perla

Mitől "übercuki" a férfi?



Nemrég -önhibámon kívül- egy olyan női társaságba keveredtem, ahol a résztvevőknek a legégetőbb problémája az volt, hogy alaposan kitárgyalják a férfiakat (eredetiség ötös...) Kategórián belül is az elvált, gyermekét/gyermeküket egyedül nevelő apukák kerültek terítékre, akiknek állítólag sokkal könnyebb társat találniuk, mint ugyanilyen felállásban a nőknek. És, hogy miért? Íme a "tudományos" magyarázat ;)

"A férfi teste nem változik meg a szülés után, sőt a vaginája sem tágul kráterré, és mivel az asszonnyal a gyermekvállalás után béna a szex, ezért annyira ki van éhezve, hogy már messziről "full orgazmust okozok neked" szagot áraszt, erre pedig melyik csaj nem bukik?"

"Válás után a gyereket a legtöbb esetben az anyánál helyezik el. Ha a gyerek mégis az apához kerül, akkor azzal azt az üzenetet hordozza, hogy a jóhiszeműsége miatt egy mocskos és mindenre elszánt dögöt választott feleségnek, aki galád módon megvezette, magyarul ő egy áldozat. A nőt úgy kódolták, hogy gondoskodni akar. Na, akkor most képzeld el, hogy ott áll előtted egy elvált apuka egy bűbáj kisgyerekkel, makulátlanul felöltöztetve. Hát nem éééédes? Gyűrött a gyerek ruhája? Drága ember, hogy is tudna vasalni, elvégre férfi?! Ugyanez a szitu nőnél: ha csinosan ki van készítve a gyerek, akkor a nő milyen merev picsa, mert a gyereknek kényelmes ruhát kell hordania, nem páncélt. De ha az öltözéke nem olyan, mintha skatulyából rántották volna ki, akkor az anya egy trehány ócska szuka, hogy nem látja el rendesen a gyereket"

"A nőt a befogadásra kódolták. Neki nem gond egy "idegen" gyereket a sajátjaként szeretni. A férfiak ellenben imádják megjelölni a territóriumukat, náluk státuszszimbólum, hogy a saját gyerekükön kívül másét ne neveljék"

"A mai napig megbélyegzik azokat a nőket, akik egyedül maradnak a gyerekükkel. Mert biztos, hogy valamit elcseszett és magának köszönheti a sorsát-tartja a közvélemény. A férfiakat valahogy jobban sajnálják egy válás után, mert ugyebár a gyereket rendszerint az anyánál helyezik el, és tény, hogy ez baromi nagy büntetés tud lenni egy apának, de azért egyedül maradni egy anyának a gyerekével szintén nem leányálom. Csak az valahogy természetes, hogy majd a nő megoldja nemcsak a gyerek, de a saját életét is"

"Egy negyvenes férfi már egy kutyával is cuki, míg egy negyvenes nő ha macskát tart, az csak és kizárólag egy frigid szingli lehet. Kvázi egy pasi gyerekkel maga az übercuki kategória, a nő meg egy szánalmas elvált asszony"

"Az emberek véleménye egy elvált, gyermekes apukáról az éjszakában: magányos, társat keres. Ugyanilyen felállásban egy nőről: nézd a ribancot, apát keres a gyerekének"

Igen, ez az "érv" már nálam sem ment humor számba, de mivel terveim közt szerepel, hogy még pár évtizedet lehúzok ebben az életben, ezért úgy döntöttem, hogy a bölcs hallgatást választom, megtartva magamnak azt a véleményemet, hogy  abszolút embertípus függő, hogy ki milyen tartozékokkal vállal be egy párkapcsolatot.

Ugyanakkor tény, hogy a hozzám közeli házban élő apuka, aki egymaga neveli a két kislányát, a helyiek által kiérdemelte a hős stigmát. Persze azt is be kell látnunk, hogy a jogrendszer egy válás esetén alapvetően anyabarát, így talán nem véletlen, hogy ezek az apukák élveznek némi privilégiumot a társadalom szemében. Én mindenesetre egyik féllel sem cserélnék, és szerintem egy válás után pont mindenkinek megvan a maga baja, az pedig, hogy milyen társat sikerül maguknak találni, nagyjából rajtuk múlik, nem pedig azon, hogy kinek van gyermeke vagy sem.

Eme bölcseleteimet már csak az üres poharammal tudtam megosztani, mivel időközben befutottak a "kétségbeesetten keresem a lelki nyomorom ill. társam" női képviselői. Aztán megkezdődött a harc a szingli kontra szingli mamik közt, melynek fő hangadója korunk jellegzetes nőtípusa volt: a sikeres, vezető beosztású, több diplomás, szuper szexi független nő, aki szerint nincs lehetetlenebb dolog annál, mint "ilyen kiegészítőkkel egy normális pasit találni".

Na, nesze neked globális felmelegedés problémája, a gondok itt kezdődnek, de ez már egy másik bejegyzés témája.

Tovább
10

Barbie, takarodj! Új példakép a kislányoknak: a csücsörítős celeb céda



Először is már a legelején szeretném leszögezni, hogy tisztában vagyok azzal, hogy könnyebb az axiomatikus halmazelmélet és a posztparmenideánus filozófia kérdéseire megtalálni a választ, mint arra, amire ebben a bejegyzésben vállalkozom, de mivel 2016-ot már régóta a kihívás évének érzem, ezért szinte gigászi boldogság ragadott magával, amikor egy a harmincas éveinek a közepén járó, független nő arról panaszkodott, hogy ha a férfiak elítélik a szajhákat, mégis miért van ennyi belőlük?
 

A média napi szinten hozza le a pornókirálynőkből dj-vé avanzsált éjszakai pillangókkal kapcsolatos "híreket"; a vécé vagyis vévé prostikról szóló írásokat; az üresfejű celebcédák ócska pózolásait; hírhedtségek "merész villantásait"; Dubajban KIZÁRÓLAG csak fotózáson részt vevő modellek "végtelen hosszú" combjait  stb.
Valljuk be ezek a cikkek nagy százalékban a férfiaknak szólnak. Azoknak a férfiaknak is, akik elítélik ezeket a nőket, de azért nyomnak egy like-ot eme hölgyemények képe mellé, ezzel is azt erősítve, hogy hajrá lányok, semmi baj azzal, ha valaki ribanc: nyomd ki a segged, tedd ki a cicid, torkozz bátran...Rozika a zöldségespultból meg naná, hogy azon nyomban posztol a face-re egy sejtelmes kombinés képet, mert hát "a Sanyi teccikelte a Celeb Cili cicis képét". Sanyit pedig meg kell szerezni, és ha Sanyinak a belevaló (így is fogalmazhatunk) csajok tetszenek, akkor hajrá fürdőkádban pancsolós képek, kit érdekel, hogy a háttérben a klotyón ülve Józsi éppen a napi bánatát nyomja ki?
 

Meggyőződésem, hogy a celebpillangóknak a médiában való futtatása (meg a médián kívüli is) hozzájárul ahhoz, hogy a lányok könnyebben mondanak igen-t egy olyan dologra, amit később talán megbánnak, és amit a férfiak többsége mélységesen elítélendőnek tart.
De a nő miért ne mondana igen-t? Hiszen dubaikinga és társai folynak a csapból is követendő példaként, sőt a a kommentelők közt is nem kis százalékban vannak jelen azok a hozzászólok, akik szerint semmi baj nincs azzal a "foglalkozással", amiből ezek a lányok élnek, sőt "lecumizhatna","sunáznám","tolnám, mint a lopott biciklit" de, DE az én nőm ezt ne csinálja, a lányomról már nem is beszélve!

Hajrá skizofrénia!

Nyugalom, nem élek tündérmesében, tudom, hogy ez egy ősi szakma. Az sem újdonság a számomra, hogy kurvák mindig is voltak, vannak és lesznek.
De könyörgöm ennyi??? Naponta lehet cikket olvasni arról, hogy melyik milyen színűre festette a szilikonos porszívószáját, és már az is tudja, hogy ki az a Villantós Valagú Vilhelmina, aki még soha a büdös életében nem kapcsolta be a tévét, ellenben egy feltörekvő tehetségről annyi hírt lehet találni, mint örömforrást a zsigereinkben a sárga csekkek letudása után.
 

Utálom ha azt mondják, hogy "bezzeg az én időmben..."de vegyük már észre, hogy nem is olyan régen még olyan emberek kerültek a címlapokra, akiknek azt sem tudtuk, hogy ki a párja, nem ám azt, hogy hogy néz ki a vaginájuk...belülről...Akkor az a döbbenetes helyzet volt a jellemző, hogy a nők azért kerültek címlapra, mert mondjuk tapsviharban volt részük egy színházi előadás után, nem pedig azért, mert a saját seggének a zsírját tuszkolták bele a pofájába.
 

Halálosan unom már ezt a sok bárcást, és a nők elleni merényletnek tartom a nyilvános szerepeltetésüket, mert az ilyeneknek köszönhetően emelkedik azon férfiak száma, akik már képtelenek fenntartások nélkül közelíteni a gyengébbik nemhez.

Félreértés ne essék, mindenki csinálja azt, azzal, amit akar, de már elegem van ebből az örömlány futtatásból.
Többre becsülöm azokat a prostikat, akik kiállnak az út szélére,mert ők legalább felvállalják, hogy "ez van srácok, óránként ennyiért vagyunk a rabszolgáitok"
Ők legalább nem játszmáznak, nem nézik hülyének a férfiakat, a kislányokat, akik példaképüknek tartják őket, ráadásul önmagukat sem (mondjuk ez mellkasból nem érdekel, de legyen a részemről valami emberi megnyilvánulás is az irányukba)
 

Szóval roppant egyszerű a médiára fogni a nők elkorcsosulásának a jelenségét, de bármennyire is fájdalmas belátni, ez a mi hibánk. Addig amíg rákattintunk egy szajháról szóló írásra, ne csodálkozzunk azon, hogy ezt a kínálatot kapjuk. Tudom, hogy támadni mindig egyszerűbb, mint belátni azt ha hibáztunk, de a saját érdekünkben nem ártana ha gyakorolnánk némi önkritikát. Azt gondolom, hogy mindannyian tartozunk önmagunknak annyival, hogy nem járulunk hozzá az erkölcsi hulladékok sztárolásához, mert ellenkező esetben nincs jogunk felháborodni azon, hogy a bulvár hírek 80 százaléka olyan érzést kelt az emberben, mintha egy bordélyház lakóinak az életét ismertetnék meg az olvasóval.

"Mert boldogok a médiapillangók, mert övék a like, a komment és a szívecskés smiley szentháromsága"

D.C.                           

Tovább
5

Léteznek még átlagos nők?



A napokban összehozott az a drága jó sors egy szupernővel. Na nem olyan felállásra kell gondolni, ami elég sok férfinak tetszik nő és nő között, hanem csak egy szimpla beszélgetést kell érteni alatta. Jó, ez túlzás, mert a végtelennek tűnő fél óra, amit vele töltöttem azzal telt, hogy ő beszélt én pedig kínomban a szénsavmentes ásványvízben számoltam a buborékokat...

Végighallgattam a szuper férjéről, gyerekéről kutyájáról, macskájáról, hibiszkuszáról való áradatát, üveges tekintettel bámultam a telefonjában lévő képeket, melyeken keresztül bemutatta az "amerikai álom" életüket, és közben azon gondolkodtam, hogy ő most tényleg ilyen szuperül boldog vagy ennyire csőberekedt látókörrel van megáldva?

Hazafelé tartva nem egy hasonló szupernőn akadt meg a szemem és így jutottam el ahhoz az egyszerű kérdéshez, hogy: léteznek még átlagos nők? Rajtam kívül, persze.

Él még ezen a bolygón olyan nő, aki nem tökéletes facebook barátnő, anya, kedves, feleség, szerető, szingli stb. hanem szimplán egy átlagos nő nemű lény? Akinek mondjuk időnként állatira nincsen kedve kitakarítani, főzni, szeretkezni, lefutni 30 kört a háztömb körül, hogy olyan teste legyen, mint Rubint Rékának és Norbinak...egyszerre? Aki ha nyaralni megy, akkor nem jelentkezik be sehonnan és nem posztolja ki, hogy milyen szuperül érzi magát Középsőszentbattyánban? Aki a nászútján a nászútját tölti  és semmilyen dokumentációval nem tudatja, hogy a  szuper Nyuszója milyen állatira sokáig bírja? Aki a várandósságát intim élményként éli meg, és nem tolja a többiek arcába a még fel sem sírt szuper pocaklakójának a képét? Aki nem igyekszik betegesen és szánalmasan azt a látszatot kelteni, hogy minden abszolút rendben van az életével? Nemhogy rendben, hanem szuperül...

Igen-igen, tudom jól, hogy ez egy felszínes élet bemutatása, és ezek az emberek rendszerint el akarják hitetni a külső szemlélővel, hogy mennyire elképesztően boldogok  a tökéletes, csillámokban gazdag, takony szerű sziruppal lehányt kis világukban, de ez az illúziókeltés akkor is működik.

Működik, mert ha ennek az ellenkezője lenne, akkor a plasztikai sebészek egy ukrán kiskocsmában max. A halál és a pingvint elemezhetnék, nem pedig a hozzájuk betérő nőknek a bőrszerkezetét.

Tömkelegével gyártjuk a szupernőket. És most nem a média luxusprostijairól beszélek, akiket glamour modellként és egyéb celeb hölgyeményként próbálnak bezabáltatni velünk, miközben nyílt titok, hogy ezek a lányok pénzért cserébe bárki után megtörlik a szájukat. Nem róluk van szó, hanem mondjuk a szomszéd faluban élő Jolánkáról, aki nem rest a szuper életének minden egyes szuper pillanatát megörökíteni és feltenni a világhálóra.

Miért akarunk ennyire szuperek lenni?

Tökéletesen jól tudjuk, sőt, ordít belül a hang, hogy "de olyan nem létezik, hogy amikor egy nő leül, akkor a hasán ne legyen redő", mégis ki ez a sok Ms. Retusa?! Félreértés ne essék. Nem vagyok elhízva, mielőtt egy olyan rádiós szól be, akinek a sérója már a '80-as években is ultra ciki volt. Átlagos testalkatú, átlagos életet élő, átlagos nő vagyok. Aki időnként szeret megenni egy akkora süteményt, hogy a másik felét Kyösti Mäkimattila tartja Finnországban. Aki futás után foltokban vörösödik ki, és ezáltal szemkárosodást okoz a kinézetével. Aki reggel kócosan és álmos fejjel ébred, a haja az esőben vizes lesz, dögmelegben a sminkje elfolyik, ha nevet, akkor ráncok keletkeznek az arcán, ha lefekszik akkor a testére hat a gravitáció, és olyan is elő szokott vele fordulni, hogy betörik a körme...durva, mi?

Tudom, hogy ezek abszolút átlagos dolgok, és tudom, hogy rajtam kívül a nagy többség pontosan ugyanilyen, de akkor mégis miért asszisztálunk ennek a sok harcos-amazon-trendi-menő szupermacának ahhoz, hogy pl. egy vasárnapi ebéd elfogyasztása után beinduljon a lelkiismeret furdalás és egy ótvar vágási hízónak érezzük magunkat a bűntudattól? Aki ráadásul akkora szemét, hogy az étkezést követően nem is mosogat el rögtön, sőt még ahhoz sincsen kedve, hogy este elmenjen edzeni a méregdrága full szexi cicagatyájában (meg mondjuk nincs is neki olyan, csak a hagyományos márka jelzés nélküli).

Miért van az, hogy az emberek nagy része egy elérhetetlen és megvalósíthatatlan szuper életet akar magának?

A választ nem tudom, mert nesze nekem, átlagos vagyok...

Nem pedig szupercsaj, aki minden egyes képen "véletlenül" úgy pózol, hogy látszódjon a betonkemény segge; nem szuper szingli, aki a nagy önmegvalósítása közben félúton elhagyta az érzelmeit; nem szuper anyuka, akinek a gyereke már 6 hetes korában eredeti nyelven olvassa a József és testvéreit; nem szuper értelmiségi, aki annyira értelmiségi, hogy egy fergeteges házibulin is a neofreudiánus irányzatokról társalog; nem szuper elvont művészlélek, aki állítása szerint még életében nem kapcsolta be a tévét; nem szuper spirituális javasasszony, aki annyira meg van világosodva, hogy helyben üli meg a táltost meg a lovát, és ráadásul közel sem az a szupernő, aki eme kategóriákba egyszerre besorolható, mindenkinél mindent jobban tudó istennő.

Ez van, nem lehet mindenki szupernő, de talán nem is olyan nagy tragédia, mert  ha hibázok legalább senki nem róhat semmit a szememre, nem beszélve arról, hogy egy esetleges meteor becsapódásakor batman nem fog velem számolni a világmegmentési projectben. Ezek után ha jobban belegondolok az átlagosságom egy égi ajándék, és ennél kevés jobb dolog történhet velem az életben...

Tovább
33

Mi kell a nőnek?



Na, mégis mi? FÉRFI! Meg persze szerelem, szex és csokis süti.

De vizsgáljuk meg a  kérdést egy kicsit a komolytalanabb oldaláról is...

Az okos és hozzáértő emberek szerint mostanában sokkal több magányos nő és férfi él, mint ...mint akkor, amikor még azért aggódtunk, hogy Julcsi a Szomszédokból lefekszik-e a lombrágó-magas szőke rendőr sráccal vagy sem.

A spiritualitás önjelölt szellemi vezetői brutálisan meggazdagodnak a magányos emberekből, elvégre egy magára valamit is adó szingli olyan lelkesen posztolja a facebook-on a napi életbölcsességeket, melyek az örök boldogsághoz vezetnek, mint ahogy Józsi önti magába az akciós kannás bort.

Én eddig úgy álltam ehhez a jelenséghez, hogy oké, én is látom, hogy mennyi magányos szingli, 40-es elvált anyuka, apuka, sorsára hagyott és elhasznált összetört szív kódorog mindenfelé, de nem igen izgatott ez a téma.

Viszont az utóbbi időben több férfi nekem szegezte azt a bűvös kérdést, hogy "mi kell a nőnek?" Persze a válaszom mindig az volt, hogy erre nem lehet nagy általánosságban felelni, én csak azt tudom, hogy nekem mi kell, ha egyáltalán tudom, és nem csupán sejtem...

Aztán amikor egy kifejezetten sármos, intelligens, jó humorú, mondhatni álom Férfi csalódottan és dühösen  megkérdezte tőlem, hogy na, de mégis mi a fa..sálálá kell nekünk nőknek, akkor mélyen magamba szálltam és elhatároztam, hogy mialatt elmegyek a belső énemet megkeresni, útközben felszedem az elkeveredett választ is.

Nos, mélyen tisztelt Uraim, íme pontokba szedve-barátnőim által hitelesítve- a használati útmutató, mely elvezeti Önöket a gyengébbik nem szívéhez, alkarjához, lábához...

Udvarlás

Nem hiszem el, hogy létezik olyan nő a Földön, akinek nem fontos az udvarlás. Még abban az esetben is, ha mindkét fél tudja, hogy a kapcsolat egy kölcsönös testgyűrésen kívül mást nem fog megélni.
Uraim, tessék udvarolni! Kérem szépen, vagyis könyörgöm! Attól nem lesznek nyálasak és röhejesek, ha a szexuális töltetű megjegyzések helyett apró és figyelmes bókokkal halmozzák el a nőt. A nő pedig imád ragyogni és szép lenni.

Fárasztó dolog észrevenni és megdicsérni, hogy új parfümöt használunk, vagy voltunk fodrásznál? Gondoljanak arra, hogy Önöknek akarunk szépek lenni. Na jó, meg persze magunknak is, meg irigykedjen a sok másik vetélytárs, de az elsődleges figyelmet és elismerést a Férfitől várjuk.

"De én nem tudok ilyen romantikus dolgokat mondani" hangzik el a kelleténél gyakrabban a kifogás. Tipp: google! A kereső programba az aktuális, végtelen nyelőcsővel rendelkező pornó-királynő neve helyett írják be pl. azt, hogy  "legszebb szerelmes versek". Nem kell felszisszenni, nem az egész verset akarjuk hallani, elég ha egy sort idéznek. Meglátják, hogy a romantikus szavak hallatán olyan homogén állapotúvá válunk, hogy győzik majd megtalálni magukat a csillogó szempárban.

(És ráadásul ha ugyanezt a kényeztetést az ágyban sem mellőzik, akkor még az is előfordulhat, hogy nem leszünk restek olyat adni Önöknek, amiért bizonyos országokban halálbüntetést kapnánk...)
 

Megértő hallgatás, vagy legalább annak az imitálása

...mert nekünk igenis komoly problémát okoz, hogy pl. melyik hajfestéket vásároljuk meg, még akkor is, ha a két árnyalat közt mindössze egy anorexiás hangyabokányi eltérés van. Tessék a tükör elé állni és gyakorolni: képzeljék el, hogy közlik Önökkel a rossz hírt, miszerint a kedvenc focicsapatuk vereséget szenvedett...Na, pontosan ezt arckifejezést akarjuk látni, amikor arról panaszkodunk, hogy híztunk 3.5 kilót.
Ne bagatellizálják el a problémáinkat, mert akkor könnyen úgy érezhetjük magunkat, mint egy használati tárgy. A használati tárgyak pedig hamar elromlanak és helyettük újat kell beszerezni, magyarul ismét indulhat elölről a munka.
 

Legyenek bátrak!
Nem attól férfi a Férfi, hogy eljátssza a Titanic elsüllyesztéséért felelős jéghegyet, hanem attól, ha nem fél megmutatni az embert is magából. Az embert, aki igenis olykor elfárad, elbizonytalanodik, szomorú, uram bocsássa meg kisgyermekké válik.

Ez miért jó nekünk? Mert annak ellenére, hogy ízig-vérig nőnek tartjuk magunkat, akármilyen meglepő, de mi is emberek vagyunk. És ha két ember találkozik és nem ijednek meg a kölcsönös kitárulkozástól, akkor abból nagy baj nem lehet.



A „minden nő egyforma, céda, pótolható, hisztis" stb. megjegyzések mellőzése
Ezek, és az ezekhez hasonló bölcsességek talán még menőnek számítanak egy Coco Jumbo-t pörgető diszkóban (és ott is kizárólag egy a bárpultnál felejtett epres illatú használt óvszernél) de nem nálunk.

Higgyék el, hogy mi legalább annyira mérgesek vagyunk arra a "rohadt kokottra" aki elhagyta, megcsalta, átverte, kiforgatta, megalázta, tönkre tette, csőbe húzta, leszólta az anyucija főztjét stb. mint Önök.

És miért? Mert pont ezeknek a nők-szégyeneinek köszönhetjük azokat az előítéleteket, amiknek az eltávolításához minimum egy Feldmár dinasztia szükséges.
 

Azok a bizonyos apró figyelmességek
A papír nem csak a wc-ben képes csodákra, hanem egy toll segítségével bámulatos dolgokat képes kiváltani a nőből. Egy kedves mondat felfirkantása egy kis cetlire, amit olyan helyre rejtünk el, amiről tudjuk, hogy a nő a nap folyamán megtalálja, többet ér a világ összes kockahasánál.

Ezen kívül ugyanilyen varázsszernek számítanak az alábbi mondatok:

- ne haragudj

- gyönyörű vagy ma

- kérlek mond el, ha bánt valami

- sajnálom

- meséld el milyen napod volt

és a jolly joker:  anyádnak is vehetsz karácsonyra ajándékot



Őszinteség

Tisztában vagyok azzal, hogy nagggyon necces ponthoz értünk. De ismételten csak azt tudom hangoztatni, hogy sokkal könnyebben képesek vagyunk feldolgozni a fájdalmas igazságot a megalázó hazugságoknál. Tiszteljék meg a nőt annyival, hogy pl. egy rosszul sikerült randi után nem személyazonosságot váltanak és jelentkeznek a NASA-hoz, hogy a teljes felszívódás megvalósítása érdekében kilövessék magukat a világűrbe, hanem őszintén megmondják neki, hogy az Önök részéről nem történt meg a csoda. A „de azért maradjunk barátok" mondat használata ilyen esetekben szigorúan tilos! Az Önök érdekében is. Hiába roppant hízelgő egy szerelmes nő, ne feledjék, hogy a dologból könnyen szex is lehet, a szex után mi pedig nem a hátunkra fordulunk és horkolni kezdünk, hanem kimerítő részletességgel megtervezzük a még meg sem született gyermekünk esküvői szertartását.

(Cssss, elmúlt, minden rendben. Én csak egy lehetséges katasztrófát vázoltam fel, de már vége van, nyugodtan nyissák ki az atombunker ajtaját)

A nő szex után is nő

Tudjuk jól, hogy minden csoda három napig tart és, hogy a nő addig érdekes, amíg le nem vetkőzik, de ha hosszú távú terveik vannak velünk, akkor érdemes a hancúrozás után is kényeztetni minket. Nyugi, nem kell már dóógozni, elég ha a jól bevált módszert alkalmazzák: pár kedves szó, megspékelve némi gyengéd simogatással. 

A bátrabbak felajánlhatják a nőnek, hogy az ágynak a kényelmesebb oldalán hajtsa álomra a fejét!

Ne fogadják el a „semmi"-t!
Nos, kedves Uraim, ha a nő hallgat, az soha nem jó jel. Woody Allen nem analizálja annyit magát a filmjein keresztül mint egy nő az érzelmeit. Nálunk az érzelem az olyan, mint Önöknél a női mell: képtelenek vagyunk nem tudomást venni róluk. És mi is pontosan ugyanúgy szeretünk beszélni róluk, ahogy Önök az ikrekről. Tulajdonképpen mi mást sem teszünk csak az érzelmeinket foglaljuk mondatokba. Belegondolni is több mint aggasztó, hogy mi munkálhat egy nőben, amikor nem beszél...

Tudom, hogy most azzal érvelnek, hogy „de mert a nők ilyenkor azt mondják, hogy semmi bajom". Az kizárt. A nőnek mindig van valami baja. És ilyenkor azért feleljük ezt, mert akkora nagy a baj, hogy az még minket is megijeszt.
Ne hagyják ilyenkor egyedül a nőt a problémáival. Tudatosítsák benne,hogy Önöknek akkor is fontos, amikor nem sziporkázó-tüneményes-bámulatos tündibündicunermuncer, hanem akkor is, amikor éppen a HP korszakát éli meg.
 

+1

Ne feledjék, hogy a valódi titok az Önök személyében rejlik, és ha még a leírásban szereplő apró trükköket is bevetik annak érdekében, hogy elnyerjék az áhított hölgy kegyeit, akkor könnyen egy olyan helyzetben találhatják magukat, hogy a nőből Nő lesz.

Az a Nő, akinek Ön jelenti az imádott, egyetlen, már-már szinte tökéletes Férfit. Ez az érzés pedig bárhogyan is nézzük a "több mint jó" kategória egyszeri és megismételhetetlen állapotát jelzi...

Tovább
40

A macinaci magyar árnya



Na szóval, a helyzet az, hogy nagyjából már mindenki szétanalizálta a tegnapi meccset, így eljött az idő, hogy én is hozzászóljak a témához.

Először is szeretném jelezni, hogy én azon magyarok közé tartozom, aki nem ért sem a focihoz, sem a politikához. Ráadásul nő vagyok, akinek nagyjából most állt össze, hogy mi a nagy büdös franc az a les. Sőt, már volt, hogy előre kiabáltam, hogy les! A szöglet meg a sarok. Majd egyszer azt is megértem. De egyelőre még azon a szinten vagyok, amikor a félidő után hosszú percekre van szükségem ahhoz, hogy tudatosítsam magamban, hogy a két csapat helyet cserélt. Egy szó mint száz: igen, én is azon nők táborát díszítem, akinek a focimeccsben a legizgalmasabb rész az, amikor elhangzik a himnusz, és el lehet dönteni, hogy az aktuális mérkőzésen melyik focistával lenne a legjobb hemperegni a nyirkos pázsiton. (Vagy melyikekkel...)

De! Egy korszak lezárult. Már nem csak a pályán futkosó srácok formás és suhintani való fenekéért őrjöngtem, hanem a magyar csapatért is. Olyannyira, hogy a tegnapi meccs előtt még arcpakolást is feltettem, hogy szép legyek, nem beszélve arról, hogy élt vasaltam a macinacimba, hiszen ünneplőbe öltöztettem a szívemet. 

Tudjuk mi lett a meccs vége, és amúgy sem szeretnék senkit sem fárasztani a  szakszerű véleményem ecsetelésével.

Csak leírom, hogy egy egyszerű, női laikusnak mi jött át a tegnapi férfi küzdelemből. 

Az elején egy kicsit mintha a csapat nem találta volna a helyét, de ezt betudtam annak, hogy az izgalomtól már az első percekben én is kihordtam lábon egy infarktust.

Aztán az elején az a gól, amit mit tudom én melyik belga csavart be (érzitek a szakszó használatomat?) de én teljes szívemből gyűlöltem akkor. (Egy kicsit még most is).

Viszont igyekeztem a rosszban felfedezni a  jót, és arra gondoltam, hogy nem baj, mert még csak az elején vagyunk és néha nem árt egy kis nevelői célzatú fejbekólintás.

Rengeteget vártam a második félidőtől, és meg is kaptam, csak a rossz oldalról. Pedig annyira, de annyira hajtottak a srácaink. Én meg egy idő után már azért imádkoztam, hogy nehogy kapjunk még egy gólt, mert akkor megijedünk és összeomlunk.

A második gólnál már ízes magyarsággal fenyegettem meg nem csak az egész belga csapatot, de még a szövetségi kapitány másod unokatestvérét is. Természetesen helyben letettem a szent esküt, hogy soha többet az életben nem eszek belga csokit, sőt nyílt levelet fogok írni Charles Michel miniszterelnöknek, hogy Karcsi, ez egy kicsit sem volt humoros.

Drukkoltam, szurkoltam, kiabáltam, többször lementem majdnem angol spárgába, amit még most is érzek a széken ülve, de nem érdekelt semmi más, csak a srácok a pályán...

A harmadik gólnál csordult ki a első könnycsepp, a negyediknél pedig már a tenyerembe bömböltem, mint egy randin ott felejtett, kielégítetlen fruska.

Őszintén szólva már nem is fogtam fel mit látok és csak arra emlékszek, hogy a bíró lefújja a meccset, én pedig megsemmisülve azon töprengek, hogy a foci helyett miért nem inkább sakkot nézek?

Sok nekem ennyi izgalom. De az igazi sokk az ma ért, amikor azt hallottam, hogy "megérdemelte a magyar csapat, hogy kikaptak, mert legalább az Orbán most pofára esett".

Engem meg elkapott a gépszíj. És legszívesebben kapásból tömegeket megmozgató beszédet tartottam volna azzal a kérdéssel, hogy "de most mi tényleg egyszer ebben a rohadt életben nem tudunk egyszerűen csak szurkolni a mieinknek, politikát, bőr-, haj-, szemszínt, nemre való hovatartozást félretéve?!" De mivel a kérdést nem tudtam lerövidíteni, így csak a fejemet fogtam. 

Abszolút tisztában vagyok azzal, hogy az ország gazdasági helyzete közel sem tökéletes. És megértem azokat is, akik azt mondják, hogy ide-oda-amoda kéne a pénz. Én mindent megértek, én vagyok a megértés jó édes anyja. De azt képtelen vagyok felfogni, hogy ennyi utálkozás és fröcsögés, hogy képes elférni egyes emberekben.

Nem elég érett az agyam megfejteni a rejtélyt, hogy miért nem tud a magyar ember 90 percen keresztül egyszerűen csak szorítani azoknak az embereknek, akik az ő országáért is rúgják a labdát. Tisztelet a kivételnek, meg akinek nem inge az rá se nézzen!

Miért nem lehet elvonatkoztatni? Nem nagyon, csak egy kicsit. Utána mehet megint a facebookra kiokádni magából a bölcsességeket és az utálkozást.

Miért nem tud ez a magyar nép egyszer, csak egyszer örülni és a dolognak a jó oldalát nézni?

Egyszerűen csak azt, hogy a MAGYAR (aki te is vagy kedves gyűlölködő) csapat kijutott az EB-re és egészen a nyolcaddöntőig jutott (remélem ez a hivatalos neve...)

Miért kell ebbe is belevinni az Orbánt, meg az egészségügyet, meg a szomszéd néni repedt sarkát? Vagy- ismét megértő vagyok- oké, legyen benne! De! Miért nem lehet egy időre elfelejteni, megélni a pillanatot és utána folytatni a moslékolást? Miért nem tud ez a magyar nép boldog lenni? Tényleg agyunkra ment a "sírva vigad a magyar" mondás? Tényleg egy depressziós, mártír, egymást is képtelen elviselni banda vagyunk?

Én EZT nem tudom megérteni. Ezt, hogy miért hagyjuk, hogy ilyen előítéletek terjengjenek rólunk a világűrben. Hogy miért jó nekünk, hogy ilyennek látnak minket, és miért jó egy ilyen csapathoz tartozni, nem pedig egy olyanhoz, amilyen például a magyar válogatott is? Egy olyan csapathoz, akik mertek álmodni egyet és nem foglalkozva a lesajnálkozó és gonoszkodó emberekkel bejutottak az EB-re és kikészítettek egy Ronaldot, akiről az a hír járja, hogy ért a focihoz.

Személy szerint, amit én köszönök a magyar csapatnak, az az, hogy az ő eredményük által ismét rájöttem arra, hogy ha az ember hisz önmagában, akkor nem létezik számára lehetetlen és az egyszerű macinaciról hirtelen már nem érdekes, hogy nem menő, meg nem trendi, mert megszűnik minden felesleges külcsín és semmi más nem számít, csak az a szív, ami a viselőjében dobban. 

Köszönöm, srácok, hogy fejbe kólintottatok és megmutattátok, hogy mi az a magyar virtus!

Tovább
16

perla

blogavatar

...hozzáadott cukorral és citrommal ízesített női "gondolatok rendszere" (ha-ha). Nyomokban iróniát és cinizmust tartalmazhat! Fogyaszd egészséggel!

Utolsó kommentek

Utoljára kommentelt bejegyzések