Üdv a fedélzeten Napsugaraim!

Pár hete vagy napja (?) szembejött velem a neten egy cikk, ami arról szólt, hogy már nálunk is megy az a műsor, amiben gazdag feleségek tulajdonképpen nem is tudom, hogy mit csinálnak...? A tartalom nagyjából annyi lehet, hogy néhány kiló vakolattal a pofájukon becsámpáznak a kamera elé, aztán az előre megírt szöveget elnyekergik, vegyítve a nem létező gondolataikkal megspékelve. Ja és persze eszméletlen mennyiségű ármány, intrika, és kiváltképp őszinte megnyilvánulás közepette bepillantást nyerhetünk a mindennapjaikba. Valljuk be gyerekek, úgy kellett ez a produkció a hazai televíziózás repertoárjába, mint diszkós ribancba hányás előtt a vodkanarancs.

Nem leszek álszent, megnéztem, hogy kik azok a nők, akik hazánkban kitartó munkájuk eredményeként, példaképpé nőtték ki magukat a honi leányok számára. (Néha kicsit cinikus vagyok). A tornaruhás nőn kívül a többit nem ismerem, de ettől nem érzem magam kevesebbnek. Még el is mosolyodtam, amikor olvastam, hogy valamelyik szolgának nevezte a személyzetét. Csórikám, hogy nem puffan le abban a parfümben áztatott agyában, hogy a legnagyobb szolga ő. A státuszszimbólumok rabszolgája, na meg persze a kakasnak, aki az arany tojást tojja. Ezt lehet kicsit megkevertem, de ne hasogassunk szőrt.

Na szóval azért hoztam csak fel ezt a "kulturális" showműsort , mert eszembe jutott, hogy egyszer én is kerültem olyan helyzetbe, mint Lizzy a Büszkeség és balítéletben. Tudjátok arról a részről beszélek, amikor Lizzy visszautasította Mr. Darcy házassági ajánlatát, nem sokkal később pedig ellátogatott a kikosarazott úrfi "filléres, kis putrijába". Minden tiszteletem a lányé, mert nagy sóhaj közepette fel merte vállalni azt a gondolatot, hogy "és ez mind az enyém lehetett volna". Nem úgy mint ezek a mai dekás celebribik. Neeeem, itt kérem szépen akkora legendás szerelembe esik mindegyik egy-egy pénzes focista, üzletember stb. láttán, hogy egy tömegsírra való hullának összességében nincsen akkora szíve, mint ezeknek egy személyben. Átlagpóógár örül ha az élete során egyszer találkozik a Zigazival, ezeknek meg heti lebontásban kijut egy "álomszerelem".

Sztori: kastély meg Mr. Darcy ugyan nem lesz benne, de egy egyszerű családból származó lánynak az illető fickó erősen a "nagy zsákmány" kategóriát képezte. 

A megismerkedésünk kicsit sem sikerült szerencsésre- konkrétan megkérdeztem tőle, hogy miért ilyen gallyfarok. Válaszolni nem volt ideje, mert egyből leléptem. A barátnőm (aki mellesleg az egyik barátjának a barátnőjének az ivartalanított kandúrjának a mit tudom én kije volt) felvilágosított arról, hogy a tag alapjában véve jó arc, és amúgy egy igen ambiciózus és tehetséges politikus. Politikus? Oké, gondoltam magamban, mindenkinek van valamilyen fétise, és ezzel le is zártam az ügyet. Higgyétek el, hogy én lepődtem meg a legjobban, amikor a barátnőm pár nappal később közölte velem, hogy a fickó erősen érdeklődik utánam.

Abszolút nem vettem komolyan és nem is érdekelt. Aztán a következő szintén véletlen találkozásunk alkalmával a srác elnézést kért tőlem a viselkedése miatt, és elkezdtünk beszélgetni. Az este végére szinte már szimpatikusnak találtam. Viszont akkoriban egy őrületes és csodálatos szerelemi kapcsolatban éltem, így szó sem volt bátorításról. Az őrületes és csodálatos szerelmi kapcsolatról csak annyit, hogy nagyjából azért voltunk együtt az illetővel, mert megszoktuk egymást. Szerelem létezett még az elején- ő az exe után sóvárgott, én meg egy fiktív alak után, aki csak a képzeletemben létezett... De érte annyira, hogy amikor egy napon szembejött velem...na majd egyszer Róla is.

Tehát a nem kicsit túlzó jelzőket csak azért alkalmaztam, mert olyan jó volt egy minutumra elképzelni, hogy nem voltak feleslegesek azok a végtelennek tűnő, hosszú évek...

Vissza a történethez: telt-múlt az idő...Én persze még mindig abban a szürreális, román teleregényre hajazó "románcban" szereztem be a szarkalábakat a szemem alá, hősünk meg egyre menőbb arc lett a politikai életben. Történt egyszer, hogy a barátnőm elhívott egy puccos rendezvényre, ahová a menők szoktak elmenni, hogy megmutassák, hogy mit sikerült összelopniuk az adófizetők pénzén. Az aktuális fehér lovam éppen hetek óta túlórázott (mint később kiderült) az egyik kollegináján, így gondoltam festek valami arcot magamnak, és miután gondosan megtöltöttem a kis laposüvegemet, én is megjelentem ezen a slusszkulcsokat csörgető, és divat rongyokat rázó rendezvényen.

Na és akkor mielőtt valami szenteskedő pitsaként folytatom a sztorit, bevallom, hogy igen jót tett a bennem szunnyadó nőnek az a pillanat, amikor beléptem a terembe és Mr. Politikus ízlésesen, de azért határozottan végigmért. Aranyanyáim, most meg itt ülök a kanapén egy hatszor nagyobb gatyában, mint amekkora vagyok, színes, vastag pamut zokniban, és közben kubut iszok. Hiába, élni tudni kell! 

Mindegy, az idő múlik, az ügyek elévülnek, így van ez jól.

Tehát megtörtént a szokásos szemvillantás, majd leültem ahhoz a maroknyi emberhez, akit ismertem ott. Iszogattunk, beszélgettünk, az úrfi meg közben tette a dolgát: kötelező jópofizás pénzes üzletemberekkel, tövig benyalás mesterfokon stb. Néha egymásra pillantottunk, és bár igen fess és elegáns volt, éreztem, hogy én nagyon nem hazai pályán mozgok. Elnézegettem az emberek arcát, és kerestem az igazi, valódi gesztusokat, de csak kirakatpofákat láttam. Mikor a laposüvegem siralmas állapotba került és már az összes pincértől rendeltem, elérkezettnek láttam az időt, hogy lelépjek. (Ahogy egyszer egy Férfi mondta nekem: a nőnek akkor kell abba hagynia az ivást, amikor azt érzi, hogy hamarosan panaszkodni fog).

Vacogva vártam a taxit, és már előre örültem, hogy otthon végre levehetem a kényelmetlen magassarkút, amikor valaki a nevemen szólított. Őrület, hogy kitaláltátok, igen ő volt az!

Kérdezte, hogy hova megyek? Hova? Az ángyom kancsal nénikéjéhez, mégis hogy lehet ilyen hülyét kérdezni, nem? Na mindegy, mondtam, hogy nekem ebből elég volt, mire ő belekezdett egy monológba. De olyanba, hogy ott helyben kipárolgott belőlem az összes alkohol.  Abban a néhány percben elmesélte, hogy volt egy szerelme, aki  dobta egy menőbb fontos emberért, és akkor ő kikészült és nem is gondolta volna, hogy egyszer az életben még érdekelni fogja valaki...Eeeeegen, ezt így nekem?! És, hogy ő elvesz engem feleségül, és fix. összeget mondott, hogy mennyit ad nekem havonta, amit arra költök, amire akarok, és ő mindent megad és így meg úgy, nem beszélve a sírig tartó szerelemről. Há' nem mondom elég hülye benyomást kelthettem, ahogy ezt lereagáltam, mert egyrészt majdnem darabjaimra hulltam szét, annyira fáztam, másrészt meg olyan abszurd volt számomra ez az egész, hogy csak egy bárgyú vigyorra telt tőlem. Meg is kérdeztem, hogy most valami humoros összeesküvés zajlik ellenem, vagy mégis mi ez a leánykérés egybekötve a pénzajánlattal? Elismerem, hogy valóban tehetséges politikus, mert bemenetel semmi, csak szajkózta tovább a szövegét, hogy hagyjam ott a páromat és legyek a felesége blabla.

Közben megérkezett a taxi én meg szépen eljöttem. Az a típus vagyok, akinek idő kell, hogy megemésszen dolgokat. Mire hazaértem sikerült tudatosítani magamban, hogy engem kvázi meg akartak VENNI feleségnek.

A történtek után nem sokkal elköltöztem egy másik városba, és amikor legközelebb találkoztunk, ő már nős volt. Egy full gazdag családból származó sznob nőt vett el, akinek még a kanárija is befolyásos élőlénynek számított. Persze kedvesen gratuláltam neki, mire azt mondta, hogy ha tudta volna, hogy én is jelen leszek a rendezvényen, akkor egyedül jön. És ez a mondat volt, amitől elszállt az a kevés varázs is, ami egy kicsit is körülölelte őt a számomra. 

Azóta sok év eltelt, és az élet úgy hozta, hogy egy munka miatt egyszer összefutottam vele. Szavam sem lehet rá, nagyon udvarias volt, és segítőkész.

Beszélgettünk róla a barátnőmmel, aki megkérdezte tőlem, hogy megbántam-e, hogy nem lettem menő feleség? Nem kérdeztem vissza, hogy szerinte ha egy férfi, akinek titkos kis belvárosi lakása van, (aminek a kulcsát megosztja pár másik, szintén politikus úriemberrel) hogy ott élje ki a felszínes örömeit, az mennyire boldog? És én mennyire lehettem volna boldog egy olyan kapcsolatban, amiben van pénz, de részemről max. csak szimpátia?

Ez az ember végérvényesen elveszett. Pedig megadatott neki minden, ami ebben a mai világban értéknek számít: pénz, csillogás, drágábbnál drágább autók, luxusutak, csinos szeretők...Csakhogy a szentem mire rájött, hogy az örök érvényű közhely- miszerint a pénz nem boldogít- az ő sorsára is igaz, már nem volt kiút.

Az a "legszebb" az egészben, hogy képtelen kilépni a házasságból (az asszony már túl sokat tud alapon) és annak a pártnak a csillaga, melynek oltárán feláldozta az egész életét, tapintatosan szólva is több tonnányi disznótrágyás latyakban fog leáldozni. És bár ídővel képes lesz magáról lemosni a mocskot, a szag örökre rajta marad.

Na szóval: így nem lettem trendi-gazdag feleség. Sem.

Vigyázzatok magatokra, ablakokat becsukni, öltözzetek rétegesen, vasárnapra világvégét mondanak! Álljatok neki gyorsan, boldogan élni!