Nem nézek tévét.

Nem, tényleg nem. És nem azért, mert kultúrsznob vagyok, hanem mert a műsorszerkesztők és az én ízlésvilágom nem egyezik. De valamelyik este bekapcsoltam a készüléket, mert kellően idegbe kerültem ahhoz, hogy az állapotom stabilizálásra csak a a tévé nyújtson orvosságot. Mert hála a szolgáltatóknak mindig akad olyan moslék műsor, ami sokkolja az embert és kiragadja a krízisből.

A problémát egy férfi okozta (hisz' ki más is?) A Férfi, aki pontosan jól tudja, hogy melyik fiókban van a helye a szívemben, mégis kéreti magát, mint egy elsőáldozó aggszűz, és addig csűri csavarja a dolgokat, mígnem képes elhitetni velem, hogy a hiba generátora én vagyok. A "vihar a biliben" hangulat teljes mértékben működött.

Tehát a tévé: választásom egy zenecsatornára esett, ahol éppen valami bedrogozott ribanc rázta a seggét, és onnantól kezdve éreztem, hogy ez most nekem nagyon jó lesz...Rögtön meg is kezdtem a hangolást a fröcsögéshez. Szidtam az összes igénytelen embert a világon, aki ilyen erkölcsi hulladékokat sztárol, de persze leginkább Őt, azt az öntudatos, konok, büszke Férfit.

"Úgy kell nekem, miért kezdek ki férfiakkal? Miért nem elég nekem egy pasi?" Fogalmazódott meg bennem a kérdés, miközben egy pubertás korú lányra emlékeztető, festett szőke hajú fiúcska lépett a színpadra, és stílusosan megvakarta a cerkáját. Eme mozdulat hatására lányok visítása volt a reakció, én pedig a fejemet fogtam, hogy szent ég, ki ez a mutálását megélő, csőgatyás, divat-tetoválásokkal tarkított x-f@sztoros kishenceg?
Levettem a szemüvegemet és megtöröltem, hogy jobban tudjam követni az ugrándozó cukorfiút, és zavarban éreztem magam, hogy ettől a jelenségtől olvadnak el a lányok. De nem csak a lányok! A közönség soraiban a tizenévestől a klimaxos nénikig az összes korosztály képvisletette magát!

Tisztában vagyok azzal, hogy nyálhuszárok mindig is voltak és lesznek. Nem is akadnék ki, ha a történet ennyiről szólna, de amikor langyikakaón nevelkedett kis húsfalatok jönnek velem szemben az utcán is, akkor időnként elkap a pánikhangulat.
Szűknacis, álvagány-tetkós, fülbevalós, női frizurát viselő, szedett szemöldökű hímringyók. És most nem az emós tinifiúkról beszélek, hanem korunk férfi ideáljáról.
Azokról a metroszexuális férfiakat dimenziókkal túlszárnyaló hímekről, akik reggelente annyi időt töltenek el a tükör előtt, mint egy átlagos nő egész héten.
Nem, nem vagyok egy rohadt feminista dög, de ezek láttán tényleg felkiáltok, hogy basszus a nevadai 51-es körzetbe kerültem és egy ufó támadásnak vagyok a részese? Kik ezek a giccses, kínai porcelán benyomását keltő ...izék? De most komolyan lányok, hogy tudtunk egy ilyen generációt kitenyészteni? A sok harcos szingli eredménye az, hogy a férfiak elnőiesedtek és sírógörcsöt kapnak, ha mondjuk fát kell vágni? Juj, hiszen attól bibises lesz a kezük...

Oké, gonosz vagyok. Gonosz, mert A Férfi azóta sem kért bocsánatot. Nem, mert ebben a kavalkádban, ami manapság kialakult a nemi szerepek között, ő abban a hitben él, hogyha egy férfi elnézést kér, akkor rögtön cicanadrágos, gáncs nélküli királyfivá válik. Tehát elismerem, hogy van némi férfi undor bennem, de akkor is kitartok azon véleményem mellett, hogy ennyi hím retardálttal még soha a büdös életben nem találkoztam, mint mostanában.

És mialatt ezen gondolkodtam, sunshine Ken átszellemült arccal felkonferálta a következő dalát, amit "csak neked" küld és elérzékenyülten beleharapott a szájába.
És kimondja, mit kimondja?! ELÉNEKLI, hogy ne haragudjon rá a menyecske, mert egy farok volt. Jó nem ezekkel a szavakkal, de a lényege az volt, hogy belátja, hogy hibázott. És megállás nélkül sorolta a közhelyeket, és azokat a szavakat, amiket egy pop slágertől elvárhat az ember, én pedig azon kaptam magam, hogy ideje lenne szégyenkeznem. Mert ez a kölyök legalább képes arra, hogy bocsánatot kérjen. Még akkor is ha a nagy pénzcsináló mágusok kedvenc kis csicskása, de legalább bocsánatot kér. És az arcom akkor vidult fel, amikor a rajongók közt észrevettem egy csomó fiút, akik a sztárgyerekkel együtt könyörögtek bocsánatért. Igen, van remény! Mert ők megtanulnak bocsánatot kérni. Nem úgy mint te...te Férfi!

Nem mondom van némi káosz, hiszen éppen arról írok, hogy mennyire gáz, hogy ilyen korcsok futnak férfi bőrben, közben pedig azon nyekergek, hogy az én általam Férfinek kikiáltott hím, képtelen belátni a hibáit...de maradjunk annyiban, hogy soha nem a logikus hozzáállásomról voltam híres, arról nem is beszélve, hogy a női logika egy külön tudományágat képez a pszichológiában.

Talán a megoldás a kettő között van...

Egyezzünk meg: felveszed a fehér trikót, kimész a kertbe fát vágni és közben dalban kérsz tőlem bocsánatot.

Így:

Igen, fejszével a kezedben táncolj. Megérdemled, elvégre megbántottál. Hallgasd meg és szenvedj te is!

És hasogasd a fát!

Hadd lássam azokat a dagadó izmokat...