatán odasompolyogtam az ajtóhoz, és a csalódottságomat nem leplezve ennyit feleltem:

- Férfiaknak. De tévedtem-

Este elmeséltem a lányoknak, persze egyik sem hitte el. Neeeem, ilyen nincs, biztos csak szívattak stb. Na igen, gyorsan felismertem, hogy a csapatból mindig én lógok ki.  Aztán megkérdezték, hogy mi a neve, én elárultam, mire az egyik lány felkiáltott.

- Basszus a kislánya abba az oviba jár, ahova a nővérem fia is- ez még hiányzott ahhoz, hogy megrendeljem a konyakot.

- Kísérőt?- a pincér udvarias kérdése volt az i betűn a pont.

- Nem hallottad mit kértem? Konyakot! Miért gondolod, hogy egy nőnek feltétlenül szüksége van kísérőre?- mire kimondtam, már elsüllyedtem. Megsemmisülve kértem bocsánatot. A srác rendes volt, legyintett és hozott egy dupla konyakot.

- Nem érdekel ha sértésnek veszi, de én fizetem- mondta, miközben letette elém. A lányok persze helyben elolvadtak, hogy milyen fantasztikus úriember, és remek pincér.

- Oh ez csak mellékes- szabadkozott a tüsire nyírt hajú - Az orvosira járok, és kell a pénz-

Mire a mondat végére ért, már fel is hajtottam az italt, és köszönés nélkül távoztam.

Pitsába, megint nem lett a szőke lovas hercegből semmi.

Aki nem hiszi, járjon velem.

Tovább
0

a plátói szerelem sötét oldala



Csók Cunciák!

Történelmi pillanathoz érkeztünk Drágáim, történelmihez!

Na jó nem, de manapság divat a drámai felvezetés.

Nyekeregtem a múltkori bejegyzésemben, hogy kitálalom a mocskos hálószoba titkaimat, és szavamon fogtam magam.

Rendben, lehet, hogy nem mocskos, de a a fantáziám élmények híján néha önálló projectbe kezd...

Tehát ott hagytuk abba, hogy dobott Peti egy városi nimfa miatt, és én ezek után elvégeztem az általános iskolát, ahol csak poszter szerelmem volt, de ő annyira ciki, hogy nem adom hozzá a billentyűzetemet. Szerencsére szakközépben képzeletben már jegyben jártam Jim Morrisonnal, és ő helyre hozta az énképemet, amit az említett tini sztár rombolt rommá.

Történetünk főszereplője...nevezzünk engem most Fanninak, az olyan...Fannis. Vidám és múzsai. És én mindig is szerettem volna múzsa lenni,de nagyjából annyira ihlettem meg a férfiakat, mint egy másnapos hortobágyi palacsinta, ami a sárga kavicsos úton esett ki Vera kezéből, miközben a vonatra sietett. Haja finom gyöngyvirág kölni illatot áraszt, melynek rakoncátlan tincseiben még ott simul Ádám gyengéd érintése. Kecsesen fut a vonat felé, cirmos szemében könnyek csillognak, és amint könnyedén felszökken a vonatra, a palacsintát véletlenül kiejti a kezéből. Észre sem veszi, hiszen semmi másra nem koncentrál csak Ádám utolsó mondataira, melynek dallama a szívverésével azonos ritmusban dobog: írni fogok...

Hangsúlyozom a sztoriban én a palacsinta vagyok, akin időközben a termetes Margit néni átvonszolja a szocializmusból megmaradt bőröndjét, mialatt hátra kiabál a negyven kilós férjének, hogy: Bééélaa, gyere már, elmegy a vonat!

Szóval én soha nem voltam az a menő csaj féle. A suliba, ahol a letöltendőmet ültem, zömmel fiúk jártak. A tanárok abszolút reál irányba törték le a szárnyainkat, és én mint lelkes irodalom kedvelő, egyértelmű, hogy ilyen iskolába adtam be a jelentkezési lapomat. Majd egyszer őszintére iszom magam, és ezt is elmesélem. Ne aggódjatok, pár konyak, és fárasztóan megnyílok!

Na, sztori. Ja és a történet száz százalékig valós, csak a neveket változtattam meg.

Fanni minden nap méla undorral ment be az iskolába. Lelke összes létező rezdülésével utálta az iskolát.  Az egész tini kora arról szólt, hogy azt várta, hogy leérettségizik és végre "szabadul". Szörnyű kínokat élt át, ráadásul az osztályba már nem tudom mennyi, de kb. 10lány járt, azok pedig két kategóriába voltak sorolhatóak: menő csajok, és stréberek. A harmadik, kategória nélküli volt Fanni.

A menő csajok közül szerencséjére páran kedvelték, mivel viccesnek találták, hogy a nagyapja kötött pulóverében, szakadt farmerben és ormótlan bakancsban lubickolt a komfort zónája extrém fokon. No konkurencia alapon foglalkoztatták a szentemet. Fanni meg örült, hogy végre nem csak a fejében lévő hangokkal beszélget.

.

Nem volt fiú, aki egyáltalán nőstény számba vegye, nemhogy JÁRNI vele?! Nem zavarta, úgy fogta fel, hogy ő így védekezik a nemi betegségek és a nem kívánatos terhesség ellen.

Aztán egy napon megtörtént a csoda. A csoda pedig egy magas, vállig érő hajú fiú formájában testesült meg. Aki ráadásul nem divatmajom sportcipőben járt! Abszolút mentes volt a márkajelzésektől. Sötét kabátja volt, és az egész jelenség olyan volt, mint egy meg nem értett bölcsészhallgató, aki a kilencvenes évek és a századforduló kusza és buja nászának egyetlen és eltitkolt szerelemgyermeke. Gyönyörű volt, mint a villával ketté vájt omlós szilvásgombóc, melyből a fahéjas-cukros, lila máz a hófehér porcelán tányér peremére folyik...

Gondolhatjátok! Hősnőnk sorsa megpecsételődött: a szerelem úgy verte állcsúcson, mint Józsit a demizsonos bor.

Az egyik menő lány-legyen Zsani- ugyanazon az útvonalon közlekedett, mint Fanni, így jobb híján együtt utaztak egy darabon. A mesebeli herceg meg valahogy mindig felbukkant az út során, amit Fanni egy idő után égi jelként aposztrofált. Egyébként ha Zsani nem mondja neki, hogy a fiú őt nézi, akkor  a lány álmában sem feltételezte volna, hogy ilyen reakciót vált ki a legényből. Aztán teltek-múltak a hónapok és Fanninak rá kellett jönnie, hogy de, ez a fiú bizony rá mosolyog, nem pedig a címlap külsős Zsanira. Milyen csodálatos is volt matek órákon arról ábrándozni, hogy már csak pár óra és végre újra egymásra néznek egy pillanatra... Várni a találkozást, aminek alkalmával semmi különös nem történik a külvilág számára, de Fanniban az egész univerzum megremeg.

Mint mondani szokás: az élet a legjobb forgatókönyvíró.

Történt egyszer, hogy Fanni megismerkedett a szomszédba költöző Katával, és egész jól megértették egymást. Aztán egy napon megbeszélték, hogy Fanni bemegy Kata elé a suliba. Azt hiszem egyértelmű, hogy pont abba a suliba járt A Fiú is.

Fanni ott álldogált és várta Katát, amikor egyszer csak a herceggé kinevezett dalia kilépett a barátaival a kapun. Fanni helyben háromszor újraélesztette magát, miközben azon agyalt, hogy mi van a ha fiú észreveszi és azt gondolja, hogy kinyomozta, hogy hova jár? Az azért vállalhatatlanul ciki, és már majdnem elosont, amikor Kata rákiabált. Fanni gyorsan intett, hogy Kata menjen már oda és szinte elmenekült a tett helyszínéről. Később a buszon persze elmesélte az egészet a barátnőjének, akitől megtudta a fiú nevét. A srác neve hallatán ugyan egy kicsit húzta a száját, de úgy volt vele, hogy azért mert  szülei hülye nevet adtak szegénynek, még lehet normális. Kata mást nem tudott a fiúról, mivel nem egy osztályba jártak, de Fanni így is az egekben szárnyalt az örömtől.

Az események innentől kezdve felgyorsultak.

Másnap a fiú egyeztetett Katával, hogy randit kérjen Fannitól. Akkor még nem volt mobil, meg ilyen bigyók, amiket rendszerint a végbelébe akarok tolni minden egyes köcsögnek, akik velem szembe jönnek az utcán és közben pötyögnek. És nekem jönnek! Nekem jönnek a kis retardált faroktarisznyák! Mer' ugye azonnal de rögtön ki kell posztolni minden egyes nyikorgást az életünkről! Mintha bárkit is érdekelne?! Innen üzenem, hogy még anyátokat is hidegen hagyja, hogy mi a szent retek tombol a csíra kis világotokban!

Na higgadok.

Tehát: randi lebeszélve. A sulitól nem messze egy csodás parkban...hmm mennyország állapot.

Fanni a mai napig emlékszik a srácra.

Mint egy lovag úgy ült a színes falevelekben pompázó parkban a keskeny fapadon, és őt nézte. Csak és kizárólag őt, ahogy esetlenül botorkál felé.

(Remélem az tiszta sor, hogy a főhősnő előző éjszaka nagyjából 3órát volt képes aludni)

Remegő hangon köszön, a fiú mosolyogva biccent és megpaskolja a padot. Fanni tétován mellé csuklik. Pár édes és gyönyörű perc, melyben egyikük sem szólal meg, csak élvezik a pillanatot, hogy végre egymásra találtak. Aztán a lány érzi, hogy a fiú felé fordítja az arcát és őt figyeli. Összeszedi minden bátorságát és ránéz. A kopott-smaragd színű szempár úgy csillog rá a sűrű szempillák alól, hogy a lány ekkor már a nemében sem biztos. És a szája...a duzzadt, élénk piros ajak, mely kéjes csókra csábítóan szétnyílik, hogy az enyhén rekedtes, kölyök, de inkább már férfire hajazó hang utat törjön magának...

A mámor ekkor már a tetőfokán lejti vad táncát, de valami mégis bezavar a képbe. Igen, a látvány nem egyeztethető össze a hallottakkal. Fanni szürkeállománya ismét odadobja a lánynak az elhangozott mondatot.

- Akkor jössz dugni?-

Fanni a mai napig nem tudja, hogy miképp került haza, csak arra, hogy mint akit leöntöttek egy lavór hideg vízzel úgy pattant fel a padról.

Este az ablakban ülve elhatározta, hogy nagyon kisírja magát. De nem tudott. Annyira üresnek érezte magát, hogy képtelen volt egy árva könnycseppet is kicsikarni magából.

Amikor másnap elmesélte Katának és Zsaninak a történteket,  a lányok vegyesen fogadták a hallottakat. Kata egy legyintéssel elintézte a dolgot, mondván: a pasik csak abban különböznek egymástól, hogy az egyik szőke, a másik sötét hajú, Zsani pedig megkérdezte Fannitól, hogy zavarná-e, ha ő randizna a sráccal.

Fannit nem zavarta, Zsani pedig ismételten tapasztaltabb lett.

A rákövetkező két évben a lány mindig az eggyel későbbi busszal ment haza, hogy a fiúval többet véletlenül se találkozzon.

Azóta sem látta, és ez Fanni és Perla szerint is így van jól.

Tovább
0

perla

blogavatar

...hozzáadott cukorral és citrommal ízesített női "gondolatok rendszere" (ha-ha). Nyomokban iróniát és cinizmust tartalmazhat! Fogyaszd egészséggel!

Utolsó kommentek

Utoljára kommentelt bejegyzések